Berta Sándor

Két európai vizsgálat is indult az Apple ellen

Az Európai Bizottság az óriáscég több szolgáltatását is górcső alá veszi.

A hivatalos bejelentések értelmében a testület hivatalos vizsgálati eljárásokat indított az Apple App Store és az Apple Pay ügyében. A szakemberek mind a két ajánlat esetében arra a kérdésre keresik a választ, hogy a kaliforniai konszern bármilyen módon háttérbe szorította-e a vetélytársait és azok hasonló ajánlatait.

Az Apple App Store rendszerében alkalmazott szabályok ellen először a Spotify tett panaszt még tavaly márciusban, majd később csatlakozott a Rakuten nevű japán társaság is, amely azt kifogásolta, hogy a szabályok a Cobo nevű elektronikus könyvüzletét érintik hátrányosan. Az Európai Bizottság egy éven át tanulmányozta a beadványokat és az azokban szereplő felvetéseket, most pedig elindította a hivatalos vizsgálatokat.

Margrethe Vestager, az Európai Unió versenypolitikáért felelős biztosa, aki egyben az Európai Bizottság digitális korszakért felelős ügyvezető alelnöke is, kijelentette, hogy meg kell bizonyosodniuk arról, hogy az Apple által használt szabályok nem okoznak a versenyt hátráltató vagy akadályozó problémákat azokon a piacokon, amelyeken a vállalat az Apple Music zenei stream-szolgáltatásával vagy az Apple Books ajánlatával jelen van. Továbbá azt is tanulmányozniuk kell, hogy sérültek-e a vetélytársak érdekei és hogy az Apple nem korlátozta-e túlzott mértékben az alkalmazás-fejlesztők lehetőségeit. Ez utóbbit a Rakuten vetette fel.

Az Apple Pay esetében elsősorban azt a kérdést kell tisztázni, hogy a kereskedelmi szoftvereken belül a szolgáltatás használatának üzleti feltételei mennyire befolyásolják a piaci versenyt. Vestager rámutatott továbbá, hogy a tap ang go nevű iPhone-funkciót az Apple csak a saját fizetési rendszerével bonyolított tranzakciókhoz biztosítja.

Tavaly áprilisban Hollandiában az Autoriteit Consument & Markt (ACM) bejelentette, hogy eljárást indított annak kiderítésére, hogy az Apple az alkalmazásboltjában előnyben részesíti-e a saját termékeit. Felmerült ugyanis annak a gyanúja, hogy az Apple visszaél a piaci hatalmával és az App Store rendszerében komoly előnyben részesíti a saját fejlesztésű szoftvereit a vetélytársak programjaival szemben. Többek között azokat a kérdéseket kell tisztázni, hogy az Apple a többi termékhez képest jobb pozícióban helyezi-e el a saját szoftvereit, illetve szándékosan vagy akár látszólagos figyelmetlenségből akadályozza-e a vetélytársak megoldásaihoz való hozzáférést, s ezáltal gátolja-e a piaci versenyt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!