264
  • Jrex
    #264
    Sziasztok,
    Gondolom vannak itt olyanok akik nem csak olvasni szeretnek,hanem írni is.
    Nekem lenne pár elég jó regény ötletem (főleg sci-fi kaland,horror) amiket ha elkészülnének ki is szeretnék adni,de sajnos nem szeretek írni,ezért pár oldal után mindig feladom :s
    Szóval most társírókat szeretnék keresni.Arra gondoltam,h én megírnám magát a történet folyamát,és,hogy mi (pl személyek,helyszín) hogy néz ki.
    A társíró pedig a párbeszédeket,és a többi részleteket.
    Ha valakit érdekel az írjon erre az e-mailre: [email protected]
  • Aquir
    #263
    megjegyzés: email fölösleges, ide akár kép kiterjesztésre való átnevezéssel feltöltve is lehet linkelni ilyet
  • loghboy
    #262
    Van egy ötletem. Lehet hogy rossz ötlet, de egy próbát megér.
    Arra gondoltam, hogy elkezdenék írni egy történetet, valaki meg folytatná, majd megint én írnám a story-t. Mondjuk írnék egy oldal szöveget valamiről, elküldeném e-mail-be az illetőnek, aki szintén írna egy oldal szöveget.
    (ezt úgy képzelem hogy csak úgy ami jön, semmi profi kidolgozás vagy évekbe nyúló agyalás :) )

    Szóval keresem azt az embert aki hajlandó ezt kipróbálni. Küldjön egy üzit nekem, ha valakinek van rá fantáziája és ideje.

  • cold icecream
    #261
    Kedves smiley! :) Köszi a tanácsokat! Remélem jól tudom hasznosítani! :)
  • smilley
    #260
    Kedves cold icecream! :) A történet jó, mindent bele! :) A mondatok megfogalmazására figyelj, hogy értelmesek legyenek és ne legyen bennük szóismétlés! :) Unalmas az olvasnak, ha minden oldalon megismétlődik ötvenszer egy szó, nagyon szép a magyar anyanyelv, használd bátran!! :) És még a helyesírás, a vesszőkre figyelj és arra, hogy a párbeszéd utáni részt kisbetűvel írjuk. pl: " Hmm. Na persze! – Zörrent fel..." ez hibás, ez a helyes: Hmm. Na persze! – zörrent fel...
    Remélem érted! :) sok sikert!!
  • YakooZa
    #259
    http://k1wagyok3n.blogspot.com/
  • cold icecream
    #258
    BUÉK
  • cold icecream
    #257
    azazhát ez az első fél oldal
  • cold icecream
    #256
    Sziasztok. szeretnék tanácsokat kérni az első regényem első oldalához :D Aki akar abba is beleszólhat, hogy mi legyen a folytatás! thanx!


    Fellángoltak a fények Szandra mellett, ahogy ült a parkban egy padon magányosan, töprengve. Azon töprengett, hogy mit is keres ő a belvárosi parkban sötétedéskor ráadásul hóesésben. Éppen hogy talpra tudott állni miután kijött az intézetből. Abból az intézetből, ami számára nagyon sokat jelentett. Az otthont, a törődést, a családot jelentette neki, hisz ott nőtt fel a többi hasonló sorsú gyerektársával. Már felnőtt nő vált belőle, de mégis csak egy hónapja jött ki onnan és persze munkája sem nagyon volt. Nem telt el egy olyan este, amikor ne gondolt volna az édesanyjára, aki öt évesen ott hagyta az intézet kapuja előtt. Még emlékezett rá, mély düh fogja el, ha csak rá gondolt. Egyszerűen elfogta a hányinger. Azt hogy egy anyuka karácsony előtt elhagyja a gyerekét azt nem nézte túl jó szemmel. Igaz, azt is belátta, hogy az apja korán meghalt és így az anyjára maradt a teher, de ő saját magát nem nagyon tartotta tehernek. - Igenis jó gyerek voltam, anya! – szólalt meg hirtelen és ezzel a mondattal feltörte a mély csendet. Csend volt, mert már mindenki otthon ünnepelte a karácsonyt. A közeli házakból kiszűrődött nevetés, vidámság csak jobban hasogatta a lány szívét. Neki sohasem volt senkije. Egy kósza könnycsepp csordult ki a szeméből, ahogy felállt a padról. Elindult a kis belvárosi otthona felé. Alatta ropogott a hó, és a hópihéket a szemébe fújta a lágy szellő. Zsebébe dugta fázó, piros kezét hisz már egy órája kint üldögélt a télben. Ahogy oldalra nézett a házak ablakára vidám arcokat látott, olyan gyerek és felnőtt arcokat, akik még érzik a karácsony melegét. A szépen feldíszített házak világították be az utcákat, és aki kinézett az ablakon csak egy fiatal lányt látott, aki a földet nézve bicegett hazafelé… A szellő a barna, hosszú haját ringatva kísérte útjára. A lámpák is pislákoltak, és Szandrán kívül csak egy-két hajléktalan járta az utcákat, de ők is csak a szállójukba mentek. A lány úgy érezte, hogy csak ő ünnepli egyedül ezt az ünnepet, hogy csak ő az, akinek ilyen a sorsa, és csak ő tért ki a remény útjáról. Arra gondolt, miközben sétált az estében, hogy ki kéne vennie valami jó filmet, amit meg tud nézni, hátha attól jobb kedve lesz. Ez a terve is elfoszlott, hisz karácsonykor semmi nincs nyitva, még a legjelentéktelenebb kis eladók, benzinkutasok is különböznek tőle, különböznek, mert a legtöbbnek van családja, munkája, van élete… De az vigasztalta, hogy legalább lakása van. Lehet, hogy az se sokáig. De hát a bölcsességhez nem vezet más út csak a tapasztalat!
