Szekeres Viktor

Felkerült a netre az új X-Men-mozifilm nyitójelenete

Így fog kezdődni a New Mutants.

Korábban hosszú éveken át júliusban, San Diegóban került megrendezésre a Comic Con, ami a világ egyik legnagyobb, kockáknak szóló rendezvénye, melyet az idei esztendőben a járvány miatt virtuálisan rendeznek meg Comic-Con@Home néven. A rendezvény lényege nem változott, ugyan találkozni nem lehet élőben más rajongókkal, viszont online panelekre és exkluzív bemutatókra ugyanúgy sor kerül, ráadásul ezeknek mindenki részese lehet, nem csak azok, akik bekerülnek egy terembe. A rendezvény középpontjában már jó ideje nemcsak a képregények állnak, hiszen a filmek és a tévésorozatok is jókora jelenlétre tettek szert az elmúlt években. És természetesen egy mozis képregény-adaptáció nem maradhat ki a felhozatalból.


A New Mutants, azaz Új mutánsok pedig még mindig mozisnak számít, legalábbis hivatalos kommunikációjában ehhez a karóhoz köti folyamatosan az ebet a filmet a 20th Century Fox stúdióval együtt megöröklő Disney. A sokszor halasztott film jelen állás szerint ősszel látható lesz a multiplexben, bár sosem tudjuk meg, hogy erre azért kerül-e sor, mert a Disney+-os bemutatásra a korhatára miatt alkalmatlan lenne-e. Mindez most nem is fontos, hiszen a virtuális rendezvényen a film első két perce is bemutatásra került, mint az a fenti videón is látható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!