Berta Sándor

Mesterséges intelligencia alkalmazás segíti a banán­termelőket

A szoftvernek köszönhetően könnyebben felismerhetők a betegségek és a kártevők.

A banán a legnagyobb mennyiségben fogyasztott gyümölcs a világon. A termelők nincsenek könnyű helyzetben, mert a különböző betegségek és a kártevők miatt bekövetkező termeléskiesés akár csődbe is viheti őket, és veszélybe kerülhet az élelmiszer-ellátás is. Az International Center for Tropical Agriculture (CIAT) és Bioversity International által vezetett csapat kifejlesztett egy mesterséges intelligencia rendszert, amely ezeket a kockázatokat minimalizálhatja és lehetővé teszi a banántermelőknek, hogy a Tumaini nevű okostelefonos alkalmazás és a használt kiforrott képfelismerés, valamint a gépi tanulás segítségével időben felismerje a betegségeket és a kártevőket.


A szakemberek a szoftvert 20 000 olyan digitális képpel készítették fel, amelyek az öt legelterjedtebb betegség és egy kártevő tüneteit ábrázolták. A rendszer egyetlen a helyszínen elkészített digitális felvétel alapján nem csupán azt jelzi, hogy egy banánültetvényt megtámadott-e egy kártevő vagy egy betegség, hanem azt is, hogy melyik, egyúttal információkat kínál a probléma elhárítására is. Michael Selvaraj, a CIAT kutatója azt mondta, hogy egy ilyen jellegű mesterséges intelligencia eszköz felkínálja azt a lehetőséget, hogy javítani lehessen a banánültetvények ellenőrzésén, fel lehessen gyorsítani a kárminimalizálási intézkedéseket és el lehessen kerülni a termelés kiesését.

A Beninben, Kínában, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, Indiában, Kolumbiában és Ugandában végzett éles tesztek során többnyire több mint 90 százalékos pontossággal sikerült azonosítani a banánültetvényeket támadó különböző betegségeket és kártevőket. A Tumaini ennek ellenére csak az első lépést jelenti ezen a területen. A kutatók ugyanis azt remélik, hogy a mesterséges intelligencia eszközt hosszú távon be lehet kötni egy olyan globális hálózatba, amely akár a drónok és a műholdak adatait is felhasználhatja a betegségek és a kártevők elleni gyors és hatékony fellépéshez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #1
    az ilyenek az igazi tech fejlesztések.
    kéne ilyen növény, gomba stb felismerőben is (vannak ilyen appok, de elég egyszerűek még)