MTI

Az északi félteke legmelegebb nyara volt az idei

Az északi félteke legmelegebb nyarát jegyezték fel 2019-ben, az egész bolygót illetően a június-augusztusi időszak a második legmelegebb volt az elmúlt 140 évben, csakúgy mint az augusztus hónap - közölte az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal.

Augusztusban a föld- és az óceánfelszíni átlaghőmérséklet elérte a 16,52 Celsius-fokot, ami 0,92 Celsius-fokkal volt több, mint a 20. századi 15,6 Celsius-fokos átlaghőmérséklet - olvasható a hivatal honlapaján közzétett globális klímajelentésben. A NOAA kutatói felhívták a figyelmet arra, hogy a feljegyzések 1880-as kezdete óta globálisan az öt legmelegebb augusztust az elmúlt öt évben mérték. Az év nyolcadik hónapja csupán 2016-ban volt melegebb, 0,06 Celsius-fokkal. Az északi féltekén idén a legmelegebb nyarat jegyezték fel, ugyanolyan meleg volt, mint az eddigi rekordot tartó 2016 nyarán.


A jelentésből kiderül, hogy az északi-sarki tengeri jég kiterjedése 30,1 százalékkal volt kisebb az 1981-2011 közötti átlagnál, és 2012 óta a legkisebb kiterjedést mérték. A déli-sarki tengeri jég kiterjedése 1,8 százalékkal volt kisebb az átlagnál, és idén mérték a térségben az ötödik legkisebb tengeri jég kiterjedést augusztusban. Az óceánok felszínének globális átlaghőmérséklete minden idők legmelegebbje volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #1
    Majd Trump ír egy rendeletet, hogy hűljön az óceán...

    Vagy arról, hogy nem süllyedünk..
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2019.09.17. 19:52:21