MTI

Genetikailag módosított kukoricafajtákat engedélyez az EU

Az Európai Bizottság pénteken további három, a Monsanto amerikai konszern által előállított, genetikailag módosított kukoricaféleség importját és forgalmazását engedélyezte. Termesztésükhöz nem járul hozzá az EU.

Az engedély a 25 tagországú unió területére vonatkozik, és tíz évre szól. A GA21 és a MON863 kukoricafajta élelmiszer adalékanyagként, a MON810-es kukorica pedig takarmányként hasznosítható. Mindhárom fajtán, illetve a belőlük gyártott termékeken fel kell tüntetni, hogy genetikailag módosított terményről van szó.

Az Európai Unió 2004 májusában oldotta fel a gm-terményekre vonatkozó hat éves tilalmat, egyben megszabta azok szigorú engedélyezési és címkézési követelményeit. Ennek ellenére több uniós tagország közegészségügyi és környezetvédelmi megfontolásokból nem járul hozzá a gm-termények behozatalához. Akaratukat azonban az EU-szitjén nem tudták érvényesíteni, jóllehet a tagországok többsége nem támogatja a gm-termények élelmiszer- ,illetve takarmánycélú hasznosítását.

Az illetékes miniszterek már a 15. alkalommal tartott értekezletükön képtelenek voltak közös álláspontot kialakítani. Ilyen helyzetben az EU bizottsága hozott döntést, összesen eddig hat gm-kukoricaféleség behozatalát engedélyezte.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BlackRose #17
    "Kezdhetsz csomagolni, en mar bepakoltam."

    én is, csak éppen egy még kapitalistább kapitalizmusba megyek (Dubai) már Februárban. :)
  • rigidus #16
    "És te hogyan gondolod, hogy kommunizmus lehetséges szabadságban katonai diktatúra nélkül? Mert én nem hiszem. A kapitalizmus az egy alapjában a demokráciával és a szabadsággal járó természetes forma aminek persze sok sok rosz oldala is van, de sajnos jelenleg jobbról nem tudok."

    Eppen most van egyaktualis topic errol, inkabb nem irom le megegyszer. Eleg reszletekbemeno irasok szulettek es szerencsere ezuttal a tarsasag is kulturalt.

    Ha erdekel, itt megtalalod:
    http://www.hup.hu/modules.php?name=Forums&file=viewtopic&t=9442&postdays=0&postorder=asc&start=0

    "ha olyan rosz akkor gyere haza, és szívessen cserélnék veled meg még sokan mások is"

    Kezdhetsz csomagolni, en mar bepakoltam.
  • BlackRose #15
    Az siker valós titka lehet, hogy a következő sorokban lelhető... és ez kommunizmusban, szocializmusban és kapitalizmusban is kérdéses, de kapitalizmusban elérhető.

    "Just as a beautiful and healthy tree requires sunlight, food, and water for proper nourishment, so does the process of building wealth. Leave your fortune to chance, and chances are you will have no fortune to leave. To build wealth, you must plant the proper seeds and then nourish them with food and water over time. An occasional pruning will also be required. Almost before you realize it, a strong and magnificent tree will begin to take shape right before your very eyes. Although the grand and noble oak tree exhibits towering beauty and strength above the surface of the earth, it is the tree’s root system, extending deep beneath the surface and unseen by human eyes, that gives it the ability to withstand the mighty forces of nature. Like the oak tree, you, too, must be well rooted in fundamentally sound principles of business before your branches can grow. As you apply the principles you learn from various sources, you will eventually be able to enjoy a sweet comfort from the shade that your branches will provide.
    Although the winds of adversity may descend on you with great vigor, if you are prepared, they shall not prevail.
    To be successful in life does not happen by chance. You must have a well-defined plan outlining your specific objectives.
    Determine exactly what it is you want out of your activities and identify your time horizon for accomplishing your goals. Be realistic as well as specific about your objectives. You must begin with the end in mind. In other words, you must know where you are going before you can begin the
    journey to your destination. If you don’t know where you are going, how will you know when you get there? Only you can determine your destination in life. If you don’t have one, then you’ll end up exactly where you intended to go, which is nowhere."

