Szekeres Viktor

Előzetest kapott az RTL Klub magyar thrillersorozata

Ilyen lesz a Mellékhatás.

Az RTL Klub már 2018-ban beharangozta, hogy új, saját gyártású sorozatot tervez Melléhatás címmel, melynek fő témája a béranyaság lesz. Nemrég az is kiderült, hogy a premierre valamikor 2020-ban fog sor kerülni. A széria megálmodója és kreatív producere Herman Péter, forgatókönyvírója Gasztonyi Kálmán, rendezője Kovács Dániel Richárd, a főszerepeket Nagy Zsolt, Adorjáni Bálint, Tenki Réka, Borbély Alexandra és Sztarenki Dóra alakítja. Íme az előzetes.


A sorozat hivatalos tartalma a következő: "A Mellékhatás című sorozat Zoltánról (Adorjáni Bálint) szól, aki fiatal, sikeres orvosként műhibát vét. Félve egzisztenciája elvesztésétől, immorális döntéseket hoz. Bertáról (Borbély Alexandra) is szól, aki életét a családjának szentelte és soha nem kapott hálát érte. Elkezd végre saját magára is gondolni. Anna (Sztarenki Dóra) története is, aki elhagyja a lehúzó közeget amiben felnőtt, és felvállalja az anyaság szerepét, amitől annyira retteg. A Mellékhatás Zoltán és Berta harmonikus házasságának története, ami a hazugságok, kísértések és szerencsétlenségek hatására a szemünk előtt esik szét.
De a sorozat azokról is szól, akik minden áron gyereket szeretnének, de biológiai okokból nem lehet. Vagy akik bérbe adják a testüket, hogy másoknak szüljenek. De azokról is, akik nem akarnak gyereket és nem értik, mások miért szeretnének minden áron. Vagy nem akartak, mégis lett. És azokról is, akinek nincs gyereke, de nagyon félnek attól, hogy milyen lesz, amikor lesz. Nem utolsó sorban pedig a béranyaságról, egy humán reprodukciós eljárásról, ami olyan, mint minden emberi találmány: lehet jóra és rosszra is használni. Magyarországon és a világ legtöbb országában mégis... Törvénytelen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!