SG.hu

The White Door

Kiadó: Second Maze
Fejlesztő: Rusty Lake
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium 4 1,8 GHz-es vagy AMD Athlon MP processzor, Nvidia GeForce 8300 GS vagy ATI Radeon HD 3200 grafikus kártya, 1 GB RAM, 100 MB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E4400 2 GHz-es vagy AMD Athlon II X2 280 processzor, Nvidia GeForce 9600 vagy ATI Radeon HD 3850 grafikus kártya, 2 GB RAM, 100 MB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Rusty Lake-sorozat
Kategória: kalandjáték

Groteszk és igényes kalandjátékaik révén a Rusty Lake fejlesztői már korábban nagy hírnevet szereztek maguknak a műfaj kedvelői között, azonban legújabb alkotásukkal minden eddiginél magasabbra helyezték a mércét. Játéktesztünkből megtudhatod, hogy miként sikerült a The White Door!

Bár rengeteg videojátékos műfaj megítélése és elérhetősége megváltozott az elmúlt években – különösen az okostelefonok térhódítását követően –, azonban a legjelentősebb átalakulás alighanem a kalandjátékok világát érte. Miközben a kilencvenes években ez a stílus a legnépszerűbbek közé tartozott – igazi aranykornak tekinthetjük mai szemmel –, addig a kétezres évekre már mindenki a műfaj haláláról beszélt. Bár a mai napig akad néhány stúdió, akik foggal és körömmel ragaszkodnak a régi hagyományokhoz – a Daedalic Entertainment művei például messze az élen járnak –, de a kalandjátékosok már hozzászoktak ahhoz, hogy ha kedvenc műfajukat szeretnék élvezni, akkor ahhoz elengedhetetlen lesz az indie színtérről új kedvenceket válogatni maguknak.

Mára természetesen ez a közeg is kitermelte a maga minőségi csapatait, a Rusty Lake fejlesztői pedig túlzás nélkül ott vannak az élbolyban, méghozzá a nevüket viselő sorozatuk mellett főként a nagyszerű Cube Escape franchise miatt. Alkotásaikra kivétel nélkül jellemzők a kellemesen megírt történetek, a groteszk grafikai körítések, valamint a különféle fejtörők, melyek között gyakran olyan nehéz és összetett példákat is találunk, hogy azt néhány LucasArts-klasszikus is megirigyelhetné. Bár a fejlesztők éveken át a két franchise bűvöletében éltek, idén azonban úgy döntöttek, hogy sajátosságaikat figyelembe véve egy vadonatúj címmel hódítják meg a kalandorok szívét. Így született a The White Door, mely elsőre talán nem tűnik többnek egy egyszerű Flash-játéknál – még a mérete is erre utal –, de valójában egy egészen összetett élményt ad nekünk.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A The White Door főhőse egy Robert Hill nevű férfi, aki egészen megviselt állapotban, emlékek nélkül ébred fel egy elmegyógyintézet falai között. Fogalma sincs, hogy mi történt vele, hogy honnan érkezett, de akadnak azért tájékozódási pontjai, és miután a segítségünkkel átkutatja a helyiséget, ráébred arra, hogy jobban jár, ha követi a falra kifüggesztett napi menetrendet. Ezzel ugyanis legalább történik valami. Miután elfogyasztja a reggelijét, és túlesik a tisztálkodáson, megérkezik a nővér, és különös kérdéseket szegez hősünknek.

Talán mondanunk sem kell, minden egyes kérdés egy-egy fejtörő, melyekre a szobában találjuk a válaszokat, ahol a legapróbb berendezési tárggyal is interakcióba léphetünk. Miután a nővér elment, elfogyasztottuk a finom ebédet, bevettük a gyógyszert, részt vettünk a memóriateszten, végezetül pedig edzettünk is egy kicsit, gyakorlatilag eltelt a nap, vár minket a pihe-puha ágy. A játék pedig általában ezen a ponton válik igazán izgalmassá, hiszen az álmok birodalmába csöppenve lassacskán fel tudjuk építeni magunkban korábbi életünk emlékeit, hiszen ilyenkor interaktív formában felidézzünk majd néhány olyan eseményt, melyek mérföldkövek voltak azon az úton, amely végül egy elmegyógyintézet falai közé vezetett.

