Berta Sándor

Árulkodók lehetnek a Google Asszisztens-beszélgetések

A Google partnerei értékelik ki a szoftvernek adott beszédutasításokat. Az anyagok közé sokszor akaratlanul felvett, személyes tartalmú beszélgetések és telefonhívások is kerültek.

Sokan azt hiszik, hogy az okoseszközöknek adott utasításaikat vagy a feltett kérdéseiket bizalmasan kezelik, valamint azonnal vagy legalábbis gyorsan törlik a Google szervereiről. Nos, nekik csalódniuk kell. A VRT NWS belga rádió- és televízióadónak ugyanis több mint ezer olyan audiofelvételt játszottak át, amelyek a belgiumi felhasználóknak a Google Home eszközökkel vagy a Google Asszisztenssel folytatott beszélgetéseit és utasításait tartalmazták.

Az adásokat a Google partnercégeinek munkatársai meghallgatták, leírták és kielemezték. Egyetlen szerződéses partnernek hetente 1000 ilyen anyagot kell így feldolgoznia. A rögzített adatok között voltak nevek, címek és a magánélettel kapcsolatos információk. A VRT NWS szerkesztőinek sikerült néhány olyan személyt felkutatniuk, akiknek a hangja a felvételeken szerepelt. Michael Veale, a University College London szakértője úgy véli, hogy a Google nem tartotta be az európai uniós adatvédelmi rendelet előírásait és fontos lenne, hogy az emberek pontosan tudják, hogy mi történik az adataikkal.



A Google közölte, hogy a beszédparancsok körülbelül 0,2 százaléka, vagyis minden 500. utasítás került a partnerek alkalmazottaihoz. Az elemzésekre kizárólag azért került sor, hogy javítani tudjanak a beszédfeldolgozó technológia minőségén. Bizonyos körülmények között arra is felhasználják az anyagokat, hogy hasznos reklámokat tegyenek elérhetővé a felhasználók számára.

Az eset azért kapott nagy visszhangot, mert áprilisban ismertté vált, hogy az Amazon is kiértékeli az Alexa felvételeit, továbbá februárban kiszivárgott, hogy mikrofont is tartalmaz a Nest Guard. Ezt a Google korábban "elfelejtette" megemlíteni. Mindenesetre májusban Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója a blogbejegyzésében azt írta, hogy nagyon komolyan veszik az adatvédelmet és erősíteni akarják a tevékenységüket ezen a területen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #1
    Gratulalok minden sznob marharepnak aki ilyeneket vesz...