37
  • NEXUS6
    #37
    Az biztos, hogy az ufók repülésük során olyan paraméterket mutatnak, amik túl mutatnak a jelenlegi technikai lehetőségeinken. Ha biztonsági kihívásnak tekíntjük a dolgot, az olyan követelményeket és céllt állít a fejlesztések elé, ami még jó is lehet.

    Pár éven belül a kínaiak valszeg képesek lesznek valamilyen stealth képességű vadász/bombázó előállítására. A multkor már valami szuperszónikus lopakodó UAV makettjét is mutogaták. Ha a Japánok még ennél is magasabbra raknák a lécet azzal akár sokat is nyerhetnének.

    Vegyél egy magnumot és fogd rá a nyuszira!;)))
  • Epikurosz
    #36
    Sztem a japánok kutyaszorítóban vannak, ugyanis a honvédelmüket mesterségesen alacsony szinten kellett tartaniuk, most meg szembesültek az észak-koreai és a kínai hadseregek által támasztott fenyegettséggel.
    "Egyél meg még egy csokiszeletet, és fogd a nyuszira!"
  • NEXUS6
    #35
    Sajna ez nem változtat semmit a dolgokon. Pl. a nyugati kormányok is nagy balfékek voltak, amikor bementek Irakba, meg Afganisztánba, pedig a biztonságpolitikai szakértők mondták, hogy ne tegyék, mert a demokráciát nem lehet exportálni, legalább is nem így.

    Szal tök mindegy milyen kvalitású az adott politikus, de csak mert ő mondja rögtön olyan tényezővé válik, amivel mindenkinek számolnia kell!!!
  • toto66
    #34
    Igen a politikusok közt is van mindenféle ember (talán becsületes is létezik?), tehát idióta is, szerintem ez a japán az utóbbi...
  • NEXUS6
    #33
    A japán kormány és az UFO-k.

    Asszem elmondhatjuk, hogy a fentiek fényében a kérdés nem elméleti/tudományos, hanem átcsúszott szépen a politika színterére. Csak ugye ez már vagy 50 éve megtörtént ám, bármilyen naivan álljan egyesek a kérdéshez a mai napig.
  • toto66
    #32
    Hát bizonyos fekete lyukakkal kapcsolatban azt hiszem sohasem leszek okosabb...
    De más sem nagyon...
  • toto66
    #31
    A valóság az hogy, megsérült a Hubble, és a képeken azok az apró karcolások nyomai. Rengeteget lehet találni egy negyedóra keresés után több tucatra leltem.
  • Dany007
    #30
    A fenét :D Az egy ementáli ! A sajt csillagképben : P
    Látszik megint túllőtted a fantasyt :PP
  • NEXUS6
    #29
    Bakker! Egy Borg-kocka!!!;)))
  • Dany007
    #28
    Tényleg jó nagy a fantáziád ;)
  • Epikurosz
    #27
    Toto Cutugno!
    szerinted mi az a fekete lyuk?
  • toto66
    #26

    Közelebről érdekesnek tünik, milyen kár hogy nem igazi...
  • toto66
    #25

    Ha az alsón nem látszana hogy hibás felvétel, akkor ez nagyon fura objektum lenne!
  • toto66
    #24
  • toto66
    #23
    A "gogli örtön" vannak fura felvételek amelyek az "optika" hibáiból erednek
  • toto66
    #22
    Az a fekete folt nem más mint egy légypiszok az objektíven C:
  • NEXUS6
    #21
    Es mibol gondoljatok, hogy van egyaltalan akar 100 evunk is!?

    Ha marslako lennek es ki akarnam pusztitani az emberiseget csak ket dolgot mondanek a Fold legbefolyasosabb emberenek:

    1. Tamadjuk meg az iszlam orszagokat! - es ezzel egy uj vallasi haborut robbantanek ki, ami jo szokas szerint jo par evtizedig, evszazadig el szokott tartani, es rendesen leamortizalja a katonai potencialt, mert pont ahaboru miatt nem jut penz a fejlesztesekre.
    2. Ne irj ala semmilyen kornyezetvedelmi jellegu korlatozast - amivel arra kesztetem a nagyhatalmakat, hogy a nagy gazdasagi versenyukben garantaltan feleljek a forrasaikat, ami engem nem erdekelne, mert egyreszt nem olaj alapu energiaforrast hasznalok. Masreszt meg a sokkal zordabb kornyezethez vagyok szokva, szal nekem meg az Antartktisz is Hawai, igy amit mi klima katasztrofanak hivunk az nekik csak langyos majusi zapor;)))
  • Neptun24
    #20
    "Hát sajnos nem elég fontos az űrutazás"
    Kb. erre gondoltam. Szapora? Igen,nagyon is. Csak ez még nem jelent semmit mivel az első igazi űrexpedíciókat és kolonizálást a kisebb népességű de fejlett országok/szövetségek fogják végrehajtani. A többiek meg maradhatnak itt pusztítani tovább ez a gyönyörű bolygót. Szerintem nem ismernénk rá a Földre 1000 év múlva. Legalábbis a pesszimista jövőkép szerint. Sajnos nagyon nem látom, hogy változott volna valami az elmúlt 10 évben ilyen téren.
  • VgwV
    #19
    Hát sajnos nem elég fontos az űrutazás.
  • kow83
    #18
    Nincs igény? Kicsiben gonodolkodsz... Annyira szapora faj vagyunk, hogy ki fogjuk nőni -már lassan meg is tettük- ezt a bolygót. Pár száz év és felfedezzük a módszert a térugrásra (lásd. Philadelphia kísérlet), onnantól már csak terraformálni kell a bolygókat, a hülye is meg tudja csinálni :D
  • Neptun24
    #17
    Ez igencsak valószínűtlen :-) Ha a Marson képes lenne valamilyen civilizáció létezni sokkal fejletebbnek kellene lennie mint az emberiség. DE te ha egy köpésre lenne egy olyan bolygó mint a Föld melyik bolygóra telepednél le? Amúgy az emberiség számára nem a műszaki fejletsége miatt lehetetlen pl. a Mars kolonizálása hanem inkább az hogy nem is akkarjuk megtenni. (nincs rá akkarat/igény/nyomás)Ez annak tükrében, hogy már 38 éve ember járt a Holdon elég elkeserítő de inkább nevetséges.
  • NEXUS6
    #16
    Mondjak valamit!?;)