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Nem véletlenül ismertettük a fentiekben a napi rutin sajátosságait, hiszen a The White Door gyakorlatilag minden egyes ébredés után újrakezdődik, és minden nap végig kell mennünk az ismert pontokon, ami elsőre unalmasnak tűnhet, de egyáltalán nem az. Ennek az oka részben az óriási interakció – hiszen még az asztalra tett kávét is valamilyen mozdulattal fogyaszthatjuk el –, részben pedig az, hogy minél több emléket szerzünk, annál több dolgot találunk majd a szobánkban, de természetesen a nővér által feltett kérdések, sőt a memóriatesztek is egyre nehezebbek lesznek.

Az egészben a legjobb azonban, hogy akár az intézeti szobában sínylődünk, akár az emlékek között szörfözünk, az egész történetet áthatja egy rendkívül melankolikus, mondhatni depresszív hangulat, ami azonnal képes megragadni a játékost, de a folyamatos rejtélyeknek és ködösítéseknek hála a kíváncsiság szintén eluralkodik rajtunk. A történet tekintetében ugyanis talán nem túl nagy durranás a játék, még egyedinek sem igazán neveznénk, viszont annyira ügyesen építkeztek a készítők a minimalista megoldásokból, hogy az egyenesen példaértékű. Minderre pedig ráadásként még a játékmenet is rátesz egy nagy lapáttal!

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

A fentiekben már említettük a folyamatos interakciókat, a The White Door azonban tényleg kimagasló szinteken igényli, hogy ott legyünk és cselekedjünk, fiókokat és függönyöket húzkodjunk, fogat mossunk, dobozokat nyissunk, vagy éppen magunkra húzzuk a takarót. Különösen érdekes volt ez a megoldás, amikor Robert emlékeiben kalandoztunk! Nagyon gyakran folyamodtak a fejlesztők itt olyan megoldásokhoz, hogy miközben hősünk mesélte kis történetét, nekünk kellett animálva kísérnünk a történteket, tehát ha Robert letekerte az ablakot az autóban a sztori szerint, akkor azt nekünk valamilyen mozdulattal kellett követni, ha pedig meg akarta volna fogni egy lány kezét, azt is a mi egérmozdulatunkkal tudtuk megjeleníteni a képernyőn. Ha ilyenkor nem működünk együtt Roberttel, megakad az egész történet, akárcsak egy fejtörőnél, amikor nem tudjuk, mi a megoldás.

Bár a Rusty Lake csapata sok esetben túlzásba vitte egy kicsit a dolgot, azért a legtöbb feladványt könnyedén teljesíthetjük majd. További érdekesség még a játékmenet tekintetében a kétképernyős elrendezési forma, lévén a készítők egy bal és egy jobb oldali panelre osztották fel a játékot, ami gyakran kifejezetten fontos lesz majd. A bal oldalon például jellemzően nagyban, átfogóan láthatjuk a játékteret vagy az aktuális helyszínt, míg a jobb oldalon kapjuk a premierplános ábrázolásmódot. Nyilván ez a felosztás bizonyos helyzetekben módosulhat, de egyszer sem éreztük azt a játék során, hogy a megoldás kellemetlen vagy felesleges lenne. Éppen ellenkezőleg, érdekes újdonságként hatott a jól megszokott kalandjátékos sablonok után!

Klikk ide! Klikk ide!

Klikk ide! Klikk ide!

Grafika: A The White Door esetében a grafika egészen sajátosnak tekinthető, amit nagyon nehéz objektíven szemlélni, hiszen talán a kategóriájában is születtek már szebb alkotások, de stílusosabbak aligha. Ez a játék ezzel a látványvilággal lett igazán ütős, el sem tudnánk képzelni másként, teljesen felesleges más alkotásokhoz hasonlítani. Önmagában kiválóan megállja a helyét, nagyon jó hangulatot kölcsönöz a végeredményhez, miközben még egy kőkorszaki számítógépen sem okoz gondot a futtatása, ami nem meglepő, hiszen mobilokra is elérhető.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Mint a point and click-kalandjátékoknak általában, úgy természetesen a The White Doornak is halálosan egyszerű az irányítása. Elegendő hozzá egy egér, és némi kézügyesség, hogy minden esetben megtalálhassuk a számításainkat. Nemcsak hősünk terelgetése, hanem a fejtörők többsége is rendkívül könnyednek tekinthető ebből a szempontból, tehát kifejezetten jó munkát végeztek a fejlesztők.

