Berta Sándor

Az alkalmazások letöltési számait is mutatja a Google Play Store

Önmagában azonban ez az adat nem jelent garanciát a minőségre és a biztonságra.

A Google Play Store legújabb változatában már látható az is, hogy egy adott szoftvert hányan töltöttek le. Mindez azért fontos, mert számos felhasználó számára az ajánlások és a vélemények mellett az alapján is dönt, hogy a kiválasztott programot hányan töltötték le. Az érintettek ebből a számból próbálnak ugyanis következtetni arra, hogy az adott alkalmazás mennyire jó vagy rossz. A letöltési számmal kapcsolatos információ egyébként eddig is látható volt, de csak az adott szoftver oldalán. Most viszont sokkal hangsúlyosabban jelenik meg. A szám a már feltelepített programok esetében nem lesz látható.

A Google Play Store új verziója egyes helyeken, például az Amerikai Egyesült Államokban már hozzáférhető a felhasználók számára, más régiókban azonban csak némi csúszással lesz elérhető.

A szakemberek a közelmúltban két esetben is bebizonyították, hogy a letöltési számok nem sokat árulnak el arról, hogy az adott alkalmazások milyen minőségűek és mennyire biztonságosak. Egyrészt a Google számos olyan szoftvert törölt, amelyeket több mint egymillió alkalommal töltöttek le az emberek, de megsértették a Play Store irányelveit. 56 eltávolított programmal kapcsolatban az információkat a Check Point nevű biztonsági cég szállította, míg más alkalmazásokat a Doctor Web biztonsági vállalat fedezett fel.

Előbbiek közül 24 kifejezetten a gyerekek megtévesztésére volt kialakítva, de voltak olyan fejlesztések is, amelyeket konyhai receptgyűjteményeknek vagy fordítószoftvereknek álcáztak. A legtöbb esetben a fejlesztők úgy alakították ki a termékeiket, hogy azok külsőre ismert programokra hasonlítsanak. A Doctor Web által felkutatott alkalmazások (játékok, horoszkópszoftverek, háttérkép-gyűjtemények) viszont az Android.Circle.1 nevű kártevőt rejtették. Mindegyik érintett program célja a reklámbevétel-szerzés volt és mindegyiket időközben törölték a Google Play Store rendszeréből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rajdi #3
    'wraithLord' Ezt jól mondod.
  • gombabácsi #2
    pár éve a google pont azt vezette be, hogy azok az appok kerülnek a listák tetejére, amelyekkel sokat játszanak.
  • wraithLord #1
    Az uninstall szám szerintem többet mond el.
    Ez olyan, mint hogy az a film jó, amit sokan megnéznek. Nem, annak a filmnek jó a marketingje, amit sokan megnéznek.

    Az, hogy valami jó vagy nem jó, az utána derül ki, hogy felinstalláltad. Ebből kifolyólag, az értékelések még mindig hasznosabbak, mint a letöltési számok, csak bele kell olvasni, hogy az értékelő baromságot ír, esetleg nem ír semmit, vagy értelmes, valószerű dolgokat ír az app-ról.

    A letöltési szám a popularitást tükrözi max., a popularitás általában a csalás, hackerkedés, adatlopás melegágya, úgyhogy ami túl népszerű, érdemes kerülni, mert vagy eleve ilyesmire használják, vagy ilyesmi célpontjává válik.