    Steve Berges
  • BlackRose #14
    "Gyere el angliaba, elj itt min 1-2 evet, majd erteni fogod, hogy mi az ami meg var ratok odahaza"

    ha olyan rosz akkor gyere haza, és szívessen cserélnék veled meg még sokan mások is, senki sem mondta, hogy az élet könnyű, vagy ha valaki azt mondta akkor az hazudott. Különben egyenessen röhögök (és gondolom, hogy a nyugati emberek szégyene) amikor egy vájogházban lakó vödörből mosdó Indus jobb szakember lesz a Mumbai egyetemen mint az amcsi vagy az angol faszi akinek mindene megvan és akkor odamegy és vezető mérnök lesz 1-2 éven belül. Baromira szórakoztató, hogy mennyire élvezik azt a rosz kapitalizmust az odavalósi srácok ha még arra sem képessek, hogy egy irástudatlan anyától és apától származó Indust vagy Pakisztánit ledörgöljenek. Úgyhogy ne beszéljünk meséket, mert abban a rohadt kapitalizmusban már mindenkinek majdnem két autója van (USA 120 millió háztartás 200 millió autó) a szép jó szocializmusban, kommunizmusban meg örültünk mint majom a tökének ha 5 év várakozás után vehettünk egy rohadt járgányt amit csak mi neveztünk autónak. Na de ne beszéljünk baromságokat, a legnagyobb hibát magut csináljuk amikor nem becsüljük meg saját munkánkat de másokét még úgy sem.
  • BlackRose #13
    Különben minden rendszer működik míg van munka, míg van mit csinálni, mert a munka az ami értéket teremt és az érték az amire szükségünk van az életben, a különbség csak ott van, hogy a kapitalizmusban mindég van munka, amikor már úgy néz ki, hogy mindenünk van és, hogy már semmi másra nincs szükségünk, akkor ez a kényszer miatt valaki kitalál valamit ami eddig nem volt, de szükségünk lesz rá, és a játék megy tovább, és ez a valaki lehetsz te is meg én is, és ez a kapitalizmus azért jött létre, mert a feudalizmus ezeket a problémákat képtelen volt megoldani, a szocializmus és a kommunizmus pedig egy mesterségessen kitalált meglehetősen hiányos rendszer amire a kapitalizmus problémái miatt került sor, de sokkal több problémát hozott mint amennyit megoldani gondolt. Különben a legnagyobb baj vele éppen ott van, hogy hiányzik belőlle az esőerdő a RAINFOREST ahol az élet minden beavatkozás nélkül nyüzsög, egy túlságossan szabályzott rendszerben nincs esély a kreativitásra vagyis amikor a játék véget ért akkor nincs tovább. Az EU féle szociális kapitalizmus is hasonló, de lehet, hogy még roszabb mint a kommunizmus. Ja, hogy valaki nehogy félreértsen a kapitalizmus büdös és rosz ehhez nem fér kérdés, de sajnos az alternatívák a szocializmus és a kommunizmus sokkal roszabbak. Lehet, hogy tévedek de szerintem a kapitalizmus a végső forma és csak különböző fázisokon megy keresztül, de nem hiszem, hogy jöhet valami jobb, csak csiszolódni fog. Na mindegy, de a fő probléma nem a kapitalizmusban van, hanem az emberek közötti különbségekben amelynek egy része természetes okok miatt áll, de legnagyobb része mesterséges előítéletekből ered, és ez olyan elhatalmasodott méreteket ért el, hogy egyszerűen képtelenség megváltoztatni. Persze ez csak az én ismereteim alapján formált vélemény, aminek éppen akkora köze lehet az igazsághoz mint azoknak a dolgoknak amelyek ezzel részben vagy teljessen ellentétben állnak.
  • BlackRose #12
    És te hogyan gondolod, hogy kommunizmus lehetséges szabadságban katonai diktatúra nélkül? Mert én nem hiszem. A kapitalizmus az egy alapjában a demokráciával és a szabadsággal járó természetes forma aminek persze sok sok rosz oldala is van, de sajnos jelenleg jobbról nem tudok.

