Hunter

Megvannak a Stardust első eredményei

Megszülettek a Wild 2 üstökösről származó minták első elemzésének eredményei. Az anyagszerkezet elvileg a korai Naprendszer összetételét tükrözi vissza.

Hét év várakozás után a tudósok végre rávethették magukat a NASA Stardust küldetésének üstökös- és csillagpor részecskéire. Az előzetes elemzések eredményeiről - melyek a Stardust 132 gyűjtőjéből hatot érintettek - a projekt vezetője, Don Brownlee számolt be az Amerikai Tudományos Előrelépések Szövetsége éves ülése keretében tartott sajtótájékoztatón.


Dr. Peter Tsou vezető elemző a Stardust mintavételi tálcájával - a szonda az üstökös mögött haladt, annak részecskéit egy gélszerű anyagban fogta fel

Elmondása szerint már ezekben a mintákban is számos olyan anyagot találtak, melyek az elméletek szerint hozzájárultak a korai csillagok, bolygók és egyéb objektumok kialakulásához. A 4,5 milliárd évesre becsült üstökös vasat, szulfidokat, üveges anyagokat, olivint és - ahogy Brownlee fogalmazott - "érdekes izotóp nyomokat" tartalmaz. Ami az üstökösök általi élet beindításról szóló elméleteket illeti, az eddig vizsgált mintákból hiányoznak a vízre utaló jelek, azonban ott vannak a szulfidok, melyek szintén kulcsfontosságú összetevői az általunk ismert életnek.


A több milliárd éves részecskék Földre hozatala 200 millió dollárba került

A Stardust az üstökös részecskéi mellett más, velük egykorú részecskéket is begyűjtött. A mindössze egy mikronnál (egy méter milliomod részénél) alig nagyobb részecskék olyan erővel csapódtak a Stardust aerogéllel kibélelt gyűjtőibe, hogy esetenként az általuk vájt kráterbe a kutatók kis ujja is belefért.


Közelkép az aerogélről, középen az egyik részecske által ütött "kráter"

A NASA másik üstökös expedíciója, a Deep Impact a Tempel 1 üstökösön karbonátokat, hidratált szilikátokat, vízjeget, agyagot, vasat és olivint észlelt, ami azért némi különbséget mutat a Stardust által vizsgált Wild 2-vel szemben. Azonban a Deep Impact a mintákat az üstökös magjába történt becsapódás után zsákmányolta, míg a Stardust csupán a csóvából gyűjtögetett. A tudósok szerint a részecskék többsége az üstököst felépítő eredeti anyagokból származik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Su0my #14
    Nem mindenki olyan korlátolt, mint Te. Emiatt létezik az emberi technika... Tudod vannak, akik nem csak azt tudjék felfogni, amit az orrukkal éreznek, fülükkel hallanak, szájukkal ízlelnek és a szemükkel látnak...
  • Cheesy #13
    Jah, a nagy géldarabban van két légypiszoknyi anyag, amit az üstökösből származtatnak. Ha viszont ilyen kevés anyag elég nekik a kutatáshoz, akkor gratula.
  • vg #12
    Tök jó meg minden, de én az egészből nem értek semmit...
  • plamex #11
    Most már hozhatnának a napból is egy kis mintát !
  • Ecology #10
    Jó étvágyat mindenkinek!
  • devred #9
    már csak kenyér kell és egy kis hagyma...
  • burninhell #8
    bár ez volt a feladata :D
  • burninhell #7
    micsoda kenőcs ez :) de mégis ementáli lett...
  • Pharaoh #6
    Nem semmi ez az aerogél se.
  • Anteris #5
    azért csodálatos dolog ez az emberi kiváncsiság, nem?