Gyurkity Péter

Vírusok elleni kutatást jutalmaztak milliókkal

Több díjat osztottak ki, a fehérjék tervezését lehetővé tévő rendszer milliókat kapott.

A Breakthrough Prize Foundation bejelentette, hogy összesen 21,75 millió dollárt osztottak szét az erre érdemesnek tartott projektek, illetve azok kezdeményezői között, a szokásos éves kiírás keretében. Ezúttal is ugyanazon kategóriákban jutalmaztak kutatókat, a pandémia miatt azonban ezek egyike némileg nagyobb visszhangot kapott.

A hivatalos közleményből kiderül, hogy a matematika, a fizika, valamint az „új határok” mellett a biológiai irányú munkákat is közelebbről szemügyre vették, ezekből pedig többek a Washingtoni Egyetem keretein belül működő Institute for Protein Design első emberét szemelték ki, mint jutalomra érdemes szakembert, 3 millió dollárral értékelve eddigi munkáját. David Baker az említett intézet első embere, az elmúlt 20 évben pedig folyamatosan dolgozott olyan komputerizált rendszereken, amelyek a számunkra hasznos, a természetben eddig nem látott fehérjék tervezését és azok alkalmazását teszik lehetővé. Fontos szerepet játszottak emellett a FoldIT és a Rosetta@home létrehozásában is, amelyek a kutatók munkájának jobb összehangolását (és a szükséges kapacitás rendelkezésre állítását) teszik lehetővé.

Tekintettel arra, hogy ez a munka már két évtizede zajlik, az eredeti cél nyilván nem a COVID-19 elleni harc volt, viszont a pandémia miatt ez most előtérbe került. Az életünket megkeserítő és az ehhez hasonló vírusok elleni védekezést segíthetik az olyan, általunk megtervezett fehérjék, amelyek meggátolják a vírus terjedését, a „hiperstabil minikötődők” révén ugyanis akár konkrét vakcinákkal is előállhatunk, ebben pedig komoly szerepet kapnak azon számítógépek, amelyek a fent említett szoftvereket futtatják, teljesítményük egy részét passzolva le a kutatóknak. Egyelőre a klinikai tesztelés előtti fázisban járnak, viszont ezek lezárásával egyértelművé válik, hogy sikerülhet-e hasznos ellenanyaggal előállni.

Baker saját magyarázata szerint vagy évmilliókat várunk a megfelelő fehérjék felbukkanására, vagy megtervezzük a számunkra szükséges példányokat, ezen két opció közül választhatunk, ezt figyelembe véve pedig igencsak könnyű választani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • end3 #1
    "várni megfelelő fehérjék felbukkanására" - Nagyon közel lehetünk szintetikus élőlények előállításához is, de legalább is, a sci-fi-k által régóta álmodott cyborg-szerű, félig szintetikus, félig natív alkotóelemekből álló élőlények létrehozásához, (vagy csak natív részegységek szintetikus cseréjéhez. Elég csak a nemzetközi űrállomáson az izomtömeg megőrzését célzó, génmódosított egeres kísérletre gondolni.., - tegnapi hír volt valahol.)