Játszhatóság: Tény és való, hogy egy kicsit lehetett volna hosszabb a játék története, hiszen komótosan is 4-5 óra alatt pontot tehetünk a végére, ami nem valami sok, ellenben figyeljük az ár-érték arányt, hiszen nem is kérnek érte több ezer forintot. Ebből a szempontból tehát a kampány rövidségébe sem tudunk belekötni, pláne annak fényében, hogy milyen élményt kapunk tőle!

Intelligencia, nehézség: A mesterséges intelligencia sok vizet nem zavar a játékban, a nehézségi szint azonban igencsak fontos tényező, hiszen egy kalandjátékot is könnyedén el lehet rontani azzal, ha túl könnyűek, esetleg túl nehezek a fejtörők. Bár az első egy-két napon itt sem kell majd megszakadnunk, azonban minél több emlékünk jön vissza, annál magasabbra emelkedik a nehézségi szint, ezt pedig természetesen a saját bőrünkön is tapasztalhatjuk.

Hangok, zene: Miközben a zenék éppen csak színező jelleggel vannak jelen az alkotásban, a szinkronok kifejezetten fontos szerephez jutottak. Főként az emlékek során gyakran hallhatunk monológokat Robert szájából, melyek annyira hatásosak lettek, hogy teljes mértékben átadják az alkotás hangulatát.

Összegzés: A The White Door egy tipikusan olyan videojáték lett a sorban, amiért manapság még megéri játékosnak lenni. Nem a csillogó grafika, nem a mindenhová beleerőltetett fejlődési rendszer, de még csak nem is az elköltött dollármilliók teszik játékká ezt a játékot, hanem az, hogy képes szórakoztatni és érzéseket kiváltani az emberből. Ebből a szempontból a Rusty Lake műve az idei év első fénypontja!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • professional #8
    És a játék amúgy milyen? :D
  • Tinman #7
    Ha valakit megvádolsz valamivel, főleg valótlanul, akkor a gerincesség része, hogy legalább megmagyarázod. Ez alapvető intelligencia.

    Nem nagyon jegyzek meg senkit. Ez egy !FÓRUM!. Nem kell megjegyezni a másik személyét, mert kizárólag a véleménye és az érvei számítanak! Az, hogy ki van mögötte az lényegtelen, sőt a személyeskedés alapja. Ellenben, aki itt cikket publikál és azt nem objektíven teszi, az úgy nincs rendben...
  • Tinman #6
    Neked az érved az volt, hogy "nem vagy gamer"... ami nyilván nettó hazugság, meg a szokásos SG-s személyeskedés első szintje, miközben a témához abban a hsz-ben semmit nem tettél hozzá. Ez olyan, mint amikor valaki leszaroz valamit, de nem teszi hozzá, hogy miért.

    "Viszont azt ki nem állhatom, ha valaki csípőből fikáz egy game-t"

    Azt én sem. Azt fikáztam, hogy 10/10-et kapott. Embertelen túlzás, miközben az indie fronton vannak őrületesen jó cuccok, remek küllemmel tálalva, pl. egy Inside-ban se nagyon találok hibát, az általad említett Limbo dettó magasabb rétegekben evez, mint ez a játék.

    Akinek van egy kis képzelőereje, az eltudja képzelni, hogy lehetne ezt a játékot még jobbá tenni! Nem kell bele lézerkard, se 3 méteres patás démon, de ha pl. megnézed a That Dragon Cancer-t máris láthatod, hogy vannak (voltak), akik képesek textúra használatával is művészit alkotni. Teljesen felesleges lemenni Spectrum Zx szintre 2020-ban.

    "Zene meg semmi benne"

    Nem adhatsz valamire 5 csillagot, ami nincs. Ilyen esetben nem írsz pontot rá, mert nincs mit... az 5 csillagos zenét a Doom 1-2-nek, vagy a PoP Warrior Within-nek adjuk. Mert ha erre 5 csillagot adsz a zenére, akkor az általam említettekre 100 csillag jár, vagy 5000?

