Szekeres Viktor

Videón az új Halálos iramban-film egyik leglátványosabb jelenete

Kiadták a Fast & Furious: Hobbs & Shaw egyik akciójelenetét.

A Halálos iramban: Hobbs & Shaw (Fast & Furious Presents: Hobbs & Shaw) itthon augusztus elsején kerül bemutatásra a mozikban, de aki messzinek érzi ezt a dátumot, az eddig is a lenti akciójelenettel enyhíthet az elvonási tünetein. Ahogy a Halálos iramban-filmekben, úgy itt is a legtöbb autós kunsztot kaszkadőrök révén fogják prezentálni, mint látható, azzal a szándékkal, hogy a korábbi mutatványokat is felüllicitálják - még az is lehet, hogy egy erről szóló, színfalak mögötti werkvideó érdekesebb lesz, mint maga a film.


A film hivatalos szinopszisa elég bőbeszédűre sikeredett: "Nyolc film után – melyek összesen csaknem 5 milliárd dolláros bevételt hoztak világviszonylatban – a sorozat most bemutatja az első spinoff filmjét, melyben Dwayne Johnson és Jason Statham tér vissza, mint Luke Hobbs és Deckard Shaw.
Amióta a kigyúrt Hobbs, az amerikai Diplomata Biztonsági Szolgálat lojális ügynöke, és a törvényen kívüli Shaw, az egykori brit elit kommandós először összecsaptak 2015-ben a Halálos iramban 7-ben, a duó sorra osztogatta egymásnak a beszólásokat és a pofonokat, miközben próbálták lenyomni a másikat.
Ám amikor egy kibergenetikusan felturbózott anarchista (Idris Elba) megkaparint egy alattomos biofegyvert, amely örökre megváltoztathatja az emberiséget - és legyőz egy briliáns és vakmerő szakadár MI6 ügynököt (Vanessa Kirby, The Crown), aki történetesen Shaw húga - a két esküdt ellenségnek össze kell állnia, hogy elkapják az egyetlen fickót, aki talán még náluk is vagányabb.
A HOBBS ÉS SHAW új kaput üt a Halálos univerzumba, és kérlelhetetlen iramban száguld át a világon Los Angelestől Londonig, és Csernobil mérgező pusztaságától Szamoa színes forgatagáig.
"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!