Gyurkity Péter

Megugrott az okosórák terjedése

A mobilpiac hajnalán tapasztalt növekedési ütemet regisztráltak az okosóráknál, és ez jóideig kitart, mert bőven van még hova fejlődni.

A területet figyelemmel követő olvasók jól tudják, hogy (legalábbis a fejlett országokban) az okostelefonok az utóbbi néhány évben már nem tudják felmutatni a korábbi lendületet, mivel a piac telítődni látszik. Egy friss felmérés szerint az okosórák viszont nagyon is jól állnak ezen a téren, bár itt még van hova fejlődni.

Az NPD Group piackutató cég új felmérése az amerikai piacra koncentrál. Eszerint a tengerentúlon a novemberben lezárult 12 hónapos időszakban nagyon erős növekedés volt megfigyelhető, legalábbis az okosóráknál, dacára annak, hogy korábban sokan kétségbe vonták ennek realitását (vagy éppen jelentőségét). Az eladások például 61 százalékkal nőttek, miközben az erre költött összeg 51 százalékkal ugrott meg, csaknem elérve az 5 milliárd dolláros értéket, vagyis a termékárak szép lassan mozogtak az ellenkező, csökkenő irányba. Mindeközben viszont a piaci penetráció még mindig viszonylag alacsony, bőven van tehát tartalék ezen a területen.

Az amerikai felnőttek immár 16 százaléka rendelkezik ilyen készülékkel, miközben 2017 decemberében ez még 12 százalék volt. A 18 és 34 év közöttiek körében 23 százalékos ez az arány, a növekedés gerincét tehát ez a korosztály adja, miközben a felhasználási területek száma is egyre növekszik. Korábban elsősorban az edzés és tréning céljára alkalmazták ezen eszközöket, hogy figyelemmel kövessék az elért eredményt, illetve az erre fordított időt, ma már azonban 15 százalék vezérel más „okos” eszközöket az órák segítségével. Nyilvánvaló, hogy a további felhasználási opciók megjelenésével a termékek népszerűsége is tovább emelkedik majd, a beépített LTE-elérés pedig szintén ezt a trendet erősíti.

Az USA-ban továbbra is az Apple vezet, méghozzá tetemes előnnyel, az első három helyezett (Apple, Samsung és Fitbit) pedig a teljes piac 88 százalékát uralja. A globális piacon nem ennyire egyértelmű a helyet, azonban az Apple itt is nagyon jól áll.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • VolJin #1
    Sokan iphone mellé vesznek samsung watchot, ami egy figyelmeztetés az applenek.