    - Talán egy barátomnál kéne töltenem a karácsonyt… Bár lehet, hogy ő is szívesebben van a régebben ismert barátaival. – Sóhajtott fel miközben a hideg megcsapta az arcát. Majd eltöprengett azon a mondaton, amit az intézetben a legtöbbször mondtak neki: ’ Sötétség nélkül nincsenek álmok.’ – Hmm. Na persze! – Zörrent fel Szandra s közben rázta a fejét. A fejrázás közepette megpillantott a távolban egy boltot ahol égett a villany. – Hála az Istennek! Van olyan bolt, ami még nyitva van. Teszek egy kis kitérőt! – Ezzel a mondattal elindult a fényárban úszó kisbolt felé. Ahogy egyre közelebb került a bolthoz, annál ismerősebb volt neki. Az utcasarkon lévő kis világoszöld színű bolt előtt termett pár perc alatt. Az ajtón lévő táblára nézett, amin az állt, hogy nyitva. Gondolta, hogy úgyis olyan ismerős neki ez a bolt, akkor bemegy. És amúgy is akart venni egy kis harapnivalót. Lassan megfogta a kilincset és bement. A meleg megcsapta az arcát.
  • inecromancer
    #255
    Azért ha irodalmi értéket kerestek, még egy igen magának való és furcsa netes blogon is találhattok. Pl. oszintebolond Ezt 2 napja találtam...
  • smilley
    #254
    egyenlőre még nincs kész könyvem, de gondolkodtam már a kiadókon, az a szemétség, hogy a magyar kiadók nem is akarnak kiadni semmit, csak amit a celebek írnak...... de most komolyan.... évi nem is tom hogy hány 1000 könyvet dobnak vissza... nem igaz, hog nincs köztük egy nagyon jó....
  • Werus
    #253
    Esély mindig van, csak jó kiadókhoz kell fordulni. Nézz utána a kiadó oldalán, hogy milyen műfajú könyveket adnak ki.
    Ha kiadnák a könyvem, akkor biztos, hogy kiadatnám.
  • smilley
    #252
    hii! most vagyok itt először, nagyon jó ez az oldi, csak már nem nagyon ír senki... azt szeretném kérdezni, hogy egy elsőkönyvesnek mennyi esélye van, hogy kiadják a könyvét? és te mit tennél, ha kiadnák?
  • highlander15
    #251
    Egy régi Predator novellám...Véres hó
  • tiburon26
    #250
    "Én a marhanyáj egy részét legeltettem minden nap."
    kicsit idejetmult lehet a megjegyzesem de:marhanyajrol en meg nem hallotam es szerintem nem is letezik.van birkanyaj es marhacsorda a lovak pedig menesbe "tömörülnek".
    amugy tetszett.en elolvasnam a regenyt.
  • Mirk
    #249
    karcolaton én is fent vagyok, Mirk néven.
    Bár a próza nem az erősségem:)
  • csgj
    #248
    Na, most már 6 novellám van fent a Fantasya-n, és a Karcolaton is. Kettő ebből Blase Arcane néven, 4 pedig, mint Artair McKnight. A legújabb sci-fi lett, abban is ki akartam próbálni magam.
  • Werus
    #247
    Ma vettem részt egy irodalmi gyakorlaton, és nekem nagyon tetszett. Különböző gyakorló feladatot csináltunk, köztük a szituációjátékot is. A lényege az, hogy két, egymástól teljesen különböző szót választunk, és egy harmadik szó köré írt történetünkbe fűzzük bele, de aszituáció adott. Pl.: A mi feladatunk az volt, hogy:
    a) egy kovácsról szóló
    b) az iskolábajárásról szóló történetbe
    c) bele kellett írni az őskeresztény és a földigiliszta szavakat.
