Szekeres Viktor

A legkitartóbb mozifilmet is kiemelték nyárról

A The Purge-sorozat utolsó részét sem láthatjuk nyáron.

Mint ismert, a koronavírus-világjárványnak köszönhetően folyamatosan kerülnek halasztásra a mozis premierek. Először a tavaszi bemutatók, majd a nyáriak kerültek sorra. Azonban, ahogy arról nemrég beszámoltunk, (még) nem minden nyáron vetíteni tervezett film kapott új időpontot, akadt néhány, melynek forgalmazói talán bíznak a helyzet normalizálódásában. Ezek közül most a The Forever Purge is "megfutamodott".

A sokáig cím nélküli új The Purge-epizód, amelynek eddig még egy reklámját sem láttuk július 10-én került volna bemutatásra Amerikában, azonban a Universal stúdió tegnap úgy döntött, hogy nem éri meg tovább flexelni, és inkább egy később időpontban tartják meg a premierjét. A Warner a Christopher Nolan-féle Tenet premierjét hivatalosan még mindig július 17-én fogja bemutatni, mely hónapban egyébként még egy Mulan-premier is tervbe van véve. És augusztus első két hetére is vannak nagyszabású produkciók belőve: 7-ére a The SpongeBob Movie: Sponge on the Run, míg 14-ére a Wonder Woman 1984.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!