Berta Sándor

Elektromos átállást sürget a Volvo vezetője

Az ágazatnak nyújtott támogatásoknak az elektromos gépkocsikra és az új technológiákra kellene fókuszálniuk.

Hakan Samuelsson, a Volvo első embere a Financial Times által szervezett digitális konferencián fejtette ki a véleményét az autóipar jövőjével kapcsolatban. A menedzser kijelentette, hogy szerinte fel fog gyorsulni a járművek elektromos meghajtásra való átállítása és naivitás lenne azt hinni, hogy minden visszatér a normális kerékvágásba.

A vásárlókat a jövőben nem a dízelautók, hanem az elektromos gépkocsik fogják érdekelni, így a támogatásoknak is az utóbbiak megvásárlására kellene vonatkozniuk. Samuelsson hozzátette, hogy a régi világhoz való visszatérés pénzpocsékolás lenne, a különböző összegeket inkább az új technológiák támogatására kellene fordítani.

A Volvo vezetője szerint a koronavírus-járvány felgyorsította az ágazatban már korábban elindult változási folyamatokat. Ezek egyike, hogy a magántulajdonban lévő járművek - különösen a városokban - hamarosan a múlt részévé válnak majd. A magánautók eleve nem praktikus koncepciók, a jövőt sokkal inkább a havi gépkocsi-bérleti konstrukciók jelenthetik.

A menedzser a járművek értékesítésében szintén változásokra számít. Az emberek nem mennek majd autószalonokba, ha új gépkocsit akarnak vásárolni, hanem egyre többen fognak az interneten tájékozódni az új modellekről. A mostani helyzetben ugyanis sokan felismerték, hogy az online kereskedelem nagyon is működik.

Samuelsson végül szkeptikusan nyilatkozott az önállóan közlekedő járművekkel kapcsolatban. Közölte, hogy ezek az autók előbb vagy utóbb elérhetők lesznek, de nem olyan gyorsan, mint ahogy arra néhányan számítanak. E modellek a következő esztendőkben jól használhatók lesznek jó időjárási körülmények között és alacsony sebesség alkalmazása esetén.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #1
    Cseréljük ki az összes kocsit elektromosra!
    Csak hol, mivel és hogyan fogjuk feltölteni őket?
    Mert a jelenlegi áramtermelés sokszorosa kellene hozzá,,,