Berta Sándor

Elmaradt adókat követel Francia­ország az IT-óriásoktól

A francia adóhivatal kiküldte az érintett informatikai cégeknek az első hivatalos felszólításokat.

A Francia Nemzetgyűlés tavaly áprilisban szavazta meg az IT-óriásokra vonatkozó digitális adót, amely minden olyan céget sújt, amelyek digitális tevékenységből származó éves bevétele legalább 750 millió euró, míg Franciaországban több mint 25 millió euró. A kiszabott adó 3 százalékos, az online szerzett reklámbevételekre vonatkozik és visszamenőlegesen, tavaly január elsejétől hatályos. Franciaország Washington nyomásgyakorlása ellenére is kitartott az új adónem mellett, s elérte, hogy az Amazon 202 millió euró, az Apple 500 millió euró, míg a Google 965 millió euró adót fizetett meg utólag.

Most a Financial Times arról tudósított, hogy a francia adóhivatal hivatalos leveleket küldött ki az Amazon, az Apple, a Facebook és a Google számára. Az Amazon és a Facebook például olyan felszólításokat kapott, amelyek az idei évi adózásukra vonatkoztak. A francia pénzügyminisztérium képviselője azt nyilatkozta, hogy minden olyan vállalatot értesítettek, amelyekre a digitális adó hatálya kiterjed.

A lépés a következő hónapokban minden bizonnyal komoly feszültséget fog okozni Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok viszonyában. Az európai uniós tagállam azután lépett, hogy úgy ítélte meg, hogy minimálisra csökkent egy egységes európai digitális adó bevezetésének az esélye. A Financial Times rámutatott, hogy a tengerentúli választások csak minimális mértékben befolyásolhatják az amerikai álláspontot a kérdésben. Brian Jenn, az amerikai pénzügyminisztérium korábbi munkatársa úgy vélte, hogy Joe Biden megválasztott amerikai elnök kormánya talán nem lesz annyira agresszív, ha az új büntetővámokkal való fenyegetésről lesz szó, de alkalmazhatja majd a már meglévő vámokat. Arra mindenesetre aligha lehet számítani, hogy Washington eltörli a francia digitális adó miatt bevezetett vámokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #2
    Azért ez érzék :D
  • fejlodes #1
    Minden adóparadicsomot be kellene tiltani! Az adó számítása alapvetően: Adó = adóalap x adókulcs. Jelenleg mind az adóalap mind az adókulcs csökkentésére több lehetőség van. Adóalapot lehet csökkenteni (vagy másik országba áthelyezni) transzferárakkal, jogdíjakkal, kamatokkal stb. Adókulcsot pedig úgy lehet csökkenteni, hogy abban az (adóparadicsom) országban adózik, ahol kisebb vagy nincs adókulcs.
    Ha jól tudom az EU (fekete) listázza az adóparadicsomokat, de hogy ezekre milyen tiltás érvényes azt nem tudom. Jó lenne egyszerűen betiltani az adóparadicsomokat és megtiltani mindenféle kereskedelmet velük szemben, így megszűnnének az adóparadicsomok, melyek jellemzően kis országok kis lakossággal, hiszen más adóbevételük alapesetben kevés lenne, így megéri bevonzaniuk a nagy multinacionális cégeket kis adókulccsal és természetesen a multik is lobbiznak a kis adókulcsú adóparadicsomok mellett. Vagyis az adóparadicsomokkal a multik és az adóparadicsomok járnak jól, a többi adófizető kárára.
    Fontos, hogy minden cég fair mennyiségű adót fizessen, emellett az is fontos, hogy az adót a megfelelő országban adózza le. Ezután a kormányok (és az állampolgárok) feladata és felelőssége, hogy az adót a megfelelő célokra és hatékonyan költsék el.
    Adózni mindig ott kellene ahol a gazdasági aktivitás = teljesítmény (termelés, értékesítés, bevétel, munka és a profit) keletkezik! Továbbá minden cégnek annyit kellene adóznia arányosan (%-ban), mint a helyi kis és közepes vállalkozások adóznak, hogy maga az adó versenysemleges legyen.