    "Kíváncsi vagyok mi volt neked a legjobb zene a tavalyi gaming-felhozatalból"

    Erre nagyon könnyen tudok válaszolni: Nem játszottam se idén, se tavaly 2019-es játékkal. Szándékosan nem. Talán egyedül a Sekiro-t vettem meg, mint új címet, eddig a 2019-es felhozatalból, de arról véleményt még nem mondhatok, hiszen csak 1 órát játszottam vele. Mindenesetre all time kedvencem a fentebb említett Doom 1-2 OST, PoP WW OST, NFS High Stakes OST, Krakout (C64), Creatures 1-2 (C64), Cauldron 2 (C64), vagy ott van az Alan Wake felejthetetlen Old Gods Of Asgard - The Poet And The Muse c. dala, de iszonyúan beütött anno a Kingpin OST is (Cypress Hill)... sok ilyen van.

    Ezekre rádobnám rezzenéstelen arccal az 5*-ot, mivel szó szerint az órámtól kezdve, át a telefonomon, egészen az autórádióval bezárólag mindenhol hallgatom őket a mai napig!

    "Street Fighter 2, Double Dragon 2, Sonic, Contra, aztán a 90es évek vége és etalon játékai blabla, nagy arcade-gépterem függő is voltam, Time Crisis-rekorder itthon 15 évesen anno stb. Bár ez kit érdekel.) És náluk is azt figyelem, hogy ATTÓL MÉG, hogy 30 éve játszik, a mainstream fosokat részesíti előnyben, "

    Ezeket mind toltam, mindegyiken átrágtam magam, meg még sok máson és a mainstream közül is SOKAT játszok, amiben látok némi fényt, de van egy minimális elvárásom már régóta a küllemet illetően! Pont azért mert Videoton Pong masinával kezdtem.

    Egy szavam se lenne, ha a szerző azt mondja, "hogy a grafika minimalista, nyilván nem tudok rá 5*-ot adni, de a célnak megfelel, egy jó szándékú közepest megérdemel, noha az indie szekció rengeteg szebb címet tartogat számunkra."

    Nézd meg pl. a Telltale cuccait. Most hagyjuk, hogy játékként milyenek, de nagyon is stílusos, modern az a küllem, ahogy történetet mesélnek! Ezt a történetet is el lehet mesélni úgy, hogy arra elismerően lehetne csettinteni. Amúgy a nagyobb indie neveket letoltam nyilván...

    "Assasin's Creed: Odyssey-zni, meg COD-ozni/Battlefield-ezni."

    Egyikkel se játszottam még. AC: Od. érdekel valamennyire, de az AC franchise tele van csalódásokkal, miközben az alapötlet remek és azért sikerültek jó részek is! Pl. az 1. rész főszála jópofa volt, a mellékzöngék pokoliak, a 2. részben kijavítottak szinte minden hibát, jó rész lett... utána mélyrepülés, aztán az AC 3 egész említésre méltó, de a Black Flag az ami igazán élvezetes és különleges lett, de ott meg a főszálat cseszték el keményen (meg a főhőst), miközben minden más szórakoztató és élvezetes volt. Aztán megint mélyrepülés és a Syndicate-re összeszedték magukat elég tisztességesen. Amit Londonból és abból a témából ki lehet hozni, azt kihozták. Az AC: Origins állítólag egy másik liga és csináltak egy remek játékot végre... nem tudom, kiderül.

    Nem akarom, hogy elsikkadjon a lényeg: Örülök, ha ebben a játékban a gameplay baromi jó, menjen is rá az 5*, simán okés! Örülök, hogy egy remek történetet mesél el, de vannak minimális elvárásaim! Emlékszel a Syberia-ra? A Brothers Tale of Two Sons-ra? Emlékszel a küllemre? Egyikben Benoit Sokal olyan háttereket alkotott, hogy kedvem lenne kitapétázni vele a szobám és a sztori is remek volt... a másikban, meg bepárásodott a szemem és nagyon kellemes volt a Brothers külleme is! (Wait... az előbbiben is.)

