Szekeres Viktor

Újabb ismert komédiasorozat folytatódhat több évtized után

Feléleszthetik a Ki a főnök? című komédiát.

A Sony tévéstúdiója elkezdte fejleszteni a Who's The Boss, azaz a Ki a főnök? rebootját, amire visszatérne két főszereplő, Tony Danza és Alyssa Milano, tehát egyben folytatás is lenne, amiben Samantha, mint egyedülálló anya próbál boldogulni, miközben apja saját gyereknevelési nézeteit próbálja ráerőltetni. Egyelőre még nem tudni, hogy ki fogja írni a szériát, hogy az eredeti készítők visszatérnek-e rá, és még otthona sincsen. Az eredeti széria 1984-ben indult és 8 évadon át futott.

Egy sorozat fejlesztésének elkezdése azt jelenti, hogy egy platform vagy a gyártó stúdió a készítőktől berendelte egy pilotepizód forgatókönyvét, amit vele együttműködve fognak végleges formába önteni, hogy aztán ezt követően döntést hozzanak arról, hogy a projekt megérdemli-e a pilotberendelést, azaz az első rész leforgatását, de akár rögtön a teljes szezon elkészítésére is kiadhatnak ukázt. Ha pilotberendelésre kerül sor, még az sem jelent biztos sikert, hiszen a végeredmény láttán szokták eldönteni, hogy sorozat is legyen-e a projektből. Jelen esetben a kész szkript révén próbálják majd eladni valahova a sorozatot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!