  • csgj
    #246
    Örülök, hogy tetszett :) És igen, mindent végiggondolok. Na jó, csak majdnem mindent :D Az apróbb részleteket írás közben találom ki. Meg például egyes tulajdonneveket is...
  • Werus
    #245
    Olvastam a művedet a fantasyán. Nekem nagyon tetszett. Arra lennék kíváncsi, hogy kezdesz hozzá az íráshoz? Mindent végiggondolsz? Hogyan találod ki a helyszínt, stb.
  • csgj
    #244
    A Blase Arcane helyett új művésznevet választottam magamnak: Artair McKnight
  • csgj
    #243
    Elkészült az első steampunk stílusú novellám. A címe: Eddy

    A rozsdás fémlemezekből álló gépezet berregni kezdett, apró kéményszerű csöveiből pedig sötétszürke gőzpamacsok indultak útjukra. A bronz fogaskerekek nyikorogva forogtak egymás hegyén-hátán, s az egész művelet egyre csak hangosabbá vált. A mérőszerkezetek mutatói remegve jelölték meg a legmagasabb számokat, s minden füstölt, minden zakatolt, minden működött.
    Mr. Whiteman fehérkesztyűs ujjait tördelte, miközben izzadó, s összeráncolt homlokkal figyelte az előtte lezajló „gépi jelenetet”. Ezen a kísérleti szerkezeten dolgozott már több éve, és ettől ment tönkre a házassága is. A negyvenes éveit taposó férfi dús, barna pajesszal, s igényesen megpödört bajusszal büszkélkedhetett. És valóban büszkélkedett is. Most is hordta gazdagságára utaló fekete keménykalapját, aranyhímzéssel díszített csokornyakkendőjét és sötétkék zakójának mélyébe rejtett zsebóráját. Utóbbit gyorsan előkapta, idegesen megnézte, hogy mit mutat, aztán még idegesebben visszacsúsztatta tágas zsebébe. Miközben a hangosan kattogó, s izgő-mozgó, fektetett henger alakú gépezetét nézegette, alaposan elgondolkodott azon, hogy mit tegyen most. Találkozója volt egy híres egyetemi professzorral, aki elméletileg már öt perce várta őt a Rottsburg Étteremben. De a gépét sem hagyhatta magára.
    Amikor végre kieszelte az ötletét, hátat fordított füstölgő alkotásának, s tekintetével végigpásztázta tetőtéri szobáját. A sárgás üvegű, kerek ablakok felé lejtő plafon fagerendákkal volt szegélyezve, a firkás cetlikkel teletűzdelt falakról pedig kezdett leperegni a világoszöld festék. Volt a szobában egy könyvektől, s lapoktól roskadozó íróasztal, egy-két párnázott szék, s három acélszekrény. Na meg persze az a rengeteg találmány, amely ebben a rohamos fejlődésnek indult, ám abban meg is állt világban teljesen természetes látvány volt.
    Mr. Whiteman pont az egyik ilyen találmánya felé fordult. Bár az igazat megvallva, nehéznek tűnt nem találmány felé fordulni ebben a szobában.
    - Eddy! - kiáltotta a keménykalapos úriember, aki a ricsaj túlharsogásának kedvéért tölcsért formált kezeiből, melyeket széles szája elé emelt.
    A névre hirtelen megmozdult az egyik találmánykupac, s kiemelkedett belőle egy kerekes lábakon álló, kockatestű, gömbfejű robot. A mozdulataira sistergő hangot kiadó masina bronzszínű fémből készült, s tele volt villogó gombokkal. Amikor megszólalt gépies, érzelemmentes hangján, gombszemei alatt található, keskeny szájrésén villogó szikrák cikáztak végig:
    - Mit parancsol, Mr. Whiteman? - kérdezte, majd lassú lépteivel a feltalálóként is dolgozó tanár elé állt.
    A keménykalapos úriember megpödörte bajszát, s megigazította nyakkendőjét, aztán válaszolt:
    - Eddy, ismét arra kérlek, hogy vigyázz a hengerre! - Mr. Whiteman mindig így hívta hangosan dübörgő, új alkotását. - Nem szeretném, ha megint tönkremenne a távollétemben. Tudod, hogy mennyire fontos nekem ez a kísérlet, tehát légy oly kedves, és állítsd le, ha bármi baj lenne a működésében!
    A rozsdásnak látszó fémember előrebillentette gömbfejét - a megértés jeleként -, s így szólt:
    - Bízhat bennem, Mr. Whiteman. A henger ezúttal nem robban le!
    A feltaláló megeresztett egy halvány mosolyt, és még egyszer rápillantott a zsebórájára. Megrögzött időmániás volt, ezt minden ismerőse tudta róla. Persze sosem vetették a szemére, ugyanis az úr legtöbb ismerőse társadalmi rangban jóval ő alatta állt. Nos, igen, ez a különleges elme nem tartott igényt a gőgös, gazdag emberekből álló társaságra. Így hát, amikor a mai találkozójára gondolt, cseppet sem volt vidám.
