Berta Sándor

Egyre több részlet derül ki a Boeing 737 MAX-ügyről

A botrány nő, gyártó pedig egyre nehezebb helyzetbe kerül.

2018 őszén lezuhant az indonéziai Lion Air egyik Boeing 737 MAX repülőgépe, majd tavaly márciusban az Ethiopian Airlines ugyanilyen típusú repülőgépe is. A típust 2019 áprilisában parancsolták a földre a hatóságok. A balesetek összefüggésbe hozhatók voltak a Boeing hibásan működő átesésvédelmi rendszerével. Kiderült, hogy már hónapokkal ezelőtt elkészültek az első jelentések a Boeing 737 MAX-okkal kapcsolatos szabálytalanságokról. A két baleset vizsgálatakor a szakemberek a Maneuvering Characteristics Augmentation System (MCAS) nevű vezérlőszoftverre összpontosítottak. Most további részletek váltak ismertté a Reuters jóvoltából.

A most kiszivárgott dokumentumok között vannak e-mailek és chatprotokollok, amelyeket a Boeing kénytelen volt kiadni a kongresszusi vizsgálatot végző szakembereknek. Az információkból gyorsan világossá vált, hogy még a gyártó munkatársai is kigúnyolták a 737 MAX-ot, a különböző illetékes hatóságokat, például az Amerikai Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatalát (FAA) és a saját kollégáikat. A Boeing egyik alkalmazottjai például azt írta, hogy a repülőgépet "bohócok tervezték és majmok felügyelték". Az egyik dolgozó pedig azt a kérdést tette fel az egyik kollégájának, hogy: "Hagynád, hogy a családod egy MAX-szimulátorral felkészített pilóta vezette repülőgépbe szálljon? Mert én nem." Az utóbbi arra utal, hogy a Boeing azzal érvelt, hogy tökéletesen elegendők a számítógépes szimulációk a pilóták felkészítésére, mert a típus nagyon hasonlít az elődjére.


Az FAA - amelyet szintén kigúnyoltak számos üzenetben - igyekezett megőrizni az objektivitását és hangsúlyozta, hogy bár a kiszivárgott anyagok hangvétele miatt csalódott, de a dolog semmilyen hatással sem lesz a folyamatban lévő vizsgálatra. Mindazonáltal szerintük egyelőre irreális lenne azzal számolni, hogy a 737 MAX a közeljövőben forgalomba állítható. Korábban ez a típus volt a Boeing legjövedelmezőbb terméke, s elemzők szerint a gyártás felfüggesztése nem csupán a gyárat, hanem az egész amerikai gazdaságot érzékenyen érinti majd. A vállalat becslése szerint a válság mintegy 10 milliárd dollárba kerül, szakértők azonban legalább a duplájára teszik a veszteséget. Két vezető hitelminősítő, az S&P és a Moody's a napokban egyaránt egy kategóriával rontotta az amerikai repülőgépgyártó hosszú- és rövidtávú adósi besorolását.

A borús jelek ellenére a Boeing csak idén függesztette fel a típus gyártását, a négyszáz, már befejezett 737 MAX repülő a Boeing hangáraiban várakozik a majdani kiszállításra. Ettől még nem lesznek elbocsátások, a korábban e gépeken dolgozó alkalmazottak a 737-es gép más típusain dolgoznak majd, vagy más részlegekhez helyezik át őket. A 737 MAX típusú repülőket az északnyugati Washington államban gyártják, a vállalat ott mintegy 12 ezer dolgozót foglalkoztat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    A reszvenyeseknek talan meg elmegy ez a magyarazat, de ha tenyleg az MDD-s vezetesre fogjak, akkor gyakorlatilag tervezomernoki szinttol folfele mindenkit ki fognak rugni, a teljes management-et. Ami alapvetoen nem rossz lepes, viszont kerdes, hogy akkor ezek utan a kovetkezo 10-20 evben ki fog toluk repulot venni? Alapvetoen egy viszonylag kis sporolasbol lett egy hatalmas uzleti es bizalmi veszteseg. Tobbek kozott ezert is egyertelmu, hogy kisebb, de kritikus teteleken nem erdemes sporolni, mert a potencialis veszteseg es kovetkezmenyei sokkal nagyobbak mint az elerheto biztos nyereseg.
  • wraithLord #3
    Hát most valamire rá kell fogni, nem mondhatják, hogy ők kúrták el. Legjobb olyanra fogni, ami (már) nem létezik. Az nem ellenkezik.
  • NEXUS6 #2
    Hát ja.
    Van egy indexes cikk, amely a régi McDonell-Douglas alkalmazottakra probálja rányomni a balhét. Hogy a régi nagy Boeing maga volt a zisten, de a hozzá képest pöcsnyi MDD felvásárlásakor átjött vezetők a saját munkakultúrájukat hozták be, már nem az volt a fontos, hogy szuper repülőket csináljanak családias hangulatban, jó amerikai céghez méltóan, hanem, hogy jöjjön a profit, meg aki nem teljesít az szia. Hogy mik vannak!?
    És ráadásul, hogy a korábbi MDD-ből jött vezetés döntött úgy, hogy nem új gépet építenek, hanem egy régit modernizálnak. Meg hogy a katonai gépeknél lehetett lazáskodni, mert az állam mindent megvesz, nincs verseny. És az MDD aki a katonai szektorban volt erős ezt a szemléletet hozta. Mondjuk ez kicsit ellentmondásos. Pont a polgári cégeknél ugyan az elsődleges szempont, hogy egy gép olcsó és olcsón üzemeltethető legyen, kb bármi áron, a katonaiaknál igaz, hogy át lehet lépni a költséghatárt, de a gépnek működnie kell!
    A légiközlekedés egyfajta liberalizálása és olcsósítása hozta el azt, hogy a biztonsági előírások bevezetésével kapcsolatos problémákra esetleg a türelmi idő hosszabbítással válaszolt a hatóság, hogy kedvezzen a kisebb cégeknek. De mindegy.
    Nyilván kell a bűnbak és ez az MDD, ami már nem is létezik, hiszen a Boeing része!

    https://index.hu/techtud/2020/01/15/a_boeing_737_maxok_tragediajat_mar_1997-ben_megalapoztak/
  • bigjoe #1
    Ezt kár volt megírni!