Gyurkity Péter

Jön a Xiaomi Mi A3

A sikeres sorozat OLED-panellel, tripla-kamerával és üveg burkolattal újulna meg.

A Xiaomi az Mi A2 révén elmondhatja magáról, hogy gyakorlatilag az Android One család legnépszerűbb példányát dobta piacra, most azonban jön a sorrendben harmadik generáció, amely több érdekes változtatást hoz magával. Szóba kerül itt egy második típus megjelenése is, ennek pontos kiléte azonban még nem világos.

A külső források szerint közel vagyunk már a bemutatkozáshoz, így számos részletet leírnak a rövid ismertetőben. Eszerint a Xiaomi Mi A3 megtartja a közvetlen előd kijelzőjének méretét, amely maradna 6 hüvelyk, ehhez azonban a 2240 x 1080 pixel felbontás, valamint egy felső bevágás társulna, miközben maga a panel az OLED-technológiára váltana. Ez az ujjlenyomat-olvasó beépítésével egészülne ki, míg a teljesítményt a némileg újabb Snapdragon 665 chip biztosítaná, 4 GB memóriával, valamint egy alapesetben 64 vagy 128 GB-os belső tárolóval, illetve egy jó eséllyel kereken 4000 mAh-s akkumulátorral. Ehhez az USB-C és a hagyományos jack-dugó csatlakozna, a megjelenés pillanatában az Android 9 Pie verzióval, amely még az év vége előtt frissülne az Android 10 Q szoftverre.

Az előlapi bevágás itt egy 32 megapixeles szelfikamerának adna otthont, a hátoldalon azonban a függőlegesen elrendezett iker-kamera helyett már egy hármas megoldás bukkanna fel, sorrendben 48, 8, valamint 2 megapixeles példányra támaszkodva. Ez utóbbi kamerák pontos funkcióját még nem ismerjük, viszont említésre érdemes, hogy az alumínium burkolatot üveg bevonatra cserélik le, ami jelzi, hogy szinte minden területen prémium komponenseket igyekeznek rendelkezésünkre állítani, a hátoldali ujjlenyomat-olvasó eltűnésével pedig a márkanév és az Android One logó elhelyezése is módosul, bár ez nyilván kevésbé érdekes fejlemény.

A gyártó a különböző közösségi platformokon már elkezdte a beharangozást, a várakozások szerint az új telefon Európában augusztusban rajtol majd el. Felmerült, hogy egy erősebb, a Snapdragon 730 chipre épülő változat is felbukkan, amely az Mi A3 Pro nevet kapná meg, mások azonban arról adtak hírt, hogy ehelyett az Mi A3 Lite típus befutására számíthatunk, amely kifejezetten szerényebb kialakítást kapna.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!