Gyurkity Péter

Több száz marsrengést regisztráltak

Az Insight a mágneses mező kapcsán is meglepő információkkal szolgált.

A NASA szomszédunkon tevékenykedő szondája több, mint egy teljes éve áll rendelkezésünkre, a küldetéssel kapcsolatban azonban a napokban tettek közzé egy újabb részletes közleményt, amelyben a közelmúltban elkészült további tanulmányokat, azok fontosabb eredményeit és következtetéseit vesézik ki. Ebből kiderül, hogy mind a mágneses mező, mind pedig a szeizmikus aktivitás kapcsán is meglepő fejleményeket tapasztaltunk.

A szakemberek azt eddig is jól tudták, hogy (a Földdel ellentétben) a Mars nem rendelkezik globális mágneses mezővel, ez ugyanis nagyjából 4 milliárd évvel ezelőtt, ismeretlen okokból, eltűnt, ami egyben a légkör fokozatos elszivárgását is eredményezte. A most megjelent tanulmányban azonban arról írnak, hogy az Insight mérései alapján kisebb gócokban komoly mágneses mezők mutathatók ki, amelyek nagy valószínűséggel a felszín alatt meghúzódó rétegekből, az ott lévő kőzetekből erednek, bár időszakosan az adatok kilengése is kimutatható, amit viszont a napszél és az általa hordozott bolygóközi mágneses mező (illetve a marsi szelek) behatásaként, ezek tevékenységének eredményeként aposztrofálhatunk. Ezzel egyértelművé vált, hogy ez a hatás még a felszínen is jól érzékelhető, ami viszont fontos részlet a jövőbeni küldetésekkel kapcsolatban, amelyek már emberi részvétellel zajlanának le – addig is igyekeznek majd jobban meghatározni az említett kőzetek típusát, összetételét és elhelyezkedését, valamint a szél és a napszél behatásának további részleteit.

A küldetés egyéb adatainak kielemzésével eközben azt is leszögezték, hogy a 2018 végén végrehajtott leszállás óta mintegy 450 esetben tapasztaltak kisebb rengést, amelyek nagy része egyértelműen a felszín alatti rétegből ered, egy kisebb hányada viszont lehet az erős szelek hatása is. Ezek egyike sem érte el a 4-es erősséget, ami már némi betekintést engedne számunkra a mélyebben lévő rétegekbe, ez viszont érthető, hiszen a bolygó esetében hiányoznak a tektonikai lemezek, amelyek a Földön a komolyabb (és egyben ránk nézve jóval veszélyesebb) rengéseket okozzák. Enélkül is meglepő azonban az aktivitás mértéke, hiszen korábban nem számítottak ilyen nagy számra, bár ebben a becsapódó meteoritok is némi szerepet játszhatnak.

A rengések jobb megértésével és felmérésével részletesebb betekintést nyerhetünk a bolygó belső struktúrájába, ami viszont a kialakulással és az ezt követő időszakok történetével kapcsolatban árul majd el további fontos információkat, így ezen a téren mindenképpen tovább folytatódik a munka.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #1
    Arulja mar el nekem valaki ha nincs mukodo mag tektonikus mozgasok mitol vannak? A szelek az kamu.
    Meg nagyobb egitest sincs a kozeleben ami deformalna a marsot.
    (Lasd a holdunk)