    Az Antichamber bőven túl van azon, amit rondának mondanék, vagy puritánnak. Engem sokszor idegesít, hogy van egy jó alapötlet és görcsösen paintben akarja megoldani az alkotója, ahelyett, hogy venne fel egy grafikust, vagy kalapolnának kiadóknál, vagy a Steam eary access-ét kihasználnák! Ezernyi lehetőségük van és nem élnek vele! Ez kapzsiság, vagy hülyeség?

    Régen, hogy volt? Volt egy jó játékötleted, összeszedted minden erőforrásod, megcsináltad a demót és kalapoltál vele mindenhol! Aztán legendák születtek.

    "csak mint írtam nem szeretem az élből fikázást"

    Dettó, mert én meg nem szeretem az eszetlen felpluszolást, mert ez tudtommal nem egy blog és az itteni cikkeknek igyekeznie kell objektívnek lennie! Szakmai szempontok alapján a játék zenéje, külleme, "intelligenciája" nem kaphat semmilyen univerzumban maximális pontot. Egy blogon, ahol leírod a saját szubjektív véleményed, ott igen. Ez így nem bemutató, hanem személyes élmény, de NÉV NÉLKÜL! WTF? Ez így értelmetlen.

    Anno a Halo esetében elég sok hülyegyerek' belefutott ebbe... tolták rá a 10/10-et, aztán amikor kijött egy tényleg jó játék, akkor meg vakarództak, hogy arra mit adjanak.
  • Yagami #5
    Remélem látod, hogy mennyire olyan valaki vagyok, akinek "nincsenek érvei". Csak már kruvára unom a "magyarázkodást", régebben (10 évvel ezelőttig kb.) iszonyat sokat "gépeltem" ilyen témákban, aztán ezt már régóta nem csinálom, mert rohadtul nem tartom eredményesnek :D Pl. akkoriban regeltem ide is, de előtte is már évekkel "olvastam" az sg-t, mégsem nagyon eregettem ide a véleményemet, mert minek. Most se tudom, hogy lesz-e egyáltalán foganatja, max. most már megjegyzel magadnak :D
  • Yagami #4
    Igen, gondoltam, hogy ezek az érvek jönnek. "Ismerlek" innen, nem kell aggódni. Az egyik általam értelmesnek tartott egyén vagy (most elkerekedett a szem, mi? :D) Én is 30 éve játszom kb., bár nincs meg minden platform, de toltam már mindent-mindenen (gamer PC és PS4 van jelenleg). Érvelni nem tudok a játék mellett, mivel még nem próbáltam. Gyanítom te sem, és ebből indultam ki. Viszont azt ki nem állhatom, ha valaki csípőből fikáz egy game-t (amivel valószínűleg még nem játszott). Gondolom nem kell egy Limbo-t bemutatni (nem kalandjáték, csak írtam egy címet). Mennyire "minimalista" az is már. Zene meg semmi benne. Tehát nem fogod a rádióban hallgatni a track-jeit. Egyébként ez mérvadó egy játékzenénél? :D Kíváncsi vagyok mi volt neked a legjobb zene a tavalyi gaming-felhozatalból. NAGYON kiváncsi vagyok (utána megmondom én is a kedvencem). Ez persze nem jelenti azt, hogy minden zenét hallottam, mivel nem játszottam mindennel; lehetetlen munka+család mellett. Ha az atmoszférát telibe találja, akkor tőlem állhat két hangból is. Node vissza oda, hogy miért is "nem érdekel"t, hogy te már 20-30 éve játszol (tudtam/sejtettem én már ezt rólad régóta, gaming-híreknél ált. jókat írsz, ebből is jön le). De ez nem relevancia. És itt indultam/nék ki a környezetemből is, akikkel kispöcsös korunk óta játszunk/om (Street Fighter 2, Double Dragon 2, Sonic, Contra, aztán a 90es évek vége és etalon játékai blabla, nagy arcade-gépterem függő is voltam, Time Crisis-rekorder itthon 15 évesen anno stb. Bár ez kit érdekel.) És náluk is azt figyelem, hogy ATTÓL MÉG, hogy 30 éve játszik, a mainstream fosokat részesíti előnyben, pedig nem hülye elvileg a gamekhez, de mégis, az igazi "kuriózum" termékekhez, pláne a legtöbb indie-cucchoz, hozzá se szagolnak, vagy 5 perc game után "ááh ez egy szar" "nem jött be" hülyeséggel továbállnak és mennek Assasin's Creed: Odyssey-zni, meg COD-ozni/Battlefield-ezni. Idén is mondtam egy halom gamet nekik, hogy gyerekek, ezeket MINDENKÉPPEN, aztán semmi. Pl. egy Plague Tale-re gondolok itt, vagy My Friend Pedro-ra, ne adj isten Disco Elysium. Szóval ettől még a te ízlésed is lehet egy kutyaszar (az én szememben), ha ilyen "blődségeket" látok leírva látatlanban egy játékról(egyébként már csak a Dark Souls-ért piros pont az ízlés témakörben, de ezt sem azért írom, hogy aki nem szereti azt, annak szar az ízlése feltétlenül, de továbbá kevésbé lesz mérvadó a számomra, amit mond a játékokról, mint "szakember").
    Lehet, hogy lehetett volna szebb, de lehet, hogy nem. Az alkotónak ez a "motor", grafika állt rendelkezésére, ebben dolgozott, így csinálta meg, nem is akart többet valószínűleg. Egy Antichamber pl. mennyire "részletgazdag" már, mi? :D Aztán mégis egy agy-eldobós logikai játék. Itt ezt lezárom.

