Berta Sándor

Minden iparágat át fog alakítani a mesterséges intelligencia

Ez rengeteg fájdalommal fog járni Jack Ma, az Alibaba már dollármilliárdossá vált alapítója szerint. Úgy véli, fel sem fogjuk a változások mértékét.

A kritikus döntések meghozatalát, az elemzéseket és a diagnózisokat már most is gyakran mesterséges intelligencia végzi. A technológia a jövőben még nagyobb szerepet kaphat, nem tart már sokáig és hamarosan a vállalatok vezetőinek feladatait is átveszi majd a technológia - legalább is ezt az álláspontot képviselte egy kínai konferencián Jack Ma milliárdos, az Alibaba alapítója. Ma az országban hatalmas sztárnak számít, minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetését hajtotta végre, a konferenciákon cégvezetők szelfiznek vele. Kína legnagyobb e-kereskedelmi cége már betette a lábát más területekre is, a filmgyártástól kezdve a felhőszolgáltatáson át a pénzügyi ágazatig.

Az elmúlt esztendőkben számos szakember fejtette ki véleményét, hogy tart a mesterséges intelligencia egyre nagyobb térhódításától, illetve a folyamat árnyoldalaitól. Köztük volt Elon Musk és Stephen Hawking, és hozzájuk csatlakozott most Jack Ma is. Az üzletember a jövőben bekövetkező társadalmi változásokra figyelmeztetett, illetve óva intett azok lehetséges következményeitől. Ma szerint a szoftverek és a gépek mellett szóló érv, hogy soha nem fáradnak el és nem tartanak igényt sem fizetésre, sem szabadnapokra vagy elismerésre a munkájuk elvégzéséért.

Jack Ma kijelentette, hogy 30 éven belül a mesterséges intelligencia hatékonyabb döntéseket fog hozni, mint ahogy arra a vezető pozíciókban lévő emberek bármikor képesek lennének. A társadalmat érintő komoly változások pedig több fájdalmat, mint örömet hoznak majd magukkal. A világnak meg kell változtatnia az oktatási rendszerét és meg kell határoznia azt is, hogyan lehet a robotokkal közösen dolgozni. Csak így lesznek enyhíthetők ugyanis az automatizálás és az internetes gazdaság következményei. A következő három évtized társadalmi konfliktusai pedig hatással lesznek az összes iparágra és a mindennapi életre.


A mesterséges intelligencia a hosszabb élettel és az emiatt sok évvel tovább dolgozó emberekkel párosítva kevesebb munkahelyet jelent. "A gépeknek csak olyan dolgokat szabadna csinálniuk, amit az emberek nem tudnak, csak liyen módon lehetnek partnerek, nem pedig az emberek kiszorítói." Ma végül rámutatott, hogy 15 évvel ezelőtt, az elektronikus kereskedelem kezdetén megpróbálta figyelmeztetni az embereket arra, hogy milyen hatással járhat a folyamat a hagyományos kiskereskedelemre, de csak kevesen figyeltek rá. Több száz alkalommal emlékeztette az embereket arra, hogy az internet megjelenése hatással lesz minden iparágra, de akkor még egy senki volt. Reménye szerint most egy vállalatbirodalom vezetőjeként többen fognak rá odafigyelni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cylontoaster #68
    "Nem mondtam, hogy a tech miatt él rosszabb helyzetben,"
    Ezért volt zárójelben, nem célzottan az általad írtra ment.

    A filozófiával kapcsolatban nem értek egyet. Szerintem fontos (lenne), az életünkre jelentős hatással bíró valami (ami nem tudomány). Az hogy 1-1 megmondóember vagy lassú folyamatok eredménye az végsősoron mindegy, persze a megmondóemberek, pláne az én filozófus vagyok típusúak.. hát érdekesek. De maga a filozófia kell és van, mert ennek fényében éled az életed. Elég megnézni az élj a mának, szard le a jövőt hozzáállást, és az eredményét. Vagy azt, hogy mennyi a difi az egyszer élsz és az úgy élj, hogy következő életedben ne csótány legyél közt.
    Én pont azt látom problémának, hogy a filozófia megrekedt, messze nem követte le a technológiai és a társadalmi változásokat, aminek következménye rengeteg probléma.
    És ez lenne a leginkább gond a robotizációval is, az emberek fejében az van, hogy a munka az érték. Ha nem dolgozol nem érsz semmit. Ha én 8 órában szalmakalapot gyártok, napi 50-et, amit egy gép megcsinálna fél óra alatt, akkor én értékes vagyok, mert dolgozok. Ha kiváltanak géppel, akkor én haszontalan naplopóvá válok, pedig nekik nem lesz kevesebb szalmakalapjuk, sőt..
    És a másik oldalon velem is probléma lenne, mert ha megkapnám a robotizáció miatt nekem járó alapjövedelmet/segélyt, és én hátradőlnék otthon, nézném a vadangyalt meg játszanék a COD20-al, mert megtehetem, ahelyett hogy keresnék olyan hobbit, ami tényleg érdekel és másnak is hasznára válik*, akkor azért van gond. És (szerintem) az emberek zömének momentán ilyen a mentalitása, mindkét oldalról.