    Már a fekete ajtó előtt állt, s vetett egy utolsó pillantást gőzölgő gépezetére, amikor Eddy újra megszólalt:
    - Mr. Whiteman!
    A pajeszos férfi mélyen felsóhajtott, s géptársa felé fordult.
    - Tán nem értetted meg az utasításaimat, Eddy? - kérdezte úgy, hogy egy emberi lény minden bizonnyal észrevette volna hangjában azt az egyedi, szánó keserűséget.
    - Dehogynem, nagyon is értettem, Mr. Whiteman - recsegte a robot - Mindössze csak jó szórákozást akartam kívánni önnek!
    - Heh, szórakozást, Eddy? - nevetett fel a kalapos feltaláló - Ennek a találkozásnak köze sem lesz a szórakozáshoz. Dr. Zwekker professzor egy szomorúan nyers alak. De természetesen köszönöm a jókívánságodat! Viszlát Eddy! És ne feledd: A henger maradjon ép!
    - Viszlát, uram!
    Azzal Mr. Whiteman lenyomta az aranyló ajtókilincset, s kilépett a lépcsőházba. A bronz robot magára maradt, azzal a megannyi találmánnyal, melyeken az ő precíz agymasinája minden téren felülkerekedett. Főleg a tökéletességben. Legalábbis Eddy így gondolta. És még azt is gondolta, hogy a mestere nem elég gyakorlott a találmánygyártásban. A robot csak szeretett volna segíteni a tanáron, tapasztalatszerzésre ösztökélte. Vagy csak remélte, hogy ezt teszi.
    A kerek ablakokból beáradó, aranyló napfény megcsillant a gömbfejű masina fémburkolatán, miközben az kerekes lábaival a füstölgő henger felé gurult. Gombszemeinek sárga fénye vörösre váltott, s Eddy nyúlánk karjaiból fúrók, és fűrészek törtek elő. A romboló eszközök a henger fogaskerekeire támadtak.
  • csgj
    #242
    1. Lehet :) De én amúgy is csak a témaindító vagyok, amit témába vágónak találsz, másold csak be nyugodtan :)

    2. #235-ös kommentem elején ott is az ÉN válaszom :)
  • Werus
    #241
    Szeretnék megkérdezni két dolgot. Az első csgj-nek szól: lehet betenni kisregényből részletet? A második mindenkinek: hogyan kezdtek hozzá egy-egy műhöz? Nem muszáj, hogy regény legyen.
  • csgj
    #240
    Ma délelőtt fejeztem be :) Vége a regénynek! :D 316 oldal lett. (A4-es méretű lapokon) Elég fura érzés... jó is meg nem is :P
  • csgj
    #239
    Jeee! Kész a 301. oldal is :P Kb. 1 hét múlva kész lesz az egész regény! :) De most a végére a lehető legjobban koncentrálok, hogy ne szúrjam el. Alig tudom elhinni, hogy több, mint 2 év után végre sikerült eljutnom idáig :P
  • csgj
    #238
    #233
  • stargatelost
    #237
    Ebben az évben voltam végzős, és ebben az utsó évben írtam egy kisregénysorozatot (9 részes) jómagammal és két osztálytársammal a főszerepben :D :D a műfaj sci-fi. persze csak hobbiszinten, osztálytársaknak, szóval mindegyik rész kb tíz oldalas lett.
    Most nyár elején elküldtem magyartanáromnak, és ha úgy gondolja hogy van bennem valami, akkor valószínűleg normálisan megírom az első részt rendesen kidolgozva aztán még akármi lehet belőle :D [álmodozik] :D
  • extramagascsaj
    #236
    hejehó

    nem olvastam vissza...de azért pofátlanul megkérdezem
    van itt vki aki elkezdett írni egy regényt be is fejezte és próbálta kiadatni?
  • csgj
    #235
    Köszi! :) És azt ajánlom, hogy akkor kezdj neki egy könyvnek, ha már az EGÉSZnek meg van a vázlata a fejedben! Nekem legalábbis így sikerült elérnem azt, hogy folyamatosan írjak hozzá :P Így sosincs vele bajom, nem kedvtelenít el a további írástól. Meg hát nagy akarat kell hozzá... De ezen kívül idő is :D Sok idő :S

    Ja, és itt egy új részlet a regényemból (most a 202. oldalból):

    - Ne aggódj, kedvesem! Itt vagyok a fád alatt - mondta, s elővette a hátán lévő varázspálcáját.
