113
sorozat
  • stargatelost
    #112
    Végre :D
  • ForzaInter
    #112
    Most végeztem a sorozattal. Úristen ez a finálé! Az eddig legjobb sorozatzáró rész amit láttam, ezt még emésztenem kell egy darabig.. A sorozatnak is ott a helye a top5-ben nálam.
  • stargatelost
    #111
    Nagy hiányosságomat pótlom a sorozattal, és kurva jó :D Persze tudtam én, hogy az lesz, csak a hossza miatt nem kezdtem bele sokáig. De most végre darálom :) Még két évad hátra van, de néhány gondolatomat azért leírom. Természetesen spoileres leszek :)

    Első évad nagyon jó volt (a pilot vége csavar brutál durva volt, csak pislogtam). Féltem először, hogy lesznek egy rész egy ügy dolgok, de szerencsére szinte mindig volt valami folytatása a legkisebb ügyeknek is, akár több részen át.
    Második, harmadik évad csak egyre jobb lett, a Moneytrain dolog ütött végig rendesen, nagyon jól végigvitték.
    A negyedik évad viszont szerintem szétesett, csakúgy mint akkor a csapat is. Nem tett jót a sorozatnak ez a különválás dolog, és szerintem Glenn Close, habár jól játszotta a karaktert, szerintem nem volt elég érdekes. Csakúgy, mint az elkobzásos, meg a többi dolog. Szóval eddig szerintem ez volt a leggyengébb évad.
    De most ez az ötödik, huh, ez odabaszott rendesen. A vége basszus, Lem :'( Ez volt a legjobb évad eddig. Forest Whitaker kicseszettül jól játszotta a karakterét, sokszor beleborzongtam a játékába. Kitűnő volt. De Lem halála rohadt nagy gyomrost adott, még mindig a hatása alatt vagyok.

    Még annyi a végére, hogy Ronnie-t nem tudom hova tenni. Nélkülözhetetlen eleme a csapatnak, a "család része", legjobb barátjuk, meg minden. Mégis sokszor zavaró, mennyire a háttérben van. Szerintem az első évadban még a nevét sem jegyeztem meg, alig mutatta a kamera, valami bajszos társuk volt, aztán ennyit. Utána aztán már kicsikét többet szerepelt, beszélt is párszor. De magánéletéről azóta se semmi, saját szálat sem kap soha. Na mindegy, csak észrevételként írtam ezt le :)
  • fatsy
    #110
    Sziasztok!

    Látom eléggé leült a fórum...:/
    Azért megkérdezem: Nem tudja vki hogy honnan szedhetném le a film zenéjét?
    A teljes soundtrackre gondolok.

    Előre is köszi!
  • Kiado
    #109
    Ledaráltam én is a 7 évadot, kegyetlen jó sorozat volt. Nekem annyira nem tetszett a 7. évad, de már az előzőekkel is volt baj szerintem, addig volt az igazi, amíg együtt volt a Strike Team.
    Utolsó rész.... szívás.
  • Paszek
    #108
    sziasztok!
    Azt a képet keresem, amit a legvégén kitesz az asztalra. Ami a klubszobában készült, és mind a négyen rajta vannak. A legvégén annak a középső részletét teszi ki, a családja után.

  • DONGABI
    #107
    hali! Nem tudja nekem vki megmondani,hogy a sorozatban mackey milyen márkájú napszemüveget hord? nagy segítség lenne! előre is köszi
  • desigo
    #106
    Én most fejeztem be az utolsó részt
    végére eléggé feljavult
    utolsó évad magasan best volt!
  • Lyan Kyj
    #105
    Most végeztem a darálásával.

    A legtöbb sorozattal ellentétben az évadok számával nemhogy csökkent a minőség, hanem nőtt. A 7. évad valami pazar volt, utolsó rész meg hát... mindenki tudja, aki látta.

    Megy a kedvencek közé!
  • Okay82
    #104
    Aki belenéz a sorozatba mind azt mondja hogy hihetetlen jo és ez igy is van,kategoriájában meg nincs is ellenfele.Csak az a baj hogy kevesen néznek bele.Én simán tudnám folytatni,jöhet a 8.évad
  • Nuki
    #103
    Ezt nem inkább szpojlerbe kellett volna?
  • Igal8i
    #102
    Hát most fejeztem be a 7.évadot.. Hát szíven ütött.. komolyan majdnem elsírtam maga.. Kurva szar volt hogy Vic feldobta Roniet.Tudom, hogy az volt a cél meg lehet , hogy elvárás is, hogy a gonosz és korrupt zsaru nem úszhatja meg, de akkor is ez kicsit szar .Bár a végén visszatér a jó öreg Vic, de az nem feledteti az a közel fél órás szenvedést amit átél a néző miközben látja darabjaira hullani a Strike Team-et...

    Ez a befejezés igaz elvarta a szálakat, de a Soprano-é legalább nem vette el a rményt, hogy minden szarból van kiút.

