Szekeres Viktor

Alakul a Végítélet-tévésorozat

Gyűlnek a The Stand-sorozat szereplői.

Valamikor év elején adhattunk hírt arról, hogy a CBS All Access lesz az otthona a Stephen King-féle Végítélet (The Stand) alapján készítendő tévésorozatnak, amit Josh Boone és Ben Cavell fog jegyezni. Most pedig arról számolhatunk be, hogy a főszereplők első köre ismertté vált, vagy legalábbis olyan színészek tartanak a közreműködésükkel kapcsolatos tárgyalások végső körében, mint James Marsden, Whoopi Goldberg, Amber Heard és Odessa Young.

A széria 10 részes lesz. A regényből már jó ideje tervez Hollywood új adaptációt készíteni, 2011-ben arról írtunk, hogy Ben Affleck rendezhet belőle mozifilmet, korábban pedig arról volt szó, hogy az utolsó pár Harry Pottert jegyző David Yates kapja meg a feladatot. A 2014-es fejleményeknél már Boone-t nevezték meg a film rendezőjének, és ő beszélt először egy kísérő minisorozatról, de úgy tűnik, hogy a filmes tervek elhalásával minden ötletét ebbe a szériába fogja beleszőni.

Boone korábban arról beszélt, hogy A-listás színésszel szeretne forgatni egy nem elszállt, realisztikus, hiteles filmet. Eredetileg egy 3 órás alkotás szkriptjét adta el a stúdiónak, amely meg is határozott egy 87 milliós költségvetést a projektnek, hogy aztán kisvártatva azzal a kérdéssel forduljanak hozzá, hogy megoldható-e a történet több, lehetőleg 4 filmben történő adaptációja.

A Végítéletnek egyébként 1994-ben már készült egy adaptációja, akkor tévés minisorozat formájában mesélték posztapokaliptikus történetet, melyben egy vírusnak köszönhetően kihal az emberiség nagy része. A regény itthon a következő fülszöveggel jelent meg: "Valahol a kaliforniai sivatag mélyén, egy titkos katonai laboratóriumban üzemzavar támad, s elszabadul egy gyilkos vírus. Az emberiség csupán egy kis csoportja éli túl a kórt. A túlélők két táborra oszlanak: vannak, akik Abagail anyát, a 108 éves idős asszonyt, és vannak, akik a baljós, sötét lényt, Randall Flagget követik. Míg az egyik csoport a társadalom újrafelépítésén fáradozik, a másik fegyverkezik és katonákat képez ki. Hamarosan elkerülhetetlenné válik az összecsapás. Stephen King klasszikussá vált monumentális regénye maga a figyelmeztetés: "Emberiség, vigyázz!""

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #3
    csilivili szar lesz, majd, mint az új IT, közben meg a nyomába se szagolhat a régi Tv-sorinak.
  • tsabes #2
    Mivel TV film volt.
  • csicso82 #1
    JÓ kis minisorozat volt de erősen TV film színvonalú.