    A levitáló bűbáj hatására a céhmestert körülvette egy alig látható fényburok, s Reun a botjának mozgatásával lebegtette ki őt a lombkoronából. Amint óvatosan letette az apró, sárgásszínű szigetre, a nő összeesett. Nem bírt talpon maradni, mert jobb lábának vádliján egy mély, s hosszú seb éktelenkedett. A mocsári bestia letépte onnan a nadrág szárát, s belemártotta éles fogait az elf húsába.
    A yarktishiai főmágus a fájdalmában fogát összeszorító Erena elé guggolt, s elővett egy gyógykenőcsöt. De aztán nem volt ideje használni is, mert a sárból rengeteg tarajos lény ug-rott ki köréjük. Éles karmaik voltak úszóhártyás ujjaik között, a fejük hatalmas, fogakkal teli állkapocsból, s hártyás szemekből állt. Rövid, uszonyos farkukig húzódott végig a nagy tarajuk. Pikkelyes testük sárga volt, zöld és barna foltokkal tarkítva. Egy menekülési útvonalat sem hagytak, s akármilyen kicsi termetűnek is látszottak, ekkora hordában nagyon veszélyes ellenfeleknek tűntek.
    - Ajaj! - hallatszott Reun megrémült hangja.
    - Hát, valahogy… csak megküzdök velük! - nyögte az emberéletű erdei elf, s előkapta a Vérpengét, mely hamar tűzbeborult.
    A lángok nem ijesztették el a lényeket, ahogy Erena várta. Sokkal inkább csak felbőszítették őket.
    - Tedd el! - üvöltötte a varázsló, de szerelme nem figyelt rá.
    A Sasok harcos céhmestere nagy nehezen térdére emelkedett, s mielőtt bármi mást tehetett volna, a szörnyek ráugrottak. Éles karmokon csillant meg a halvány napfény, s a rémülten sikító hőseinken eluralkodott a pánik. Minden elveszni látszott, amikor egy váratlan pillanatban robbanás zaja töltötte be a levegőt. A mocsári lények sok ezer darabra hullottak, és sötét vérük az így is piszkos, s véres kalandorokra fröccsent.
    Erena és Reun a szigeten ülve bámulta az új jövevényt, aki megmentette az életüket. Nem hittek a szemüknek, de nem is akarták azokat megdörzsölni, hiszen csupa mocsok volt a kezük is. Egy kis gnóm férfi állt előttük, kék gömbben lebegve a mocsárfelszín felett. Dús, göndör, vörös haja volt, s szeplős arca. Vigyorogva integetett hőseink felé:
    - Szervusztok, én vagyok Glumbal Urminyth! Már vártalak titeket!
  • cenobite
    #234
    Hajrá, sok sikert! Nekem is nagy vágyam, hogy írjak egy (több) könyvet, el is kezdtem, de már nagyon rég nem írtam hozzá semmit...
  • csgj
    #233
    Elolvasom az egészet, ahogy majd még elolvassa pár családtagom / ismerősöm is. Ha (már) nem találunk benne hibát (amúgy most is persze folyamatosan átolvasgatom az oldalakat), akkor a kinyomtatott oldalakat borítóval egybeköttetem. Utána meg ha nagyon tetszik mindenkinek (pl a magyar tanárom véleménye azért sokat számít), akkor elküldöm egy kiadónak. Ha nem kell nekik, akkor egy másiknak... Ha senkinek sem kell, akkor ez van, próbálkozom tovább xD Elvégre ez lesz az első teljesen kész regényem. Van még mit fejlődnöm...
  • cenobite
    #232
    És mi a terved, ha kész? Keresel kiadót, vagy ilyesmi?
  • csgj
    #231
    Jó, bár nekem egy kissé nyersnek tűnik. De ezt fogjuk rá arra, hogy nem az ilyen stílusú történetek olvasásához vagyok hozzászokva! :D De tényleg jó, grat!

    Btw, kész a könyvem 200. oldala. Szóval ünneplés volt/van/lesz :P Persze még visszavan legalább 80 oldal, ha nem 120 :) De nyáron mindenképpen végezni akarok vele, mert jövőre 12.-es leszek, jön az érettségi meg minden... :S
  • Werus
    #230
    nem épp a legjobb, de SG debütálónak megteszi:D
  • Werus
    #229

    Jones ezredes beleszippantott a szivarjába, majd néhány másodperc után a füstöt egyenesen Birkland százados arcába fújta. Az ezredes már fél órája ült a tanácskozáson, ahol egyetlen feltett kérdésre sem kapott választ, a hallgatás pedig egyre türelmetlenebbé tette. Közvetlenül előtte egy hatalmas térképasztal állt. A tiszt alárendeltjei egymás szavába vágva magyarázták a csapatok helyzetét, így fokozva az ezredes feszültségét. Jones még egyszer megszívta a szivart, és megjátszott nyugalommal tette fel a kérdést:
    - Át tudják törni a csapataink az arcvonalat?
