Berta Sándor

Nem készít több táblagépet a Google

A webes konszern leállította a saját készülékek fejlesztését, az androidos tábla PC-k készítését ugyanakkor továbbra is támogatni fogja.

A társaság egy belső találkozón tájékoztatta a munkatársait arról, hogy kiszáll a táblagéppiacról. Rick Osterloh, a hardverrészleg vezetője Twitter-üzenetében megerősítette a Computerworld által közölt információt. Amint kiderült, a Google hardverrészlege a jövőben kizárólag laptopok fejlesztésére fog koncentrálni, míg az Android és a Chrome OS operációs rendszereket fejlesztő csapatok hosszú távon továbbra is együttműködnek majd a partnercégekkel azért, hogy tábla PC-ket készíthessenek a magánszemélyeknek, a vállalatoknak és oktatási célokra.

A Business Insidernek egy cég egyik szóvivője azt nyilatkozta, hogy a döntés miatt leállították két, még be sem jelentett új modell gyártását és az is eldőlt, hogy nem készítik el a Pixel Slate utódját. Az utóbbit tavaly mutatta be a Google a Pixel 3 okostelefonnal együtt, Intel Core i7 chip processzor, 16 GB memória, 12,3 hüvelykes kijelző és USB Type-C-port jellemezték, s az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában és Nagy-Britanniában dobta piacra. Az akkori tudósítások a hardvert dicsérték, a Chrome OS-t viszont bírálták.

A táblagép-fejlesztő csapat tagjait más projektekhez irányították át. Egyesek az új Pixelbook laptopokat fejlesztő részleghez kerültek, másokat pedig egyéb, nem részletezett projektekhez osztottak be. Bár a mostani döntés a Google számos partnercégét bizonytalaníthatja el, az Amazon és a Samsung minden bizonnyal marad a piacon. Emellett az is biztosnak tűnik, hogy a jövőben is lesznek androidos táblagépek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #2
    A legjobb az amelyiken mindkettő. Nekem chuwi hi10 tabletem van (Intel atom dualbootos windows10/android5) és azon 90%ban Android fut nálam, valahogy ha csak érintő kijelző van nem áll kézre annyira egy nagy desktop OS, míg asztalra kevés az Android.

    Nem csoda hogy az apple sem csinált teljes desktopot az ipadból...
  • kvp #1
    Ma mar nem sok kulonbseg van egy telefon, egy tablet es egy laptop kozott. A legnagyobb elteres tobbnyire az operacios rendszer, ahol az Apple termekeket nem nezve vagy Android vagy Windows fut. Boven eleg lenne az Android-ot felboviteni olyan szinten, hogy kenyelmesebb legyen deskop kornyezetben hasznalni es akkor egy rendszerrel le tudnak fedni a teljes palettat. (az open source Android valtozat jelenleg is hasznalhato desktop linux-kent, tehat igazabol sok fejlesztest nem igenyelne)