    *Mondjuk olyan hobbit, amiből megélni momentán nem tudnék, vagy nem úgy, mint a szalmakalap gyártásból, de amúgy szívesebben csinálom és másnak is hasznos. Legyen ez virágkötés, versírás, égkékítés, tök8.
  • ostoros #67
    Igaz, hogy segít, de nem elengedhetetlen.

    Nem mondtam, hogy a tech miatt él rosszabb helyzetben, korábban is azt mondtam, hogy nem befolyásoló tényező. A szegénység akkor is szegénység marad, ha amúgy lézerkéssel vágjuk a kenyeret. Vagyis vágnánk, ha lenne mit.

    A filozófiát én sem tartom tudománynak :) A filozófia, az a megmondóemberek szereplési vágyából és/vagy emberekre befolyást gyakorolni vágyásból ered, és eredt mindig is. Valaki kitalál valamit, ami szerinte persze nagyon okos dolog, és utána megpróbálja terjeszteni, meg lehülyézni azokat, aki nem ért egyet...
    Manapság már a propaganda ami ér minket a mindennapi sajtóban, pont ez. Különböző filozófiai irányok ütközéséből adódó szellemi maszturbáció, amit sokan még csak nem is gondolnak komolyan, hanem az egyes gondolatok gazdasági vonzatai miatt beállnak egyik vagy másik mögé...
    Utoljára szerkesztette: ostoros, 2017.05.11. 14:01:34
  • cylontoaster #66
    Egy példa volt koraszülött mentés, akad azér még más is. De maradhatunk az oltásoknál, akkor is áll, hogy bizonyos oltóanyag kikutatásához és elkészítéséhez szükség van megfelelő technológiai szintre. Mikroszkóp pl sokat segít..

    "Ezért is kell pofán baszni, és lehordani az oltás ellenes barmokat minden egyes alkalommal, ha ki merik nyitni a pofájukat."
    Így van. Ez pont olyan társadalom ellen elkövetett bűntett, mint ittasan száguldozni lakóövezetben.

    "A világ nagy része bizony a harmadik világban él"
    De nem nyomorban, illetve nyomorban élt 200 éve is, nem él most nagyobban. Nem mondom, hogy jó a mostani állpot, azt se hogy a világ döntő többsége egyértelműen jobb helyzetben él. De kijelenteni hogy rosszabb (pláne hogy törvéynszerűen vagy a tech. miatt), az nem igaz. Pont akkoa hazugság mint azt kijelenteni, hogy ma mindenki jólétben él. És ilyen szélsőséges torzításokkal elveszíti a hitelét a többi duma. Mint amikor a cikk címe ordas nagy baromság, aztán utána amit ír az már értelmes.

    " Mert az informatika nagyon terjed, az igaz, de vannak olyan ipari területek, amelyek évtizedek óta nem mutatnak jelentős változást."
    És? Akkor vannak területek amik változatlanok, más terület pedig fejlettebb. Tehát összességében az egész fejlettebb.
    Változás akkor lesz, ha van ami fejlődik, míg más visszafejlődik. Tech téren is elképzelhető ez, ha megszakad a folytonosság, kisebb káosz lesz és elfelejtjük amit 200 éve tudtak. Ezt el lehet mondani a társadalmakról, a filozófiáról és hasonló dolgokról, de magáról a tech/tudományról momentán nem. Tudomány alatt az sc részt értem, nevezzük természettudománynak. A filozófiát mondjuk nem :)

    "Vagy nem használjuk többé, és feledésbe merül."
    Ez az, amire az utóbbi időben garantáltan nem volt példa.
  • ostoros #65
    A koraszülött mentés elhanyagolható jelentőségű a gyermekbetegségekhez viszonyítva, különösen, hogy a világ nagyobb részén ma sincs koraszülött mentés. A védőoltások a döntő faktor, hidd el. Ezért is kell pofán baszni, és lehordani az oltás ellenes barmokat minden egyes alkalommal, ha ki merik nyitni a pofájukat.

    A világ nagy része bizony a harmadik világban él, mutassak pár népesedési statisztikát? Csak Ázsia lakossága majdnem 4 milliárd fő, ebből mondjuk fél Kínát és Japánt lehet kivenni, meg Dél-Koreát. Na de ha megnézzük a többit? És akkor jön még Afrika, Dél-Amerika, ugye. Ez már bőven több mint a világ fele, ami szerintem igazolja a 'nagyrésze' kifejezés használatát.

