Gyurkity Péter

Dínótojás a furcsa antarktiszi lelet

Évekig nem tudták a kutatók, hogy mire bukkantak az Antarktiszon, a megfejtés most futott be.

Chilei egyetemi kutatók még 2011 során találtak egy igencsak érdekes objektumot a jégbe (hóba) burkolózó déli kontinensen, amelyről sokáig nem tudták eldönteni, hogy tulajdonképpen minek a maradványa. A találgatás és a pontos válasz hiánya ellenére mindenesetre elhelyezték azt az ország egyik múzeumában, most pedig végre kiderült, hogy miről is van szó.

A Texasi Egyetem professzorai számoltak be hivatalos közleményben arról, hogy kitartó munka után végre sikerült azonosítani az objektumot, amely őket eleinte leginkább egy némileg lapos focilabdára emlékeztette (természetesen a sport amerikai változatát értették ezalatt). A tárgy pontos mérete 29 x 20 cm, az eredeti regisztrálás után még a helyszínre hívott geológusok is tanácstalanul álltak előtte, most viszont kiderült, hogy ennek oka abban keresendő, hogy valójában egy méretes tojásról beszélhetünk, amely jó eséllyel egy plezioszaurusztól, esetleg egy moszaszaurusztól származik, mivel azonban a felnőtt példány maradványait nem találták meg a környéken, a pontos beazonosítás egyelőre még várat magára.

A szakembereket alaposan meglepte, hogy a tojás puha héjjal rendelkezik, ebben tehát különbözik azon példányoktól, amelyet gyíkok és kígyók hagynak maguk után. A tojás belsejében egykoron elhelyezkedő embriót, annak maradványait sem találták meg, viszont igencsak koros leletről van szó, hiszen a fent említett fajok képviselői szintén 66 millió évvel ezelőtt pusztultak ki, a hatalmas aszteroida becsapódásának következtében. Korábban úgy gondolták, hogy ezen fajok nem raktak tojásokat, a most beazonosított maradvány viszont kikezdi ezen eredeti elméletet, a gyanú szerint pedig igencsak vékony héjjal rendelkező tojásokról volt szó, amelyekből szinte azonnal kikeltek az új jövevények.

A tojás egyik fele behorpadt, a kutatók szerint ezen az oldalon landolt a tengerfenéken, az azonosítást követően azonban folytatódik a munka, hiszen ezzel jobb betekintést nyerhetünk az említett fajok jellemzőibe, azok életébe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #9
    "A tudományban szabad sőt kötelező cáfolni és megkérdőjelezni dolgokat."

    Ja, csak tegyük hozzá azt is, hogy a szakembereknek, és nem neked. Mert nekik van meg a képzettségük ehhez. Viszont a tudomány nem arról szól, hogy kényszeresen és kötelezően mindent cáfolj, mert csak(!), a tudomány felfedezésekről, megismerésről szól. Másrészt a cáfolás sem úgy történik, ahogy te azt elképzeled, hogy minden megy a kukába, másrészt vannak axiómák is...
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2020.07.24. 19:52:08
  • wraithLord #8
    De most az, hogy egy artwork nem feltétlenül fedi a valóságot (nem biztos, hogy úgy nézett ki egy dinoszaurusz, sőt, valószínűleg nem), miért vonja azt is maga után, hogy nem léteztek dinoszauruszok?

    Valami lények biztos voltak régen, amik ma már nem léteznek, mert csak a csontjaikat találjuk meg. Olyan csontokat, amiből nem kutyát vagy macskát lehet összerakni, hanem ma már nem létező élőlényeket. Vagy ha ez nem elég, akkor találtunk már akkora csontokat is, amit biztos nem keverhetünk a Morzsi által 100 évvel azelőtt odahordott ebédmaradékkal. Mi ezeket a lényeket dinoszauruszoknak nevezzük. Nabumm, valahogy kell őket nevezni. A kinézetük más kérdés, és gyakorlatilag minden mást is csak találgatunk, még azt is, hogy hogy kell összerakni a csontjaikat. 70 millió éves még a legfiatalabb lelet is, szóval nem csoda. Viszont az idő előrehaladtával, a tudomány fejlődésével és használhatóbb leletek előkerülésével azért sokat lehet pontosítani.
    Ez a tudomány egyik jellemzője, és nem az, hogy találnak egy tonna furcsa és különösen nagy csontot, aztán benyögi valaki, hogy még senki sem bizonyította, hogy voltak dinoszauruszok. Hát hogy nem úgy nevezték magukat, az tuti. :D
  • csigafi #7
    A vallásnak ehhez semmi köze. Ez kutatás és régészet a tudomány tengerének világában. A tudomány pedig pont arról szól hogy nem kell mindent meg enni amit elé tesznek az ember elé. A tudományban szabad sőt kötelező cáfolni és megkérdőjelezni dolgokat.

  • Sequoyah #6
    Meg veletlenul se menj be egy muzeumba ami tele van a dinoszaurusz csontokal, amik nyilvanvalo bizonyitekai a letuknek. Persze nyilvan mindjart kitalalod, hogy minden bizonyitek ami ellenkezik a vallasoddal az csak kepzelges meg hamisitvany:D
  • csigafi #5
    Hát még egyetlen tudomány ág se bizonyította be hogy valaha is léteztek volna dinoszauruszok. Minden létező dinoszauruszról alkotott kinézet csupán csak elképzelés. Mivel soha senki nem látott még egyet se. Kb ilyen a pokémon meg a teletabi is. Egyik sem létezik. Szerintem minden dinoszaurusz tarka volt. Még is mi bizonyítja be hogy nem így volt?
  • quatlander #4
    egy jó ősrántotta kifért volna :)
  • Zulu12 #3
    Pontosan mit is keresel egy tudományos fórumon? Boszorkányégetés megvolt otthon?
    Utoljára szerkesztette: Zulu12, 2020.07.03. 11:43:18
  • VolJin #2
    Téged frusztrálttá vagy boldoggá tesz az ostobaságod?
  • csigafi #1
    Ezek nem kutatok se nem tudósok akkor. Sőt én else hiszem hogy az nem egy kő drabb inkább :-). 100 év múlva találnak egy megkövült kutya szart azt minek hiszik majd?. Mondjuk érdekes lenne ha ez is valami olyasmi lenne inkább :-)