Gyurkity Péter

Gondolatokkal irányítható egy új exoszkeleton

A friss fejlesztés esélyt ad a lebénult embereknek.

Érdekes exoszkeleton-platformot mutattak be francia kutatók, amely az első tesztek alapján nagyon jól működik, és akár a teljesen lebénult emberek számára is esélyt ad, hiszen a rendszer gondolatainkkal irányítható. A munka folytatódik, bár sokan már most óvatosságra figyelmeztetnek.

A világhálón közzétett tanulmányból, valamint az eddigi eredményekből gyorsan egyértelművé válik, hogy az első lépéseket nemcsak a kutatók, hanem a teszteken résztvevő, egy korábbi baleset miatt lebénult páciens is sikeresen megtette. Az illetékesek a mindössze Thibault néven emlegetett kísérletező kapcsán kiemelték, hogy itt végre megvalósult a gondolatokkal történő irányítás, bár ehhez egy 60 kg-ot nyomó platform, valamint az ehhez mellékelt számítógép bevonására volt szükség. Jelen pillanatban komoly korlátot jelent a valós időben a számítógép felé irányítható adat mennyisége, valamint ezek kellően gyors feldolgozása, ám a páciens számára legalább ilyen nehéz az irányítás megvalósítása.

A teszteken résztvevő illető 2 évet töltött kórházban, azt követően, hogy 15 méter magasból lezuhant, majd pedig gerincsérülése miatt teljesen lebénult. Két évvel ezelőtt, még 2017-ben jelentkezett a kísérletre, itt azonban nagyon nehezen, vontatottan sikerült csak az irányítás elsajátítása, hiszen gyakorlatilag azt is elfejtette, hogy mit jelent felállni és állva maradni. Maga a platform rögzítve van, hogy elkerüljék a nagyobb eséseket és az újabb baleseteket, itt azonban a szakemberek szeretnék nemcsak a karok, de az ujjak nagy precizitással történő mozgatásának lehetővé tételét, ami további komoly munkát igényel majd. A páciens jelezte, hogy a karok mozgatása szintén nagyon bonyolult, hiszen itt egyszerre több izmot kell megfelelő módon mozgatni, ehhez pedig alkalmazkodnia kell.

Az ujjak kezelése és mozgatása csak a jövőben válik majd elérhetővé, itt több szakértő is nagy adag türelmet és kitartást ajánl, hiszen bár a rendszer valóban segítséget nyújthat majd a lebénult embereknek, a nagy áttörés még odébb van.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • noland #15
    Na, akkor most pontokba szedve reagálom le ezt a maszlagot, amit ideböfögtél:

    1. Ha hallgatni arany, akkor miért majmoztál le? Miért érezted a késztetést, hogy írj?
    2. Még egyszer mondom: nem politizálok, nincs bennem gyűlölet, sem deficit, teljes harmóniában élem az életem, nem tartozom egyik politikai oldalhoz sem. Amit írtam, tényként írtam, mert az a valóság. Ha szerinted az említett úriember a saját erejéből, tehetségéből tart ott, ahol, akkor lelked rajta...
    3. Nem osztogattam képzeletbeli pofonokat, csiszold még a szövegértelmezésed. Azt írtam, ha ebben a stílusban nyomod, akkor előbb-utóbb telibeveri valaki az öntelt búrád.

    Több karaktert nem érsz, úgyhogy tanítson majd az élet!

    A többivel egyetértek! ;)
  • jozef1976 #14
    Na, akkor most pontokba szedve reagálom le ezt a maszlagot, amit ideböfögtél:

    1. Ha hallgatni arany, akkor miért majmoztál le? Miért érezted a késztetést, hogy írj?
    2. Még egyszer mondom: nem politizálok, nincs bennem gyűlölet, sem deficit, teljes harmóniában élem az életem, nem tartozom egyik politikai oldalhoz sem. Amit írtam, tényként írtam, mert az a valóság. Ha szerinted az említett úriember a saját erejéből, tehetségéből tart ott, ahol, akkor lelked rajta...
    3. Nem osztogattam képzeletbeli pofonokat, csiszold még a szövegértelmezésed. Azt írtam, ha ebben a stílusban nyomod, akkor előbb-utóbb telibeveri valaki az öntelt búrád.

