Gyurkity Péter

Bemutatkozott az idei Galaxy J3, J5 és J7

A gyártó Európában rántotta le a leplet az új változatokról.

Az elmúlt hónapokban több alkalommal olvashattunk a Samsung soron következő, illetve frissen bemutatott megoldásairól. Ezek között szerepeltek (előzetes pletykák révén) a J-sorozat idei példányai, amelyek most debütáltak az európai közönség előtt. A részleteket már ismerjük, a megjelenésre hamarosan szintén sor kerül.

Egyszerre több portál is beszámolt a bejelentésről, amelynek révén a specifikáció mellett a hivatalos árak is ismertté váltak. Eszerint először a Galaxy J5 jelenik majd meg a boltokban, mégpedig június 22-én, a maga 5,2 hüvelykes Super AMOLED kijelzőjével, 720p felbontásával, valamint nyolcmagos Exynos 7870 chipjével, amelyet 2 GB RAM, egy 16 GB-os tároló, egy 13 megapixeles hátoldali kamera, illetve egy kereken 3000 mAh-s akkumulátor egészít ki. A hivatalos ár 279 euró lesz, ami nem tekinthető vészesen magasnak, de ugyanakkor túlságosan kedvezőnek sem.

Ezt követően a Galaxy J7 (2017) jelenik majd meg, valamikor július folyamán. Itt már egy 5,5 hüvelykes kijelző, az 1080p felbontás, az LTE Cat 6 elérés, ugyanazon chip, illetve 3 GB RAM és egy 16 GB-os tároló látható a felsorolásban, mégpedig két 13 megapixeles kamera és egy 3600 mAh-s akkumulátor mellett. A Galaxy J3, amely augusztusban rajtolhat el, ezzel szemben egy 5 hüvelykes panelt, a 720p felbontást, a négymagos Exynos 7570 chipet, 2 GB memóriát, 16 GB-os tárolót, egy 2400 mAh-s akkumulátort, valamint egy 13 és egy 5 megapixeles kamerát kínál majd a vásárlóknak, nyilván jóval alacsonyabb ár mellett.

A szoftveres oldalon mindhárom esetben az Android 7.0 Nougat fut majd, ezt fém burkolat egészítené ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!