Szekeres Viktor

Újabb magyar film kapott előzetest: ilyen lesz a Becsúszó szerelem

Megérkezett a Becsúszó szerelem első előzetese.

November 12-én kerül mozikba itthon Nagy Viktor Oszkár új játékfilmje, a Becsúszó szerelem, melynek megérkezett az első teaser előzetes - a rendezőt az Apaföld által ismerhetjük korábbról. A film főszereplői Gombó Viola Lotti, Ötvös András, Thuróczy Szabolcs, Stefanovics Angéla és Rajkai Zoltán, a mellékszerepekben mások mellett Tenki Réka és Hajdu Szabolcs is láthatók lesznek. A film a Campfilm gyártásában, a Sparks koprodukciójában, a Filmintézet támogatásával készült.


A Vertigo Media által forgalmazott film hivatalos szinopszisa a következő: "Gyula, az elkötelezett fociultra és felesége, Mariann gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel, hogy a hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. A terv mindannyiuk életét fenekestül forgatja fel. Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le a rasszista focirajongó barátai előtt, a magánélete pedig további nem várt fordulatokat tartogat számára: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva hősünket."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • repvez #3
    Amugy egy átlag mozifilmnek kb annyi esélye van oszkárra mint maco jerüzsálemhez, amikre te hivatkozol az mind rovidfilm vagy valami müvészfilm.
    DE mondj egy olyan nagy járékfilmet ami bármely mozi vetitett és oscar esélyes volt?

    DE ne is legyen oscar jelölt , csak olyan ami esetleg megüti a külföldi mércét . Amugy nem értem, hogy miért olyan fontos az, hogy van e egyáltalán oscar, ami egy tulértékelt fos, mert ugy se az nbyeri a dijat aki tényleg kiemelkedőt csinál, hanem az aki az éppen aktuális politikai és társadalmi elvárásoknak jobban megfelel. (legalább is az utobbi idökben )

    És gondolom te az összes filmet láttad és ezért a te véleményed abszolut hiteles és senki másnak nem lehet véleménye .

    Ha objektiven nézi az ember az utobbi 20 év közönségfilmjei csak vigjátékok és olyanok ami az elvtársozást vagy valamilyen modon a politikát is belevitte a filmbe. a képi megvalósitásba a mozgások begyorsitása és a hirtelen a karakterre zoomoló képek a jellemzők,
    zimmerferi csinibaba, argo , megdönteni szabó timeát stb,

    A szinészek meg nem tudnak szerepet váltani, ugyan azt a karaktert hozza egy mi kis falunkba vagy egy játékfilmben vagy a szinpadon .
    Még egy filmet sem láttam itthon , hogy ugyan az a szinész hitelesen tudta volna elhitetni velem az egyik filmjében ,hogy egyszer egy gengszter másszor meg egy jó fiu vagy egy ugyetlen balek. Nincsenek itthon átváltozások, hogy egy kicsit is máshogy nézzenek ki a szereplök, se kosztumös se modern korban, de mégcsak olyan helyzeteket sem látni filmekben, hogy legalább a civil ruhán kivül bármi mást hordtak volna .

    Nyugodtan meg lehet cáfolni, de azok az operatőrök ,rendezők, maszkmesterek és CGI mesterek akik egy Terminátornál Predator,egy Avatarnak vagy egy majmok bolygóljában tudnak kimagaslót alkotni akkor itthon miért csak erre futja?
  • kalapos01 #2
    Nyilván olcsó lenne a 3 év alatti 3 Oscar-jelölésre vagy a 2 Oscar-díjra hivatkozni, miután az elmúlt években készült pár tucat magyar film beállításairól egy reklám alapján mondasz véleményt. Mert ha láttad volna őket, akkor nem írnál olyan csacsiságot, hogy "a vigjátékokon és a a pártosdin kivül nem lehet csinálni semmit sem itthon"

    Nyilván abszolút hiteles lenne egy vélemény, ami szerint szarok a magyar filmek, ha néznéd őket. Az is hiteles, hogy rohadtul nem érdekelnek (mert valamiért korábban nem a jókat nézted, hanem a szarokat, és elment tőlük a kedved). Csak utóbbi esetben nem hiteles véleményezni őket.
  • repvez #1
    Sztem hagyják a filmkészitést , nem megy nekik, egyszerűen nem képesek semmi ujitást belevinni a dolgokba ugyan azok a snittek beállitások, ugyan azok a témák . szappanopera szintú megvalósitás szinpadias párbeszédek.
    Nem hiszem , hogy a vigjátékokon és a a pártosdin kivül nem lehet csinálni semmit sem itthon.