4
  • zetortraktor
    #4
    Ritka, persze, ez igaz.

    Nem a Netflixről beszélek (nem értem, hogy jönnek ide, nem az ő filmjük, nem is vették meg, nem lehet rájuk kényszeríteni egy filmet), hanem a mozis premierről, ami fizikai gyártása több ezer kópiának, ha arról volt/van szó, szállítása és egyéb logisztikai költséget jelent, és milliókba mérhető. Nyilván a könyvelési dolgokat nem kell érteni, de ott kell kezdeni, hogy a szolgáltatásokat és a tárgyi dolgokat el kell különíteni, utóbbinál lehet amortizációként leírni dolgokat, a lényeg, hogy a stúdiónak jobban megéri bizonyos esetben a múltra, vagy legrosszabb esetben az adott negyedévre elkönyvelni ezt-azt, mint folyamatos költségeket görgetni maguk előtt.

    Amikor a Warner anno levette könyvelési okokból egy csomó sorozatát az HBO Maxről, akkor rengeteg közérthető cikk született arról, hogy mi miért van (ugye akkor volt a Batwoman kukázása is, ami ugyancsak elég komoly készültségi állapotban volt), ezeket el lehet olvasni, én sem magamtól vagyok okos.
  • Sequoyah
    #3
    Nem azt mondtam hogy nem letezik, hanem hogy o olyat meg nem latott. Szoval igen ritka.

    Es egy masolatot elkuldeni pl a Netflixnek lehet hogy penzbe kerul, de az a penz fillerekben merheto. Atkuldeni egy fajlt az egy gyakornok 1 ora munkaja, de kerekitsuk fel egy napra. Persze szerzodest irni es lepapirozni az atadast mar tobb ezer dollar lesz, de melyik streaming ceg ne fizetne ki ennyit egy kesz filmert?

    Nem, ez szintiszta adoelkerules es/vagy hulyeseg.
  • zetortraktor
    #2
    Egyrészt már hogyne lett volna ilyen, az elmúlt években többször is előfordult, hogy teljesen elkészült filmeket, sorozatokat nem mutattak be, szegény Robert Rodrigueznek a legutóbbi filmje is milyen sokáig volt dobozban, csak annyi a különbség, hogy itt nem disztribútort keresett a film, hanem a disztribútor nem akarta költségbe verni magát.

    Másrészt már hogyne kerülne pénzbe a stúdiónak, még a legalapvetőbb dolog, a kópiák legyártása, a postázás is pénzbe kerül, ahogy streamingre kerül, onnantól kezdve pedig viszi a pénzt, amire már abból rá lehet jönni, hogy mennyire elkezdték egyes stúdiók leszedni streamingről a filmjeiket és sorozataikat. (Mindenféle járulékos, számunkra nem látható költségei vannak a bemutatóknak, vannak kifizetések, amik akkor triggerelődnek, kaszált sorozatoknak is sokszor ezért nem kerül adásba további része, még magyar tévéműsoroknál is volt, hogy elástak leforgatott részeket.)

    Az persze igaz, hogy hoz is pénzt, de nekik, ha pénzügyileg még egy bizonyos időszakra sikerül leírni a filmmel kapcsolatos költségeket, akkor egy másik időszakra már jobban jöhetnek ki, mondjuk úgy, hogy könyvelési haszon van a filmen.
  • Sequoyah
    #1
    Nemreg hallottam interjut a film egyik keszitojevel. Nem tudom mi a munkakor neve, de az az ember aki a film otletet a kezdetektol felkarolja, hazal vele a studioknal, kivalasztja a rendezot es keszitoket, es vegul felugyeli a megvalositasat. Tehat gyakorlatilag az o gyereke a film.
    Az gyakori hogy egy filmet a keszites elorehaladott szakaszaban elkaszalnak, mert latjak hogy bukas lesz, es nem olnek bele tobb penzt. De olyat o meg nem latott, hogy egy olyan filmet kaszalnak el, ami mar 100% kesz van. Es ez egy ilyen film, gyakorlatilag mar be volt dobozolva hogy kuldjek a mozikba.
    A studionak semmibe nem kerult innen mar. Meg ha a marketinget teljesen el is kaszaljak, meg akkor is megnezi par ember a mozikban, vagy streamingen. Es 1$ bevetel is jobb mint a 0$, ha a kiadas mar semmibe se kerul...