Szekeres Viktor

Erőszakos jelenetei és akciói miatt lehet, hogy nem láthatják a Halálos iramban 9-et a legkisebbek

Megvan a HI9 korhatára.

Az amerikai korhatár bizottság, az MPAA újabb adag filmet tekintett meg premier előtt, melyek között több mozis is akadt, így beszámolhatunk a korhatárra vonatkozó döntésükről. Minket talán legjobban a mostani adagból a Halálos iramban-sorozat kilencedik része érdekel: a film PG-13-as korhatárt kapott, vagyis 13 éven aluliak is megnézhetik nagykorú felügyelete mellett.

Az MPAA ilyenkor mindig megindokolja a döntését, és bár sokszor bő lére fogják ezt a részt, most nagyon szűkszavúan fogalmaztak. Mindössze a film nyelvezete került kiemelésre, valamint az, hogy erőszakos, illetve akciódús jelenetek sorát tartalmazza, amik minden bizonnyal a kisebbeknek önállóan kevésbé lennének feldolgozhatóak, ezért javasolják számukra a nagykorú társaságában való megtekintését a filmnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)