Gyurkity Péter

Nem tud több saját chipet gyártani a Huawei

A cég elsőként végzett a negyedévben, viszont a korlátozások már a chipgyártást is érintik.

Az elmúlt napokban több érdekes friss felmérés is napvilágot látott, a Counterpoint állítása szerint például a Huawei áprilisban már az első helyen végzett a telefongyártók körében, ezt pedig akár a teljes negyedévben is megőrizhetik, köszönhetően a kínai helyreállásnak, valamint a nyugati nehézségek folytatódásának. A cég azonban komoly akadályba ütközött, ugyanis a saját chipek gyártása is véget ér.

Kínai források számoltak be arról, hogy a gyártó megerősítette a saját vonal lezárulását, ami konkrétan azt jelenti, hogy szeptember 15-től leáll a saját fejlesztésű, Kirin néven futó mobilchipek gyártása. A TSMC szintén jelezte, hogy már nem fogadnak új megrendeléseket a kínai partnertől, vagyis a Kirin 1020 típusra vonatkozó korábbi igényeket még kielégítik, a Mate 40 okostelefon pedig ennek köszönhetően még ezen chipre támaszkodva jelenik meg a piacon, ezt követően azonban a cégnek valamilyen alternatív megoldás után kell néznie, hiszen a korlátozások kiterjesztése miatt már itt sem lesz lehetőségük a meglévő beszállítói csatornák igénybe vételére. Az elmúlt hónapokban ugyan megpróbálták megvalósítani ezt a szintén kínai SMIC közreműködésével, viszont ez a gyártó (a várakozásoknak megfelelően) nem volt képes megfelelni a követelményeknek.

Korábban ez a gyártó szállította le a Kirin 710A chipek egy részét, akkor még 14 nanométeres gyártástechnológiára támaszkodva. Ők ezúttal nem lesznek a képben, viszont a sokkal jobb helyzetben lévő Qualcomm már jelezte, hogy szeretnének saját chipeket értékesíteni a kínai telefongyártónak, itt pedig komoly jelöltként jelenik meg a Snapdragon 875G, amely nyilván a következő abszolút csúcskategóriás chip lesz a piacon. Időközben, az Oppo egyik házon belül megtartott gyűlésén keresztül, felmerült a Snapdragon 860 típus létezése is, amely a 865 némileg szerényebb változata lenne, ebből szintén juthat a Huaweinek, ám erről még nincs konkrét megerősítés.

Bárhogy is legyen, a kínai gyártónak szüksége lesz további versenyképes chipekre, ehhez pedig külső partner kell. Meglátjuk, mennyiben sikerül majd nyélbe ütni egy esetleges üzletet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #4
    A kérdésedre a válasz az, hogy a Huawei dolgozói tulajdonban van, és a management is rotálódik.
    Nem tud belevásárolni az amerikai tőke! Nem tudják átvenni a hatalmat.
    Ráadásul, NEM az állam kézi vezérli (bár befolyásolja), ami duplán rossz, mert félő, hogy a modell terjedni kezd. Ettől, hogy a tőkések kiszorulnak a gazdaságból, jobban be vannak szarva mint Kínától vagy a szovjetektől bármikor. Mert működik. Mert valós alternatíva a tőkés világra.
  • blehel #3
    SZERINTEM azért a huawei, mert ők a hálózati inforastruktúra révén bizt. kockázatot jelenthetne. De amúgy biztos van még n darab hasonló vállalat.

    Viszont te most a Trump-kormányzat egy problámához való logikus és konzekvens hozzáállását kéred számon. Hát szerintem ez ennyi...
  • gombabácsi #1
    nem értem miért csak a huawei-el foglalkozik mindenki, miért csak azt szankcionálják, az összes többi nagy kínai cég valszeg mind állami befolyás alatt van, az ebből származó következményekkel együtt...