    A tech nem feltétlenül fejlődik. Hanem változik. Vannak olyan kritériumok amely alapján lehet fejlettebbnek nevezni, és vannak olyan kritériumok ami alapján pedig lehet fejletlenebbnek nevezni. És ezt is iparáganként szétbontva kell vizsgálni, nem lehet csak úgy ráhúzni mindenre, hogy fejlődik. Mert az informatika nagyon terjed, az igaz, de vannak olyan ipari területek, amelyek évtizedek óta nem mutatnak jelentős változást.

    "A tech/tudás viszont nem állapot, mert megmarad a régebbi is (inkább halmaz). "
    Ha megmarad. Akár el is veszhet. Vagy nem használjuk többé, és feledésbe merül.


  • cylontoaster #64
    Tök8, hogy volt-e már akkor védőoltás. Mondtam már, nem az inekciós tű az érdekes, hanem az anyag amit bejuttatsz. Adhatsz szájon át is oltást. Ehhez viszont tech kell, ugyanis meg kell figyelni/vizsgálni az anyagot és elő kell állítani. Lehet hogy van ami ment 1000 éve, lehet hogy van ami mehetett volna 1000 éve, de biztosan van sok ami 50 éve sem.

    Ráadásul nem csak védőoltással lett legyőzve a magas halandóság. A koraszülöttekhez pl elég komoly tech kell.

    "Az átlag indiai rosszabbul él, mint a 200 évvel ezelőtti átlag indiai, ezt hidd el. Afrikai pedig főleg."
    Hasraütésre? Én meg az ellenkezőjét állítom és hidd el te.
    De ha igazad van, ez még mindig bazi messze van a világ nagyrésze rosszabbul él dumától.

    A tech nem változik, hanem fejlődik. Azért fejlődik, mert egyre több a tudás. Egy társadalom esetén értem mire gondolsz és el tudom fogadni, hogy változik és nem fejlődik. A tudomány és így a tech viszont fejlődik, mert a korábbi tudást és állapotokat megőrizve lesz több. Ma is ismerjük a téves elméleteket is, ahogy most is tudunk 500 éves gépeket építeni (nyilván mint emberiség, nem én). És persze nem tudunk úgy élni mint 500 éve. A társadalom, ahogy egy állatfaj is egy állapot, ezért jobb a változás szó. A tech/tudás viszont nem állapot, mert megmarad a régebbi is (inkább halmaz).
  • Tetsuo #63
    A technikai fejlődést senki sem vitatja. Itt összességében társadalmunk eszmei értékéről, szellemi rangjáról van szó.
    Ha ezeket a nyersanyagokat vagy találmányokat a múltban használhatták volna, jobban hasznosultak volna.
    A technicizáltság sok pozitívumot hozott, de nem lehet különválasztani egyéb társadalmi folyamatoktól, amik összességében hátrányt jelentenek.
    Jelenleg a technika segítségével zsigereljük ki a föld tartalékait, a természet erőforrásait, mert gazdaságunk örült növekedésre épül, életünk versenyre. Ez egy - már elkerülhetetlen - társadalmi katasztrófához vezet, ami ráadásul globális, tehát nem sok esélye lesz a túlélőknek újrakezdeni.
    A közelgő végnek előjeli az egyre intenzívebb generális romlás, ami társadalmunk, életünk minden területét érinti.
    A mai ember a pénzt hajszolja, számokkal mér mindent, alacsony szinten szórakozik, jelentéktelen dolgokat tud (ilyen területen műveli magát), betegségre hajlamosabb, gyengébb és jóval kevésbé tudatos, mint elődei.
    A folyamatgörbén vannak kilengések, de általánosan és adott lépték felett ez a tendencia.


  • ostoros #62
    Hát, képzeld el, a védőoltások bizony nem mai találmányok. Az első igazolt alkalmazása magának az immunizálásnak a TIZEDIK századi Kínából származik. Igen, jól tetszett olvasni, ezer évvel ezelőtti dologról van szó. A legkorábbi, ami írásosan is dokumentálva van, az Indiában és Kínában a 17. században alkalmazott himlő elleni immunizálás. Persze, hogy nem tudták miért működik, de működött, és alkalmazták.

    Az átlag indiai rosszabbul él, mint a 200 évvel ezelőtti átlag indiai, ezt hidd el. Afrikai pedig főleg. Talán az indonézeknél lehet némi igazságod.