    Ahelyett, hogy választ kapott volna, öt százados vitája vette kezdetét a szeme láttára. Birkland kézmozdulatokkal próbálta bizonyítani igazát, hogy a brit csapatoknak erősítésre van szükségük, hogy áttörjék a páncéloshadsereg védelmi vonalát. Egy másik tiszt, Wick százados légi és tüzérségi előkészítést követelt, hogy a páncéloshadosztályával át tudjon törni. Merrow lehetetlennek látta az áttörést, ezért inkább a folyamatos gyengítés mellett foglalt állást. Nickholson százados, a britek egyik legtehetségesebb páncélosparancsnoka az azonnali támadást sürgette. Daniels, az egyetlen gyalogsági százados inkább a körbekerítés ötletét támogatta.
    - Uraim! Fejezzék be! A katonai vezetés eredményeket vár! Lassan egy hónapja veszteglünk ugyanazon a helyen, miközben bajtársaink előretörnek! Egy páncéloshadsereg maradványaival kell szembenéznünk. Nem hiszem, hogy öt páncéloshadosztály ne lenne képes áttörni az alig száz tankból álló védelmet.
    - Csakhogy a védőknek Panzer V-ösei vannak- vágott közbe Wick százados.
    - Nagyon jól tudom, mire képes egy Panzer V-ös- szólalt meg Nickholson.- Jómagam nem egy csatát vívtam meg V-ösök ellen, és nem legyőzhetetlen harckocsikról beszélünk. Ha sikerül meglepnünk a németeket, könnyedén győzünk a Crusadereinkkel.
    - Nickholsonnak igaza van!- jelentette ki Jones ezredes.- Tudassák az embereikkel, hogy az elkövetkező napokban támadást indítunk a német állások ellen!
    - De csak az előkészítés után!- kiáltott fel Wick.- Előkészítés nélkül semmit sem tehetünk!
    - A németeknek Flakjei is vannak az ég szerelmére! Lelőnék a repülőgépeinket, még mielőtt bombázhatnának- érvelt Daniels.- Sőt, a mi tankjainkat is hátráltatnák a kráterek.
    - Ön nem ért ehhez! Ne szóljon bele a páncélosok harcába!- torkollta le Danielst Wick.- Nem is tudja, milyen a tűzvonalban harcolni!
    - Ahogy maga sem, Mike. Az utóbbi időkben nem látom a tankját a harcok során- szólalt meg kis gúnyolódással Nickholson. A megsértett Wick erre kilépett az ezredes sátrából, és hadosztályához hajtatott.
    Néhány perccel később Birkland, Merrow és Daniels is követte példáját, és az ezredessel csupán Nickholson százados maradt. Jones rágyújtott egy újabb szivarra, majd megkínálta a századost is.
    - Köszönöm, nem dohányzom-, jelentette ki a tiszt. - Uram, úgy gondolja, hogy győzni tudunk a Pantherek fölött?
    - Maga is nagyon jól tudja, mennyivel erősebbek a tankjaik a mieinknél. De most másról akarok magával beszélni: a főparancsnokság át akarja magát helyezni. A lehető leghamarabb kell jelentkeznie Londonban az Mi-6-nél.
    - Tessék? Mit akar tőlem a titkosszolgálat?
    - Azt nem tudom, de azonnal indulnia kell. Tudom, hogy nehéz magának, de nekem sem épp a legkönnyebb megválnom a legjobb tisztemtől, főleg a háború záróakkordjaiban.
    - De hát hamarosan támadásba lendülünk! Nem hagyhatom itt a hadosztályomat! Mit akarnak a háború vége előtt?
    - Nem tudom, Nickholson, de azonnal induljon, a tábori reptéren már várja önt egy gép, jó utat, és sok szerencsét!
    * * *

    A 4x4-es Humber egy londoni épület melletti parkolóba gördült be. Egy amerikai autó mellett állt meg. A Humber motorja néhány másodpercig járt, majd egyetlen pillanat alatt állt le. Amint Nickholson kiszállt, három, öltönyös férfi lépett hozzá, és kísérte az épületbe. A századost egy hosszú, sötét folyosóhoz kísérték, melynek végében egy ajtót látott. Az egyik kísérője az ajtó felé mutatott, és ennyit mondott:
    - Smith dandártábornok már várja.
