MTI

Négy ország, négy űrhajósa indult a Nemzetközi Űrállomásra

Négy ország, négy asztronautájával a fedélzetén útnak indult a Nemzetközi Űrállomásra az új legénység a floridai Kennedy Űrközpontból.

A SpaceX űrhajó-egység helyi idő szerint a kora reggeli órákban hagyta el a kilövő állást az Amerikai Űrhajózási Hivatal (NASA) központjában Cape Canaveral-ban. A legénység amerikai parancsnoka egy iráni származású űrhajósnő, Jasmine Moghbeli, a légierő pilótája, akivel együtt egy orosz és egy dán mérnök, valamint egy japán orvos dokkol a Nemzetközi Űrállomáson a tervek szerint vasárnap. A küldetést vezető amerikai űrhajós, miután elérték a világűr határát, rádióüzenetében azt hangoztatta, hogy egy egységes csapatban, közös céllal indultak útnak. Európai Űrügynökség főigazgatója az indulás előtti percekben szintén a nemzetközi együttműködést méltatta. Ahogy Josef Aschbacher fogalmazott, hogy az "űr igazán globális tér, ahol a nemzetközi együttműködés kulcs".

Első alkalommal fordult elő, hogy az Egyesült Államok területéről a négy fős űrkabinban négy különböző országból származó űrhajós induljon a világűrbe. A NASA eddigi gyakorlata szerint a négy székből legalább kettőt mindig hazai asztronauta foglalta el. Az új legénység a március óta a Nemzetközi Űrállomáson tartózkodókat váltja, és a tervek szerint szeptember közepén Kazahsztánból még két orosz és egy amerikai szakember érkezik a Föld körüli pályán keringő űrlétesítménybe.

A szombati sikeres felbocsátással, a NASA SpaceX-szel kötött szerződésének keretében, a magáncég már 8 űrhajóst juttatott el a Nemzetközi Űrállomásra, a másik hasonló szerződést a Boeing-gel kötötte az amerikai űrhivatal, ám a repülőcég űrkabinja hibák miatt egyelőre 2024-ig nem emelkedhet a világűrbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!