    Több karaktert nem érsz, úgyhogy tanítson majd az élet!
    Utoljára szerkesztette: jozef1976, 2019.10.18. 18:46:45
  • noland #13
    Tudod hallgatni arany, én ehhez tartom magam. Te pedig a cikkhez tartozó hozzászólás helyett - nyilván bizonyos deficit miatt - , felszínes gyűlölködésbe kezdesz. Ez mutatja, hogy az elmúlt napok eseményein sikerült jól felbátorodni, kiadni a feszültséget. Ezért szóltam, hogy nem mindig jó, ha az ember ennyire befolyásolhatóvá válik, téged alaposan megvezettek...azért javasolnám, hogy erre majd évek múlva emlékezz, így magad tudsz szembesülni bizonyos érzékeny következményekkel...én szóltam.

    Ha viszont akkora legény vagy, hogy képzeletbeli pofonokat osztogatsz, állj a sarkadra és mondd meg neki személyesen a véleményed. Csak ahhoz át kellene lépned a korlátaidat...Nagyon szívesen!







    Utoljára szerkesztette: noland, 2019.10.18. 18:17:12
  • jozef1976 #12
    Az neked mióta politikai nézet, ha a valaki szóváteszi, hogy egy gondolat vezérelt buta stróman sz@rrá lopja az országot, az adófizetőket, miközben a háttérből O.V. vezérli? Ez csak egy sima tény volt, amúgy sem politizálok. Miután egy mondatomból "sikeresen" extrapoláltál az elmebeli képességeimre is, megkérdezném: a te témába vágó hozzászólásodat miért nem látom itt? Mert a személyeskedést remekül elindítottad...

    Remélem élőben is így majmozgatsz embereket, mert akkor előbb-utóbb szembe jön a valóság egy bázikus pofon formájában, ami lehet rád is férne...
  • noland #11
    Mi történt, bevezették a zinternetet a jegenyefába?

    A magvas politikai nézeteidet mondjuk az indexen terjeszd, ez más, nem neked való...asszem ide akartunk kilyukadni.
  • noland #10
    mi van majom? XD


    Utoljára szerkesztette: noland, 2019.10.17. 22:38:00
  • jozef1976 #9
    Annak mondd ezt, aki esténként eléd önti a moslékot, nímand!
    Utoljára szerkesztette: jozef1976, 2019.10.17. 20:57:07
  • noland #8
    Mi van majom?
  • DcsabaS #7
    Az agykéreg motoros központjáról veszik le a jeleket (ez nagyjából a fejünk tetején van), és mivel még ez is részben kódoltan tartalmazza az információt, szükséges valamennyi dekódolás, aminek a konkrét formája függ attól, hogy pontosan hogyan sikerült az elektródákat elhelyezni, illetve hogy az adott személynél az érintett agykérgi oszlopok konkrétan milyen munkamegosztást alakítottak ki egymás között. (De egyébként elég a kívánt mozgásra gondolni, és elhatározni.)

    Az egyik, jelenleg még tudomásom szerint NEM megoldott probléma az, hogy az agyba ültetett elektródákat az agy hajlamos idegen beavatkozási kísérletnek tekinteni, és idővel elszigeteli a jel útjából, amiért is egyre hatástalanabbá válnak. Tehát mire rendesen beletanulna a delikvens a cucc használatába, az használhatatlanná válik.
    Ez tehát arra utal, hogy az egyik legfonosabb kérdés az volna, hogy hogyan lehet olyan agy-interfészeket kialakítani, amelyekből az agy nem akar "kigyógyulni". Ez egyértelműen Nobal-dij várományos eredmény lenne...
    Utoljára szerkesztette: DcsabaS, 2019.10.15. 22:45:20
  • gombabácsi #6
    na végre, öröm olvasni hogy egyre többen értik az öntanuló ai-t, és értelmesen meg is tudják fogalmazni