Szekeres Viktor

A magyarokat nem nagyon érdekelte Clint Eastwood remek filmje

A csempész elég visszafogottan teljesített a magyar mozikban.

Általános jelenség, hogy a mozinézők panaszkodnak a folytatásokra, remake-ekre és rebootokra, sőt, manapság arra is, ha egy stúdió univerzumot merészel húzni filmje köré, hogy a további alkotásokban ismerős szereplők tűnjenek fel, esetleg komplexebb történeteket, összetettebb kapcsolatokat ábrázoljanak, olyanokat, amiket 2 órás játékidő alatt nem lehet felépíteni. Az ironikus mindebben, hogy akik ilyenkor a teremtés veszteseinek érzik magukat, azok ugyanúgy ezekre a filmekre fognak beülni a későbbiekben is - talán mazochizmusból.

Mindezt remekül mutatja az, hogy amikor eredetinek számító filmek kerülnek bemutatásra a hazai mozikban, akkor azokat sokszor totális érdektelenség övezi. És most nem az európai kommerszre vagy alkotói darabokra gondolunk, amikbe minőségtől függetlenül kódolva van a kevés néző, és csak hatalmas hájp hatására képesek a közönségükre találni, mint az Életrevalók vagy a Teljesen idegenek, hanem az olyan darabokra, amik máshol azért sikert arattak.

Ilyen például az Amerikában 100 milliós bevétel felé tartó Clint Eastwood-film, A csempész (The Mule), mely itthon mindössze a hetedik helyen debütált a hétvégén, 15 535 eladott jeggyel, ami közepesen gyenge startot jelent. Pedig kifejezetten szórakoztató filmről van szó, olyanról, ami sokaknak bejönne azok közül, akik úgy érezték, hogy nem érdekli őket. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy míg az elmúlt hetek hazai premierjei közül az eredeti és nagyon jól sikerült A tanítónő és a Bolti tolvajok nem nagyon váltott ki nagy érdeklődést, a teljesen korrekt Végtelen útvesztő 10 nap alatt 57 ezer nézőt hozott, tehát a horrorközeli műfajnak azért megvan a maga közönsége akkor is, ha nem folytatásról van szó.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aldo Moro #2
    Bezzeg az ákvámen
  • Jawarider #1
    Nálunk a szuperhősök mennek :)