Berta Sándor

Véroxigén­szintet is mér majd az Apple Watch 6

Megerősítést nyert a korábban kiszivárgott információ.

A DigiTimes tajvani IT-portál írt arról, hogy az Apple következő generációs okosórájába egy teljesen új szenzort fognak beépíteni. Az Apple Watch 6-ról eddig csupán kevés részlet vált ismertté, de az egyre biztosabbnak tűnik, hogy képes lesz a véroxigénszint mérésére. Erre utaltak korábban az iOS 14-ben lévő kódtöredékek és emellett az is napvilágot látott, hogy az új modellt a watchOS 7 operációs rendszerrel látják majd el.

A DigiTimes most az Apple ázsiai beszállítóinál lévő forrásoknak köszönhetően számolt be új dolgokról. Kiderült például, hogy az új szenzor feladatát az Apple Watch optikai pulzusszenzora is elvégezhetné, ugyanakkor a kaliforniai konszern valamiért ragaszkodik ahhoz, hogy e célra egy teljesen új hardvert szereljenek be az okosóra következő generációjába.

A tajvani oldal olyan bioszenzorokat említett, amelyek képesek ellenőrizni az alváskörülményeket. Az integrált alvásfigyelő funkcióra már régóta várnak a felhasználók. Az egyelőre kérdéses, hogy ehhez a funkcióhoz szükség lesz-e új hardver integrálására vagy sem, viszont az biztos, hogy az alvásfelügyelet régebbi okosórák esetében is működhet majd akkor, ha azokat napközben feltöltik. Ennek oka, hogy a régi készülékek akkumulátorai nem tudják biztosítani a 24 órán át való működést.

Tavaly augusztusban az vált ismertté, hogy az Apple Watch felismerheti az időskori elbutulást (demenciát), 2019 decemberében kiderült, hogy a Parkinson-kór tüneteit szintén felismeri majd, míg március elején az szivárgott ki, hogy a szélütés kockázatait is csökkentheti.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #4
    Csak az egész operációs rendszer és a köré épülő szolgáltatások és ökoszisztéma.
    Az új Android újdonságai mind az iOS funkciók lemásolásai átnevezve.
    Pusztán a legutóbbit említve: AirDrop -> Nearby Share.
  • csigafi #3
    Van benne valami :-)
  • Szefmester #2
    Mostanában? Alig volt valamirevaló saját fejlesztésük amit róluk másolt volna a többség.
  • csigafi #1
    Az gond ezzel a cikkel is hogy ez is csak egy márkanév reklám. Más cégek már rég alkalmazzák ezt a technikát. vannak már ilyen appok meg minden. Bár mostanában az Apple mindig mások tollával ékeskedik.