    Én tényleg hiszek abban, hogy a Marson van egy nagyon kicsi, nálunk sok tekintetben fejlettebb, de súlyos válságban élő humanoid nép. Nekem jó a fantáziám és emellett vagyok annyira objektív, ha valaki egy rakéta siló helyét és egy idegen ürhajót is megtalál távolbalátás módszerével, akkor mivel a rakétasilót 80%-os hatékonysággal megtalálja, akkor az idegen űrhajót is elfogadom valószínűnek!

    Szal úgy tűnik vannak, de jelenleg ezeken a képeken a Mars felszínén kb annyira nyílvánvalók az értelmes lények tevékenységének jelei, mintha valaki az Antarktiszt nézegetné kb 10m-es felbontással. Ilyen minőségben hiába áll az ott levő nemzetközi kutatócsoport csoportképet és integet széles mosollyal az arcán az ég felé, talán ha egy pacának látszanak a másik 5 mrd másik paca mellett.

    Szal ezeken a képeken annyi értelmes élet sincs mint egy szeméttelepen. Ha a marsi civilizáció el akar bújni, simán megteheti. Márpedig ha ők vannak mondjuk 100 000-en, akkor marhára be lehetnek xarva, hogy tőlük lámaköpésre él egy 6 mrd főt számláló, primív, bunkó, agresszív civilizáció. Lehet hogy már csak 30-40 évet kell kibírniuk és ide jöhetnek királynak, mert mi addig kinyírjuk magunkat.
    Addig meg szépel el vannak ők, és röhögnek a mi kis szondáinkon, meg azon a két kis holdautón, amire a NASA olyan büszke. Majd ha lejár a szavatosságuk, valamelyikük hazaviszi a gyerekének jáccani!

    ;)))
  • nyaSGem
    #15
    Ja az iméntit Nexus6 topikolónak szántam.
  • nyaSGem
    #14
    3 kommentel előtte meg gondolkodás nélkül rávágtad, hogy hamisítvány. Utána meg te magyarázod, hogy tulajdonképpen az mi is....? Kacagtató.

    Amúgy meg számodra mért oly esélytelen az a lehetőség, hogy pl. a Marson nem természet általi terepmódosításra leljünk?

    Mi sem bizonyítja jobban, hogy az emberiség még gyerekcipőben jár az univerzum, de még saját naprendszerünk mivoltát tekintve is, hogy amikor a NASA tudósai egy ilyen képződményre bukkannak a Marson, ahelyett, hogy egyből megmondanák hogy az mi, kikerekedik a szemük és csak teóriákat tudnak gyártani, mint a hülye ufóhívők.
    Ne ennyire porbafingók vagyunk mi emberek még, de az okoskodás az már megy....
  • kow83
    #13
    Gondoltam, hogy lesznek nagyokosok, akik majd jól megmondják, hogy ilyen márpedig nincs :D Mint mikor a parasztbácsi először lát zsiráfot életében :D
  • NEXUS6
    #12
    Amúgy egy beomlott üreg, amit vagy a víz, vagy vulkánikus tevékenység alakíthatott ki. (Vagy természetesen egy földalatti termonukleáris robbantás, aminek az volt a célja, hogy a marslakók víztárólót illetve egy városnak helyet biztosítsanak;)



    LINK
  • Dany007
    #11
    Naa, ezaz :) ezt mondtam, de erre már mondtak valami magyarázatot...csak nem emlékszem =/
  • gabr
    #10
    Természetesen nem értesz hozzá, te se!






    NASA official 5/28/07 public release :
    http://antwrp.gsfc.nasa.gov/apod/ap070528.html

  • NEXUS6
    #9
    Természetesen hamisítvány!

    Az emberek közt elvegyült, a kormámyba is beépült ufók keze mindenhova beteszi a lábát, ők hamisították!
  • Hedgehunter #8
    Nem eredeti...
  • Dany007
    #7
    Naja ez benne a legfeltünőbb :) De ha nem jön ki semmi fény onnan... ( közvetlenül a széléről sem LOL ) akkor csak tiszta feketét kaphatsz belőle :) Amúgy ezt már láttam, és ha jól emlékszem megvan rá a megoldás, csak már nemtom hol olvastam :S
  • brueni
    #6
    túl homogén a fekete szín. biztos, hogy nem eredeti a kép. sima paint egyben beszínezi a közepét, mintha rajzolva lenne.

    az elmélet pedig, amit feszegetnek: csak találgatás.
  • kow83
    #5
    Akkor is ez a legdurvább:



    Szondát bele :D
  • Wharyoo
    #4
    Porbafingó marslakók ? :D
  • Csaba42
    #3
    Szerintem ez csak és kizárólag a gáz halmazállapotú marslakók műve! Így álcázzák magukat és a tevékenységeiket a zembersiég elől!!! Tudom, én láttam őket, és ez egy újabb összeesküvés elméletre ad okot!

  • xizor
    #2
    Már várom mikor mondja valaki azt, ez csak propaganda hogy elfedjék az ufók tevékenyéségét :)
  • falu
    #1
    Hát ez fantasztikus, sőt tudományos-fantasztikus!