    Nickholson bizonytalan léptekkel indult meg. Lépéseivel együtt azonban az önbizalma is megnőtt. Teljes magabiztossággal nyitotta ki az ajtót és lépte át a küszöböt. A helyiségbe lépve először a kellemes meleg levegőt érezte meg, mely szinte azonnal arcába csapott. A hideg tábori éjszakákhoz szokott tiszt a szoba hőmérsékletétől, vagy talán berendezésétől egy pillanatra odahaza, Manchesterben érezte magát. Az iroda falának nagy részét szekrények takarták el. Egyetlen fényforrás a lámpa volt, melynek fénye az egész szobát belepte. Az ablaktalan helyiség bizonyára védelmi célokat szolgált, ezt bizonyította a vastag falazás, melyet a tiszt még a folyosón vett észre. A szoba közepén egy nagy faasztal volt elhelyezve, mely mögött egy magas homlokú, kopaszos férfi ült. Az angol tábornok kék szemei mereven néztek az asztal előtt levő két szék egyike felé, ahol egy amerikai katona ült.
    - Foglaljon helyet, őrnagy! Már nagyon vártuk! Remélem, kellemesen utazott! Lilly, kérem zárja be az ajtót!
    A sarokba elhelyezett kisasztal mellől egy csinos, vörös hajú nő állt fel, és sietett az ajtó felé. A hölgy az ajtó bezárása mellett, a szobát is elhagyta.
    - Ez a Lilly! Nagyon jó titkárnő, soha nem láttam nála ügyesebb gépírót, de néha olyan dolgokba is beleüti az orrát, amihez semmi köze nincs- mosolyodott el Smith danadártábornok.- Kérem, üljön le! Bátorkodtam magának is készíttetni egy kis teát.
    Nickholson azonnal engedelmeskedve az utasításnak, leült, és belekortyolt a kissé langyos teájába.
    - Térjünk a lényegre!- javasolta az öreg katona.- Először is hadd gratuláljak őrnagyi kinevezésének, Nickholson! Maga nem értesült róla?- kérdezte Smith Nickholson értetlen arcát látva.
    - Még nem, uram!- vágta rá az újdonsült őrnagy.
    - Most már mindegy! Az úr ön mellett Clark hadnagy az amerikai szárazföldi erőktől. Maguk azért vannak itt, hogy részt vegyenek egy titkos akcióban a frontvonal mögött, sajnos a német oldalán. A fritzek egy új gépet fejlesztettek ki, és kezdtek gyártani még januárban. Fogalmunk sincs, miről van szó. A kémeink jelentése szerint a gép nem jelent komolyabb veszélyt, de nem szeretnénk kockáztatni. A légi fölényünk ’44 júniusától töretlen, és szeretnénk, ha így is maradna. A maguk feladata hogy egy különleges csapattal megkeressék a gyárat, ahol a gépek épülnek, és robbantsák fel!
    - Uram, ha szabadna megjegyeznem, miért nem küldünk oda egy Spitfire alakulatot, és bombázzuk le a gyárat?- szólalt meg Clark.
    - A németek a föld alatt gyártják a repülőket, ráadásul nem tudjuk, hol. A legnagyobb baj, hogy a német vezetés havi 4000 gépet ígért a Luftwaffénak. Értik már a veszélyt? Ha nincs is szó erős gépről, a számbeli fölény nekik kedvezne!
    - Uram, ez nevetséges! Göbbels még mindig a győzelmet hirdeti, holott a szovjetek az ajtójukon kopognak! Ha sikerül is a teljesíteni a gyártási terveket, még mindig csak 5000 géppel rendelkeznek! Ennyi mennyiség fölött könnyedén győzhetünk!- kelt ki magából Nickholson.- A háború hamarabb befejeződne, mire megtalálnánk azt az üzemet! Csak további halottakkal bővítenék az amúgy is hosszú listát!
    - Igazat adok magának, Nickholson.- helyeselt Smith.- A parancs azonban Eisenhowertől jött. Sajnos nincs lehetőségünk megtagadni a parancsát. Holnap indulnak. Clark, a maga neve mostantól Hans Hauffen SS-Untersturmführer. Nickholson Heinrich Berch SS-Sturmbannführer. A csapatuk tagja Bryan tizedes, vagyis Mark Hochell SS-Rottenführer és Weder szakaszvezető Peter Stock SS-Unterscharführer személyében. Jó utat, és sok sikert! A többiekkel majd a gépen megismerkednek! A beszélgetést lezártam! Elmehetnek!
  • SAFIII
    #228
    csá!!!!
    valami olyan regényirot keresek aki járatos a dráma meg a sci-fi témában....
    vannak elképzeléseim csak hát egyedul elég nehezen megy szal akinak van kedve az priviben szoljon már
  • csgj
    #227
    THX :)
  • Werus
    #226
    egész jó, most már nekem is lesz időm írni, és teszek fel valamit
  • csgj
    #225
    Na, gondoltam bedobom a ma reggel termését. Már amúgy is elég régen jártam itt :P Itt van a regényem (Avenum) 163. oldala: (így a fórumba szúrva kicsit máshogy néz ki a szerkezete, ha jól látom, de sebaj :P)


    - Bántjátok a tyúkjaimat?! Ezt nem hagyom annyiban! - kiáltotta, s berohant a szürke tömegbe.