    benczurzs - a túlfoglalkozottság nem mo-ra vonatkozott, hanem pl. az EU-ban átlag 19 hektár jut egy farmerra Angliában ez kb 120 hektár az USA-ban meg ha jól emlékszek valahol 400 hektár körül mozog, tehát az EU-ban ha mondjuk egy család él a maga 20 hektárján akkor több mint 1 millió EUR forgalmat kell megtegyen, hogy pl. 3% hozammal kb. átlagéletszinvonalra (átlagfizura) tegyen szert és ez lehetetlen, ezért vannak a nagy támogatások Brüsszelből, mert az évtizedes védelmezés ahhoz vezetett, hogy most komoly strukturális problémákkal számolunk, az USA-ban nem védték annyira a farmerokat és ezért ott lassan változott a struktura és még nálluk is gondok vannak, de azért 400 hektáron USA adók mellett (ami jóval kisebb mint az EU-ban) azért még lehet milliós forgalmat termelni.
  • sped #11
    Hypno, remélem akkor habzsolni fogod az indiai rottyantóbékával és mandzsúriai törpfüttyentő bogárral keresztezett kukoricát. Szép sárga lesz.

    Tudod, régen a "kertészek" nem más fajokkal, állatfajok génjeivel keresztezték mondjuk a növényeket. De látom képben vagy.
  • hypno #10
    Na még egy jó kis téma amin lehet hisztizni.

    Időtlen idők óta szinte kizárólag génmanipulált termékeket eszünk.
    Csak ezt régebben nemesítésnek, meg fajta keresztezésnek hívták. És egy kertész egész élete során legfeljebb ha két fajtát tudott kikísérletezni. És ha sikerült, akkor kezet csókoltak neki és nem pudvázták ezerrel.
  • rigidus #9
    Kimaradt egy szo:
    "szazalekot kizsakmanyolni masok eleterejevel"
  • rigidus #8
    "A kapitalizmus alaptétele pedig, hogy mindenkinek dolgozni kell"

    En meg nem lattam egy tokes gazdagot sem dolgozni. Azon mesterkedni, hogy hogyan lehet meg nagyobb szazalekot kizsakmanyolni eleterejevel megtermelt vasarloertek halmozasaval, az nem munka, hanem kikapcsolodas.

    persze arról szó sincs, hogy igyzságossan osztanák el a javakat

    Na hat eppen ez a lenyege.

    ezt két dolog irányítja az egyik a piac a másik pedig az előírások

    es micsoda veletlen egybeeses, hogy a piac es az eloirasok is "erthetetlen modon", de pont ugy valtoznak, hogy a javak kozel se igazsagosan osztodjanak

    "A kommunizmus meg egy baromság aminek esetleg a 100 évvel ezelőtti gazdaságban még volt valami alapja (amikor a gazdaság 95%-ban kézi melősok voltak) de egy mai gazdaságban őrület még kimondani is"

    szerinted kina-ban nem mukodik ez a termelesi forma? halkan megjegyzem, hogy ott sem a kommunizmussal van baj hanem a katonai diktaturaval ami iranyitja

    egy tökhülye ember pénzhez jut, akkor tényleg szégyelem magam, hogy ember vagyok...

    nem tudlak kovetni Most akkor jo a kapitalizmus vagy nem? Egyebkent amit irtal az nem csak teged zavar, hanem masokat is. Sot szinte a tarsadalom minden resztvevojet frusztralja.

    "Ezenkívül igazad van amikor a sznobizmusról írsz (ami az általad említett TV-ben látható, de nem csak ott, sajnos mindenütt körülöttünk is...), de azért nem a kapitalizmus okolható, azért inkább az emberek igénytelensége"

    Az emberek "igenytelensegeert" mi okolhato? A neveles, ami nem csak a szulok, iskola, csalad, munkahely feladata, hanem a tarsadalome is lenne. Es akkor itt jon a kepbe a mindenkori vezetes...

    a kapitalizmus meg általában mindenkinek ad esélyt

    Ezt mondd annak a csaladapanak aki ledolgozott egy eletet, felnevelet 2 gyereket, majd egy valas+autobaleset utan most minusz 15-20 fokba az aluljaroban alszik.

    idővel ez csökkeni fog, és mindég kevesebb lesz a hasonló jelenség,

    Gyere el angliaba, elj itt min 1-2 evet, majd erteni fogod, hogy mi az ami meg var ratok odahaza. Sokkolo. A legkevesbe sem a _csokkeno_ tendencia, vagy jobb eletkorulmenyek, ez csak a beetetes resze.