    Fejlődés pedig nem létezik. Változások vannak. De fejlődésnek egy változást csak bizonyos igen szűk kritérium rendszer alapján lehet nevezni. Tehát, egy önkényes kritérium rendszertől függ, hogy valamit fejlődésnek nevezünk, vagy visszafejlődésnek.
    Pontosan úgy, ahogy az evolúciónál. Ma már nem gondolják azt a tudósok, hogy az ember "fejlettebb" mint a majmok. vagy épp a hüllők. Helyette azt gondolják, hogy mindegyik alkalmazkodik az adott körülményekhez, és kész. Legújabban emiatt már nem fa szerűen ábrázolják a törzsfejlődést, hanem kör alakban, ahol is a kör közepe a legősibb életformák helye (jó részük már kihalt) és a kör széle azoké, amelyek ma is élnek.
    Tehát ha valaki fejlődésről beszél, mindig vissza kell kérdezni, hogy: Milyen kritérium rendszer szerint?
  • cylontoaster #61
    A védőoltást meg a Mikulás hozza. Vagy ahhoz szerinted csak fecskendő kell?

    Bocs, de mivel a tech fejlődéshez kapcsolódik a cikk, így eléggé kézenfekvő, hogy erről beszélünk. De tech nélkül sem igaz ami mondasz, így mindegy.
    De alakul, felsoroltál pár országot, akkor tán jöhetne a miért. Mint mondtam, ezeknél az országoknál pont az a gond, hogy nem fejlődtek (eléggé). Hozzánk képest rosszabbul élnek, mint régebben, de az átlag indiai nem él rosszabbul, mint a 200 évvel ezelőtti átlag indiai. Sem az indonéz sem az afrikai. A difi az, hogy most van lehetőségük kitörni belőle, különösen egy indiainak, ha nem is túl sok. 200 éve nem volt, mert a bőrszíne miatt a nyugati világban nem tudott elhelyezkedni.

    "A szegénység miatt élnek rosszabbul az emberek, mert az ma nagyobb"
    Ez az, ami hazugság. Csak régen nem zavart ha a király gazdag, te meg nem, mert ez volt a természetes. Ma meg zavar ha Bill Gates gazdag, te meg nem. Régen is voltak éhezők, még nálunk is, most is vannak. Afrikában régen fegyverrel ölték őket, most inkább az éhség és a betegségek, én nem látom a visszafejlődést, max a fejlődés hiányát.

  • ostoros #60
    India? Indonézia? Afrika úgy ahogy van? Hahó! Ne játszd az agyad, ha hülye vagy!

    Ne terelj, gyermek halandóságról volt szó, ahhoz pedig elsősorban védőoltások kellettek, és kész.
    Vagy úgy gondolod, hogy Afrikában a technikai fejlődés miatt szaporodnak? Ne légy hülye!

    És nem mondtam egy szóval sem, hogy a technikai fejlődés miatt él valaki rosszabbul, te hülye. Ezt csak te találtad ki. A szegénység miatt élnek rosszabbul az emberek, mert az ma nagyobb, mint valaha. Technikai fejlődés nem oszt nem szoroz.

  • cylontoaster #59
    Mint egy karcos lemez.

    Írd már le kérlek tételesen, hogy hol élnek rosszabbul. Nem azt, hogy hol nem, hanem azt, hogy hol. Esetleg egyből azt is, hogy miért

    Nem állok neki fejtegetni dolgokat, mert egyrészt te jelentettél ki valamit, másrészt így sem vagy képes értelmesen válaszolni.

    Az orvostudományhoz nem kell tech fejlődés, persze. Mondj még ilyen jókat.

    "Mi itt Európában élünk jobban."
    Meg É-amerika. Meg dél-A. Meg Ausztrália. Meg a fejlődő ázsiai országok. Meg a arab világ fejlett része (a másik felén háború van, egyébként ott is jobb lenne). Meg az oroszok. Meg Afrika legalább egy része, a maradékon vitatkozhatunk (200 éve írtották őket és rabszolgának vitték, most se élnek vidáman persze). Elég balfaszul számolsz átlagot.
    Afrikának meg speciel nincs köze a tech-hez. Az ázsiai bérrabszolgáknak igen, de ezzel ennyi. Ahol ma még nyomor van, ott jellemzően pont az a gond, hogy megrekedtek a korábbi szinten, ami kvára nem rosszabb állapotot jelent, hanem a fejlődés hiányát.
    Mutass példákat ahol ténylegesen rosszabb az élet, mint volt 200 éve. Lehetőleg olyanokat akik a tech fejlődés miatt.

    Nem az a rosszabbul élés, hogy ugyan jobb körülmények közt élek, mint 200 éve, csak 200 éve nem tudtam hogy lehet másképp, ma meg tudom. Az se rosszabbul élés, hogy 200 éve kisebb volt a difi egy indiai átlag ember és egy svájci átlag ember közt. Ettől még mindkettő jobban él.

    Akkor most nálad a labda. Vajon többre futja az anyázásnál?