Gyurkity Péter

Holdvécére írt ki pályázatot a NASA

A hosszabb küldetések miatt van szükség az új fejlesztésre, amit mi is összeállíthatunk.

A Nemzetközi Űrállomás kapcsán már többször láthattunk bemutató videókat és egyéb összeállításokat, amelyekben a biológiai funkciók megfelelő elvégzéséért felelős helységeket is megmutatták nekünk, a jelek szerint azonban a meglévő példányok nem megfelelők a most tervezett újabb expedíciókhoz, így a NASA új pályázatot írt ki a Holdon kényelmesen használható űrbudi kifejlesztésére. Bárki beküldheti munkáját, az első három helyezett pedig komoly nyereményeket kap.

A hivatalos oldalon megtaláljuk a főbb részleteket, ebből gyorsan kiderül, hogy több kiemelt szempontot is szem előtt kell majd tartanunk. Az elsődleges problémát az jelenti, hogy bár gravitáció a Holdon is jelen van, ez mindössze egyhatoda annak, amit a Földön megszoktunk, emiatt pedig az ürítéssel akadhatnak gondok, hiszen ezt elsősorban éppen a viszonylag erős gravitációra épülve oldjuk meg saját bolygónkon. Ezt tehát át kell alakítanunk, hogy a Hold-küldetések, pontosabban az állandó kísérőnkön eltöltött hosszabb idő alatt mindvégig megfelelő módon álljon rendelkezésünkre a privát helység, emellett azonban további szempontoknak is meg kell felelnünk, itt ugyanis a méret, a kapacitás, valamint a zaj tekintetében is komoly követelményeket támasztanak.

A holdvécé mindössze 0,12 négyzetméteres területet foglalhat el, a működés közben keltett zajhatás pedig maximum 60 decibelt érhet el (ez alatt nyilván nem az éppen dolgát végző személyt értik, hanem magát az eszközt). A bélsár és a vizelet egyidejű eltüntetését is meg kell oldanunk, mégpedig úgy, hogy maximum 1 liter vizelet és 500 gramm bélsár is elhelyezhető legyen, mielőtt a vécé telítődik. Összesen 35 ezer dollárt osztanak majd szét, itt a második helyezett 10 ezer, a harmadik helyre felérő fejlesztő pedig 5 ezer dolláros jutalomra számíthat, vagyis nem kizárólag a végső nyertes munkáját díjazzák.

A pályázatokat augusztus 17-ig küldhetjük el a megadott címen, az eredményekről később tájékoztatnak majd minket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Garga Pitic #6
    Jogos. A magáncég fejlesztési költsége 1 milla volt, a NASA 6$ darabáron vásárolt belőle 400db-ot az Apollo programhoz, aztán 69-ben az oroszok 100 tollat és 1000 betétet.
    forrás


  • Archenemy #5
    Bár valóban vicces urban legend, azt azért nem hiszem, hogy az AG7 kifejlesztési költsége volt 4$ :) (az urban legend a kifejlesztés költségéről szól).
  • Andrevv #4
    Howard Wolowitz megcsinálja :)
  • Garga Pitic #3
    Az egy valóban nagyon mókás, a kormányzati túlköltekezésről szóló kis példabeszéd, de városi legenda.
    Oroszok és amcsik is használtak ceruzát, ami súlytalanságban és oxigénben dús környezetben nem a legbiztonságosabb megoldás, a képződő grafitszemcsék, letörő hegyek és a hegyezés során keletkező forgács miatt.
    Volt töltőceruza, csökkentett grafit és emelt agyagtartalommal, zsírkréta, használtak filctollat is.
    A Fisher cég saját költségén fejlesztette ki az AG7 nevű, zárt végű, nyomás alatt levő nitrogénnel működő tollbetétjét, ami kb. 4$ költséget jelentett 67-es áron.
    És az oroszok is boldogan használták.
  • peterx #2
    Ez is olyan lesz mint az amcsik dollármilliókért kifejlesztett golyóstolla ami működött az űrben, míg a ruszkik csak egy cerkát vittek.. :)
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2020.07.05. 23:33:59
  • Jawarider #1
    sz.r ügy :)