Gyurkity Péter

A piac ötödét szerezte meg az AMD

Ezzel 6-7 éves rekordokat döntöttek meg, köszönhetően az asztali- és mobilchipeknek.

Az elmúlt hetekben már olvashattunk arról, hogy az AMD kifejezetten jól szerepelt, az anyagiak terén sikerült nagyot javítaniuk, miközben az Intel újabb komoly csúszásról volt kénytelen beszámolni. Ebből már sejteni lehetett, hogy a piaci részesedés arányai is a kisebbik gyártó felé mozdulnak el, ezzel kapcsolatban pedig most futottak be az első konkrét számok.

A Mercury Research saját felmérése alapján vesézi ki a jelenlegi állapotokat néhány külsős oldal, amelynek köszönhetően mi is betekinthetünk a friss adatokba. Kiderül például, hogy az asztali chipek terén az AMD csaknem 20 százalékos részesedéssel rendelkezik, amire hosszú évek, nagyjából egy fél évtizede óta nem volt példa. A noteszgépek szegmensében szintén alig maradnak el a 20 százalékos aránytól, ilyen jó eredményt itt sem láthattunk már jó ideje, míg a szervereknél a 6 százalékot közelítették meg, ami szintén előrelépésnek tekinthető, hiszen ebben a kategóriában korábban jócskán elmaradtak ettől a szinttől. Ami a teljes x86-piacot illeti, ott már 18,3 százalékot értek el, míg a vállalati szegmens nélkül 19,7 százalékon állnak, ez 2013, illetve 2012 óta nem látott eredményt jelent számukra.

Az Intel persze nem fogja ezt szó nélkül hagyni, hiszen a romló helyzettel kezdeniük kell valamit. Az előzetes jelzések alapján szeptember második napján szeretnének sort keríteni a nagy bemutatóra, ahol minden bizonnyal a Tiger Lake képviselőiről rántják majd le a leplet, ezzel pedig szorosabbá tehetik majd a versenyt, bár nem minden tekintetben lesznek azonos szinten a nagy riválissal. A napokban egy újabb benchmark szivárgott ki, amelyben a 11. generációs Tiger Lake Core i7-1165G7 méri össze erejét a Ryzen 7 4800U chippel, és bár ez utóbbi a többszálas műveleteknél megőrzi előnyét (ami nagyban köszönhető a kétszer annyi magnak, hiszen az AMD fejlesztése 8, az Intel versenyzője pedig 4 egységgel rendelkezik), az egyetlen szálon futó számításoknál már a Core i7 kerül ki győztesen a párharcból, ami jelzi az élesedő versenyt.

Hamarosan a hétköznapokban is kiderül, mire lesz elég az Intel friss generációja, ennek azonban mindenképpen tartania kell majd a lépést, amíg befutnak a saját 7 nanométeres példányok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #12
    Ezt egy mezei apple beszallito reszvenye megcsinalja fel ev alatt.
    ( Varta)...
  • nkmedve #11
    "Kb az intel szekhaz elotti parkolo tobbet er mint az egesz amd."

    Ha a market cap-et nézünk akkor ez már rég nem igaz, az AMD is túllépett a 100 milliárdon (és növekvőben van), míg az Intel 200-nál tanyázik jelenleg. Voltak idők amikor 8-10-szeres (vagy még magasabb) szorzóval lehetett számolni a két cég értéke között, de ma ez már nem igaz.
    De be kellett volna vásárolni 2 dolláros AMD részvényből ezelőtt 5 évvel... :D

    Ettől eltekintve persze nem kell temetni az Intel-t, elég sok lábon állnak, és a komoly gyártástechnológiai gondoktól eltekintve is a procikkal versenyképesek legtöbb helyen még mindig (csak árban és fogyasztásban nem annyira).
  • mumoka 2012 #10
    combos proceszzorok az Intelnél úgy kezdi hogy az ára az egekbe & 1 komplett lakás fűthető vele csak néz utána az új porcijainak.
  • Sir Cryalot #9
    Ja már tudom mi lesz, a muszkli rajongóknak bármit el lehet adni akárhányszor, még a chipletet is. "Ja bocs eddig rosszul csináltuk mert nem landolt elég pénz a nagy négyzet centik miatt" fuckin LOL.
  • Sir Cryalot #8
    Ja mert ezeket én találom ki, nem ez ment 10+ évig egyre gyászosabb szoftver felhozatallal :D


    "Combos processzorok AMD és Intel fronton"

    Nem unalmas???

    Ha kína nem kér az ARMból akkor ki lehet találni hogy x86ból se. Ébresztő!!!
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2020.08.07. 03:35:33
  • Tetsuo #7
    Lassan mozdul a piac, de az R+D fejlesztés meghozza gyümölcsét.
    A technológiát némi késéssel követi a reputáció, ezt a termékvásárló, azt pedig a tőzsde.
    A jelenlegi helyzetből, néhány éven belül a piac felét is elérheti az AMD, ha nem cs*szi el, márpedig nem valószínű, hogy el fogja.
  • Gabbbbbbbbbbbb #6
    Szerintem 10 ev mulva mar Arm alapu processzor lesz a legtobb ujonnan eladott PCben, AMD-nek legalobb ott van a GPU uzletag..
  • ugh #5
    Te se kicsit vagy bebaszva....
  • ugh #4
    Szeretne akkorat bukni az amd mint amit szerinted az intel bukott.
    Rekord negyedeveket zartak eddig iden.
    Kb az intel szekhaz elotti parkolo tobbet er mint az egesz amd.
  • Sir Cryalot #3
    "A piac" :DDDD