Szekeres Viktor

Kiderült, mikor láthatjuk itthon az Elveszett próféciák-sorozatot

Az Amazon végre premierdátumot adott a Good Omensnek.

Május 31-én teszi elérhetővé globálisan, így Magyarországon is az Amazom Prime a Good Omens ímű sorozatát, ami Neil Gaiman és Terry Pratchett regényét adaptálja, melyet itthon Elveszett próféciák címen adtak ki. A sorozat két főszereplőjét Michael Sheen és David Tennant fogja alakítani

A könyv hazai kiadásának fülszövege nagyjából elárulja azt is, hogy miről fog szólni a sorozat: "Ha hihetünk Anges Nutter szép és pontos próféciáinak – az egyetlen teljesen megbízható jövendölésnek a világ jövőjéről –, akkor a világ egy szombati napon ér véget. Ami azt illeti, most szombaton. Nem sokkal uzsonnaidő után… Ami elég nagy fejtörést okoz Crowleynak, a Pokol itt ügyködő démonának (korábban kígyónak), és ellenpárjának, Azirafaelnek, aki aktív angyal és passzív antikvárius. Ők ugyanis szeretnek itt lenni. Így hát meg kell állítaniuk az Apokalipszis Négy Motorosát, kivédeni a Boszorkányvadász hadsereg (létszám: két fő) támadását, mindenekelőtt pedig megtalálni – tibetiek, földönkívüliek, atlantisziak és egyéb helyi érdekek között – az Antikrisztust, akiről annyit lehet tudni, hogy jelenleg tizenegy éves és egy angol kisvárosban unatkozik… "

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • inkvisitor #1
    A könyv haláli, kíváncsi vagyok hogyan oldják meg az atomerőműves meg a lángoló kocsival érkező Crowley részeket. Remélem nem hagyják ki őket.