    A másik, hogy az sg mennyire releváns vagy sem, azt eddig is tudtuk szerintem :D Néha azért akadnak jó meglátások tőlük is, van, amikor nem esnek a hype túloldalára, de van, amikor igen. Ezt meg majd te magad tudod eldönteni, ha játszol vele, mert hogy aki 30 éve játszik (mint te vagy én) na annak aztán SEMMI esetben sem kell semmilyen "kritikus"ra meg cikkre /tesztre alapoznia, pláne elhinnie (én legalábbis ezt már olyan 18-20 éves korom körül elengedtem és csak röhögni szoktam általában. Egyetlen-egy valaki áll rettenetesen közel hozzám az egész gaming-szcénában/médiában, akinek ADOK a véleményére, nyilván, mivel kb. 99%-ban egyezik vele és a látásmódunk is. És ez 10 éve változatlan. A "többit" kb. le se szarom. Sőt, a tendencia sokszor azt mutatja, hogy azt se tudják miről beszélnek.

    Hát így. Bocs, ha nyers voltam, csak mint írtam nem szeretem az élből fikázást, de filmeknél se, semmilyen szórakoztató-művészeti termékkel kapcsolatban. Még annyit, hogy ha nem te írtad volna és (pláne) nem is írsz vissza, biztos lehetsz benne, hogy nem hogy ilyen hosszú, de még válasz se jött volna tőlem :)

    További szép estét!
    Utoljára szerkesztette: Yagami, 2020.01.27. 00:07:46
  • Tinman #3
    Mondjuk a személyeskedés helyett lássuk talán az érveid... ja az nincs ;-)

    Igaz, még csak 34 éve vagyok aktív játékos, évi 40-50 játékot játszok végig, több ezres Steam könyvtár (+GoG, Uplay, Origin, etc.), high-end gamer PC, PS2, PS3, PS4 + VR, Switch, Xbox, ilyen Demon's Souls, Dark Souls 1-2-3, Bloodborne-félék kimaxolva több platformon, etc.
  • Yagami #2
    Nem kell, ezekkel már tökéletesen leírtad, hogy mennyire nem vagy gamer :D Maximum te is azt hiszed magadról.
    Utoljára szerkesztette: Yagami, 2020.01.26. 19:39:11
  • Tinman #1
    Talán az első SG-n tesztelt játék, ami 10/10-et kap és rögtön egy olyan, amit paint-ben rajzoltak? Egészen biztos, hogy az objektív újságírás erről szól? Egészen biztos, hogy ez a grafika 2020-ban 5 csillag? Egészen biztos, hogy nem lehetett volna szebb és részletgazdagabb? Hangok/zene 5 csillag, miközben egyetlen olyan dal sem csendül fel benne, mely azonnali klasszikus és holnaptól a rádióban hallgatom...
    Intelligencia egy kalandjátékban a büdös életben nem tud maximálisat hozni, mert egy scripthalom!

    Hadd ne írjak valami nagyon csúnyát -.-