    A világ legjobb rendőr sorozata volt!
  • Igal8i
    #101
    A Sopranos sorozat szerint igen is jó volt.. lehet , hogy unalmasnak láttad, de hidd el több köze van a valósághoz mint Te/Ti az valaha hinnétek...A Shield... az történelme.. nem hiszem, hogy lesz még egy ilyen jó és lebilincselő rendőr sorozat mint ez.
  • schrank
    #100
    aki esetleg nem látta még a deadwood sorozatot annak bátran ajánlom, úgy vélem több köze van a shield-hez mint a soprano-hoz (és senkit ne riasszon el a jutubon elsőlátásra kosztümös fasságnak hitt dögunalom )
  • PunkZoli
    #99
    akkor ha jól olvasom a 7edik évad az utolsó?! hány részes? már a 7es
  • BlackShadow
    #98
    hát sajnálattal hallom, de erre találták ki a mondást h ízlések és pofonok :)
  • schrank
    #97
    szopránó az már rendesen unalmas volt az uccsó évadban
  • BlackShadow
    #96
    finító
    immáron, ha valaki megkérdezi, mi a tökéletes sorozat, sopranos mellé bekerült egy újabb válasz :)
  • passatgt
    #95
    Nos, ennek is vége:(

    Utolsó 6 perc, aki még nem látta annak spoileres, meg amúgy sincs önmagában értelme, előzményekkel együtt üt az igazán

    Mikor láttam csak bámultan bambán magam elé


  • BlackShadow
    #94
    noos én még csak most végeztem az 5. évaddal szal csak a szokásos beugatásomért jöttem, h mennyire is oda.. tesz ez a sorozat :D a 4. évad számomra kissé belaposodott, de ez az 5.. néztem is egyből videókat jútúbon.. erre vmi kis parkinzonkóros marharépa egy 5. évados videóba irogatja le a 7. évad végét :( hát azthittem az ütő megáll bennem :\ mind1, nem állok le :D
  • r4pt0r
    #93
    Huh azért nem gyenge így a vége előtt a 12es rész. Mondjuk remélem Ronnienak segít Vic vagy valami, sajnálnám. Rendes arc. :D
  • Victor1103
    #92
    Istenem, de kár hogy ennek a jó sorozatnak is elérkezett a vége:(
    Elérkezett viszont nagyon minőségi tálalásban.Igaz hogy csak jövőhéten lesz a 90 perces finálé de az biztos mélóan le fogja zárni a töreténetet ami szerintem 7 évadon keresztül mesterien volt kivitelezve.
    Nagyon várom már a jövő hetet!:D
    The Shiled Series Finale promo
  • BlackShadow
    #91
    oh ez a második évad egyre jobb :D nem merem gyorsan darálni a sorozatot mert megint kattogni fogok.. s most megy az utolsó évad? fakit.. megint a legvégén "szállok be" :D
  • Nuki
    #90
    Küldhetnél egy privát üzenetet vele légyszi-légyszi! :P
  • BlackShadow
    #89
    nagyon jó barátom :D azóta találtam rapidshare-s linket dvdriphez de köszi :)
  • Victor1103
    #88
    Google a barátod!:D
    Sorozatok letöltése ezt szépen bepötyögöd a keresőbe és én a helyedben az 5. találatra kattintanék mert ott aztán csak olyan részt nem talál az ember kedvenc sorozatához ami nincs:P
  • BlackShadow
    #87
    nézném is tovább csak úgynézki rábasztam :D asd release-t töltöttem le -mert semmi mást nem találtam- és ahoz csak 1. évadhoz van felirat.. időzítés az meg nem az én kenyerem így töltenék le más verziót de nem találok sehol normálisat -ami ne 0.4 k/s -el jönne-
    valaki vmi 5let? :)
  • sga1
    #86
    És csak egyre jobb lesz.
  • r4pt0r
    #85
    Hát igen jóféle, amikor megoldanak valamit kiderül mégszarabb helyzetbe kerülnek. :D
  • BlackShadow
    #84
    1 hete kezdtem el darálni, most végeztem az első évaddal. hát bakker, nem értem, h ez a sorozat eddig miért kerülte el a figyelmemet :) valami istenmű ez! :D televan szarkavarással meg susmussal amit még a sopranos-ba is imádtam :) nagyon tuti
  • Kaszi46
    #83
    "Tudom hogy nem egy szökés kaliberű sozozat" persze hogy nem, ez annál sokkal jobb...
  • Nuki
    #82
    Nekem koránkeléssel egybekötött állandó programjaim voltak ezért koptam le. Inkább egybe letöltöm és megnézem újra a CSK-k után az egészet.
  • Victor1103
    #81
    Tegnaptól számítva pedig minden héten megy a 6.évad szinkronosan AXN-en!
  • r4pt0r
    #80
    ááááá jó hogy szólsz hogy már itt az első rész. Nem is vettem volna észre. :D
  • Victor1103
    #79
    Tudom hogy nem egy szökés kaliberű sozozat de elég fura hogy 7.évad startja óta senki nem kommentelt ide:PKár hogy ezek szerint ilyen kevesen nézik pedig ez a szerintem a legjobb zsarukról szóló sorozat amit valaha készítettek.Nekem nagyon bejött ez az évadnyitó,érdekes úton halad a story.Ez olyan ritka sorozat ami képes volt megtartani a minőséget 7.évadon keresztül és nem laposodott el. 12 rész mulva pedig tuti hogy méltól lezárást kap nem pedig valami összecsapott ökörséget mint sok más sorozat.
  • Igal8i
    #78
    btjunkiee torrent oldal.. minden fent van... csak angolúl:) De van nekünk egy kiváló Zsirfecskénk :)!
  • Igal8i
    #77
    ne már... !!!! miért hagysz fel a fordításal?
  • zsirfecske
    #76
    7. évad leforgatva, start: 2008.04.01

    kéne majd hozzá egy fordító is, én nem fogom folytatni sajnos :(

    shield hosszupuska topic
  • r4pt0r
    #75
    Valaki tud valamit a 7. évadról? Mert bőven nincs még lezárva.
  • Nuki
    #74
    Köszönöm szépen! Amúgy a Port.hu -n megtaláltam már rá a választ :)