Szekeres Viktor

Megvan a Friss Hús új időpontja

Ősszel kerül sor a 8. Friss Húsra.

Eredetileg március 23-án kezdődött volna a magyar filmesek számára az egyik legfontosabb eseményt jelentő Friss Hús, ami egy rövidfilmes fesztivál, amelyen közönség előtt mutathatják be rendezők munkáikat. Természetesen a rendezényt a járványhelyzet miatt elhalasztottak, de tegnap kihirdették az új időpontot: szeptember 10. és 16. között rendezik meg a nyolcadik Friss Húst.

A rendezvény helyszíne ismét a budapesti Toldi mozi lesz. A fesztiválon a korábban meghirdetett válogatást vetítik majd, sem felhozatal, sem pedig blokkok nem változtak. Ezek mellett jó hír, hogy a legtöbb szakmai programot is megtartják, plusz fejleményként mindössze az említhető, hogy az elmúlt hónapokban kialakult, korábban ismeretlen helyzet okozta kihívásokra reflektáló beszélgetésekre, előadásokra is sor fog kerülni

A vetítések és egyéb programok a fesztivál idején hatályban lévő egészségügyi szabályozásoknak megfelelően zajlanak majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!