Szekeres Viktor

Megszüntették a most futó legjobb scifi-sorozatot

Véget ér a The Expanse.

A jó hír, hogy még be sem mutatták a The Expanse ötödik szezonját, de már a hatodik évados berendelését is megkapta a közönségkedvenc széria az Amazontól, a forgatás pedig már februárban elindulhat. Üröm viszont az örömben, hogy ez lesz az utolsó évad, azaz a sorozat minden bizonnyal nem fogja végigvenni a könyveket. Az 5. évad premierjére egyébként december 16-án fog sor kerülni, és természetesen ez azt jelenti, hogy itthon is ekkor láthatjuk az új epizódokat.

A The Expanse James S.A. Corey hasonló című, kultikus regénysorozata alapján készül, az itthon is kapható könyvciklus első része Leviatán ébredése címmel jelent meg nálunk. Az első kötet hivatalos fülszövege a következő: "Az emberiség már meghódította a naprendszert - eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra -, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes. Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak - méghozzá Jim és a legénységre számára felfoghatatlan méretekben. Olyan események láncreakciója indul el, amely az egész Naprendszert háborúval fenyegeti.
Eközben Miller nyomozó egy lány után kutat. Egyetlen lány után a több milliárd lakosú rendszerben. A szülei azonban dúsgazdagok, és mindig a gazdagok diktálnak. Amikor a nyomok a Scopulihoz és a lázadókkal szövetkező Holdenhez vezetnek, a szálak összefutnak… Holdennek és Millernek a Föld és a Mars kormányzata, a Külső Bolygók forradalmárai és a nagyvállalatok titkos érdekkörei között húzódó vékony határmezsgyén kell egyensúlyozniuk - és nem túl jók az esélyeik. Ám odakint, az Övben mások a szabályok, és egyetlen kis űrhajó a világmindenség sorsát döntheti el.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #4
    "Én az első pár rész után hanyagoltam."
    "Méghogy a legjobb sci-fi sorozat. Na persze... "

    Ki ez a csávó? Pár éve látott 2-3 részt, de megmondja, hogy milyen a sorozat. Nagyon kemény.
  • monk00 #3
    Én az első pár rész után hanyagoltam. Még azon is csodálkozom hogy ennyi ideig életben maradt. Méghogy a legjobb sci-fi sorozat. Na persze...
  • bunny #2
    Egyre izzadságszagúbb lett, persze még mindig nézi az ember mert ugye ha ló nincs, de talán nem is baj, ha szépen lezárják és eltemetik.