Szekeres Viktor

Megvan a Sherlock Holmes 3 rendezője

Dexter Fletcher készítheti el az új Sherlock Holmes-epizódot.

Kábé egy éve számoltunk be arról, hogy Robert Downey Jr., aki a címszereplőt alakította a Sherlock Holmes-ban, egy interjújában elmondta, hogy továbbra sem mondott le arról, hogy harmadjára is nyomozzon a kosztümös krimiben. Nem sokkal később pedig már tényként kezelhettük a dolgot, hiszen a Warner Bros. stúdió bejelentette, hogy a Sherlock Holmes 3 2020. december 25-én kerülhet bemutatásra az amerikai mozikban, egy héttel az Avatar 2 után.

Nos, a fentiekben az az ironikus, hogy bár az SH3 továbbra is az A2 után kerül (szűk) egy héttel bemutatásra, mindkét film premierdátuma egy évvel későbbre került. Azonban ez már pár hónapos hír. Az viszont teljesen friss, hogy a Variety értesülései szerint Dexter Fletcher (Rocketman, Eddie, a sas, és persze a Bohém rapszódia egy része) rendezheti meg a híres nyomozóról szóló folytatás filmet - az a Fletcher, aki az első és a második rész rendezőjének, Guy Ritchie-nek a klasszikusában, A ravasz, az agy és a két füstölgő puskacsőben vált igazán ismertként, mint színész. A Chris Brancato által megírt folytatásra Robert Downey Jr. és Jude Law is visszatérne Holmesként és Watsonként,

Érdekesség, hogy a második Sherlock Holmes-film bemutatása előtt kiderült, hogy elkezdődött a harmadik rész előkészítése, azonban ebből a projektből, talán az Árnyjáték gyengébb kritikai fogadtatása miatt végül nem lett semmi. Akkor Drew Pearce szerződtették, hogy írja meg az újabb folytatás forgatókönyvét, később pedig egy írószoba összeállításáról olvashattunk, melynek tagja volt Geneva Dworet-Robertson, Kieran Fitzgerald, Justin Malen, Nicole Perlman és Gary Whitta.

Az elképzelésekben természetesen nincs sok hiba, hiszen az első Sherlock Holmes Amerikában 209 millió dollár bevételt hozott, míg a folytatás 187 milliósat. Ráadásul Amerikán kívül még sikeresebbek (315 és 359 millió dollár) voltak a filmek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aldo Moro #1
    SH3 meg A2
    Az agyam eldobom.