    - Az igazi, hamisíthatatlan ork mentalitás - mondta Mynar futás közben.
    A két varázslót egyre jobban idegesítette a tömény mennyiségben szakadó eső, hiszen a mágusok a napfény harcosaiként tekintettek magukra. Egyszer csak egy hatalmas villám csapódott be az egyik toronyba, mely a kiemelkedésen állt. De ez egy egészen szokatlan villám volt, mert kis kerülőutat tett meg, s az erkélybe vágódott a vége.
    - Aki ott állt íjász, már biztosan nem él - szólt Erena szomorúan.
    - Már ha volt ott íjász - tette hozzá a barna hajú főmágus.
    Hőseink végigtocsogtak a kikövezetlen út sáros földjén, aztán végre eljutottak a belvárosba. De még mindig nem a díszes nemesi kőházaknál jártak, hanem a rozoga faházak között futottak. A nagy szemű esőcseppek halkan kopogtak a sötétté vált fahasábokon, s mindenhova lecsurogtak, ahogy a házak előtti kis teraszokra is. A nagy termetű hobgonoszok páncélján nagyobbat koppantak, azonban a sárgán égő szemüket nem bántották. A vihar ezekkel a szörnyekkel jött, Reun már biztos volt ebben. Az a támadó villám Grondasadnar, a gonosz isten kis játéka volt.
    A trió egy keskeny, repedésekkel szabdalt kövű utcán haladt, ahol javában dúlt a csata. Három hajlott hátú, fröcsögő nyálú gonosz harcolt egy háromágú villával döfködő paraszttal. Utóbbi (egy kopasz, bajszos férfi) sikeresen beledöfte fegyverét a vele szemben álló rémség hasába. Csak nem vette észre, hogy a mellette vicsorgó ellenfele a karjára erősített tőrrel készül átlyukasztani a nyakát. De a céhmesterünk figyelmét nem kerülte el, azonnal bele is hajított egy apró tőrt a lény letört orrába. Sötét vér fröccsent a parasztra, s a harmadik gonosz is támadt éles baltájával. De ekkor már senki sem tudott elég gyors lenni. A kopasz fej métereket repült a suhintástól, majd egy teraszon landolt. A test nyakából literekben ömlött az emberi vér, melybe belekortyolt az undorító gyilkos.
    Mynar ettől hirtelen nagyon rosszul lett, s dühös is. Olyannyira dühös, hogy egy óriási, pusztító, aranyszínű fénysugarat lőtt botjából a gonosz felé. A varázslat darabokra szaggatta a szörnyet.
    - Ez meg mi volt? - kérdezte Reun, aki teljesen lenyűgözve bámulta barátját.
    - Dühfény - válaszolta Mynar legyengült, fáradt hangon - Csak a legnagyobb erejű dühöd tudja létrehozni. És persze nem árt, ha meg is tanulod a varázsigét.
    Erena könnyes szemmel tekintett az éjszakai elfre. Most már rájött, hogy a férfi a háborútól volt néha olyan kibírhatatlan.
    - Mynar… - szólt nyugodt hangon - A háború szörnyű. De ezt meg fogjuk vívni… És a gonoszok veszítenek majd!
    - Legyen úgy, kedves Erena! - mosolygott az ornai főmágus.
    Reun Zotarc pedig elégedettséggel nyugtázta beszélgetésüket. Úgy látta, hogy szerelme, s barátja végleg kibékültek. De ez a nyugodt pillanat hamar véget ért, mivel egy rémséges bestia ugrott a trió elé két ház közül.
    A furcsa szörnyeteg nyilvánvalóan a gonosz világról jött. Négy izmos, vastag lába volt, hatalmas karmokkal; széles pofája, melyben tűhegyes fogak sorakoztak, és nagy, szőrös orrlyukai, melyekből tüzet fújt a levegőbe. Szemei ugyancsak sárga lángként égtek, ahogy a gonoszoknak is, s széles homlokán két gigantikus kosszarvszerű képződmény állt. Bőre vörös volt, a farka pedig hosszú, ostorszerű, nyíl alakú szarubuzogánnyal a végén.
    - Avenhoum mentsen meg minket! Mi a fene ez a lény?! - üvöltött egy korosodó paraszt.
    - Ez… ez egy démon! - válaszolt Reun.
    Még sosem látott élő démont, csak olvasott róluk. Régen voltak olyan nagy erejű feketemágusok, akik démonokat idéztek a gonosz világból. De azok csak pár óráig, vagy percig maradhattak fent ezen a világon. Mégis, annyi idő alatt városokat tudtak elpusztítani.
    - Áááh, nemcsak parasztok vannak itt? - kérdezte a démon, rendkívül mély hangján. 163.