Gyurkity Péter

Ultrahanggal befolyásolhatók a majmok

A potenciálisan negatív következmények mellett előnyt is kínál az érdekes megoldás.

Amerikai kutatók tették közzé a napokban munkájuk eredményét a Science Advances oldalán, amely a korábbi tanulmányok folytatásaként értékelhető, azonban fontos új megállapításokat tartalmaz. A területtel foglalkozó szakemberek számára ugyanis eddig is világos volt, hogy az egerek esetében ultrahangos megoldással kiválthatók bizonyos izomreakciók, ezúttal viszont majmok bevonásával igazolták, hogy a figyelem (és ezáltal a döntéshozatal folyamata) is befolyásolható.

A kutatók makákók alkalmazásával igyekeztek megvizsgálni, hogy a nagyfrekvenciás ultrahangos készülékekkel mennyiben változtatható meg a kísérletbe bevont állatok figyelme, azok fókusza. Igyekeztek hasonló körülményeket teremteni a korábban agyvérzésen átesett emberi páciensek esetében lefolytatott vizsgálatokhoz, ennek érdekében a majmok fejét rögzítve figyelték meg a szemmozgást, mégpedig két, egymás mellett megjelenő kép felvillantásával. A munka során egyértelművé vált, hogy a kísérleti alanyok aszerint pillantanak egy-egy képre, hogy az ultrahangos sugárzás a szemmozgásért felelős agyi terület mely oldalát érinti, a majmok ugyanis kétszer gyakrabban választották az ellentétes oldalon felvillanó képet, még akkor is, ha a szakemberek előzőleg éppen ettől eltérő szokást alakítottak ki (megfelelő élelem jutalmazásával).

A kutatásban résztvevő kollégák abban reménykednek, hogy a kísérleti eljárással később emberi betegeket is kezelhetnek majd, dacára annak, hogy az eredmény felveti a páciensek (vagy más személyek) befolyásolásának veszélyét. Szerintük ugyanis számos káros szokást, szenvedélybetegséget lehetne ezzel kezelni, alapvető módon javítva az illető személyek életminőségét, mégpedig non-invazív, teljesen fájdalommentes eljárással, ami mindenképpen óriási pozitívum. A biztonság kedvéért azt is visszaigazolták, hogy ugyanazon makákók mozgásért felelős agyi területének hasonló bombázásával nem váltható ki önkéntelen mozgás, fizikai reakció, vagyis nem arról van szó, hogy pusztán egy fizikai következményt látunk az eredményekben.

Az érintett neuronok aktivitásának, valamint a szomszédos idegsejtekkel való interakció módosításával esély lehet arra, hogy a helytelenül működő példányokat megjavítsuk, ez pedig nemcsak az alkoholizmus, de a túlzott evés, valamint számos egyéb káros szokás jelenléte esetén hasznos lehet a későbbiekben. Fontos részlet viszont, hogy a hosszú távú következményeket nem ismerjük, a csapat tagjai egyelőre annyit árultak el, hogy visszatérő, többször megismételt stimuláció esetén már csökkenő eredményeket tapasztaltak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)