MTI

Madridban folytatják a sztrájkot a taxisok

Barcelonában csütörtökön befejezték, Madridban viszont tovább folytatják a sztrájkot a taxisok, akik az alternatív közösségi személyszállítást végző cégek (Uber, Cabify) működésének korlátozását követelik.

A katalán fővárosban a tiltakozó taxisok megszavazták a múlt pénteken kezdett sztrájk beszüntetését, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a katalán kormány ajánlatának elfogadása mellett döntöttek. Eszerint az Uber, Cabify szolgáltatásainak igénybevételéhez egy órás kötelező előrendelési időt írnának elő, továbbá megszüntetnék a földrajzi helymeghatározó rendszer használatát, vagyis az ügyfelek nem láthatnák a megrendelt autók tartózkodási helyét, amelyeknek minden fuvar után vissza kellene térniük a bázisukra mielőtt új utast vesznek fel.

Eduardo Martín, az alternatív közösségi személyszállítási szolgáltatók érdekeit védő Unauto elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy ezekkel a feltételekkel lényegében ellehetetlenítenék működésüket Katalóniában. Csaknem négyezer munkahely veszne el, valamint több ezer ember maradna szolgáltatás nélkül Barcelonában és környékén - mondta, és hozzátette: aláírásgyűjtést indítanak, hogy megakadályozzák az új szabályozás életbelépését. Emellett követelik Damiá Calvet, a katalán kormány illetékes tanácsosa lemondását, amiért "megpróbálja tönkretenni" ezt a szolgáltatási szektort Katalóniában.


Madridban a hétfő óta tartó sztrájk folytatása mellett döntöttek a taxisok, akik most már ugyanazoknak a feltételeknek a teljesítését követelik a helyi autonóm kormánytól mint, amit Katalónia vezetése ajánlott a taxisoknak Barcelonában. Fő követelésük korábban az volt, hogy valósuljon meg a hatályos törvényi előírás, amely 30 taxisonként 1 úgynevezett VTC-engedély kiadását teszi lehetővé. Ez az a hatósági dokumentum, amelyet a közösségi személyszállítást végző sofőröknek be kell szerezniük a munkavégzéshez Spanyolországban.

A spanyol fejlesztési minisztérium adatai szerint 2018 végén mintegy 66 ezer taxis-, és több mint 13 ezer VTC-engedély volt érvényben az országban. Madridban mintegy 15 ezer taxiengedélyre mintegy 6500 VTC-engedély jutott. Barcelonában közel 11 ezer taxis mellett több mint kétezer VTC-autó működhetett. Az elmúlt 24 órában a madridi tiltakozóakciók során a taxisok több alkalommal is összetűzésbe keveredtek a rendőrökkel, akik igyekeztek megakadályozni a különböző útlezárásokat. A hatóságok tájékoztatása szerint eddig három taxist vettek őrizetbe, a mentőknek pedig összesen huszonöt embert kellett ellátniuk könnyű sérülések miatt, köztük rendőrt, taxist és újságírót is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!