Gyurkity Péter

Bemutatkoztak a NASA új űrhajósai

Ők pedig már a Boeing és a SpaceX kapszuláin utaznának a Nemzetközi Űrállomásra.

A NASA a napokban indította útnak a Nap közeli megfigyelésére szánt Parker Solar Probe szondát, emellett az új asztronauták bemutatására is sor került, akik már a kereskedelmi partnerek által fejlesztett kapszulákon repülnének. Az első utazásokra a jövő év elején kerülne sor, amennyiben a meglévő akadályokat addigra elhárítják.

A hivatalos bejelentésből megtudhatjuk, hogy összesen 9 új űrhajós játszik majd szerepet ezen első repülések során, egy részük a Boeing CST-100 Starliner, a többiek pedig a SpaceX Crew Dragon kapszuláját próbálva ki. A tervek szerint 2019 első felében jönne a bemutatkozás, az űrrepülések egy új fejezetét nyitva meg, hiszen immár magáncégek komolyabb részvételével zajlana mindez. Érdemes megjegyezni, hogy több aggály is felmerült a fejlesztésekkel kapcsolatban, ezeket tehát mindenképpen orvosolni kell, mielőtt az űrhajósok megkapják a zöld jelzést. A csoportban egyébként mérnökök, valamint aktív és visszavonult katonák is helyet kaptak, érdekes módon mintha ismét ez utóbbit részesítenék előnyben.

A SpaceX ezen alkalmat használta ki arra, hogy bemutassa a saját fejlesztésű Crew Dragon kapszulát, annak belsejét is felvillantva a meghívottak előtt. Ez jóval nagyobb belső teret kínál, hiszen 4 személy kényelmesen elfér benne, de akár 7 ülést is beszerelhetnek, amennyiben erre igény lesz a későbbiekben. A cég telephelyén 2 szimulátort is bemutattak, ebből kiderült, hogy az űrsiklók esetében alkalmazott több mint ezer gombot 3 nagyobb érintőképernyőre cserélik le, ezeket pedig a 2 sorban elhelyezkedő további fizikai gombok (összesen 38 példány) egészíti majd ki. Több gombot végszükség esetére tartogatnak, amennyiben mind a kijelzők, mind pedig a földi irányítás csődöt mond, vagyis ezek a harmadik (utolsó) opciót jelentik majd a személyzet számára.

A SpaceX-hez irányított asztronauták hetente elutaznak a telephelyre, ahol a szimulátorban gyakorolják a főbb lépéseket és tesztelik az egyelőre elméleti szcenáriókat. Nagyjából fél év múlva kiderül, hogy mikor vehetik majd kezelésbe élesben a kapszulát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • llax #15
    A személyzet nélküli tesztrepülésre szánt Dragon 2 júl.12.-én érkezett meg Floridába. Ott már gyakorlatilag csak tárolják az F9-cel összeépítésig.
    A hozzá való "beszállófolyosót" tegnapelőtt tették fel az indítóállásra, gondolom a személyzet nélküli tesztet is teljesen kiépült kiszolgáló hardverrel akarják elvégezni. Amíg dolgoznak az LC-39A-n addig onnét rakéta nem indulhat, a kész állapot még odébb van. Az LC-40 jelenleg nem alkalmas a Dragon 2 indítására.

    Csak kicsit kutakodni kellett, meg is lett a csúszás egyik oka. Továbbá vannak arra utaló jelek, ami szerint az F9B5 boosterek (vagy 2. fokozatok?) gyártása sem az elképzelések szerinti ütemben halad.
    Az építkezősdi valahogy nem megy SpaceX-éknél. Az LC-39 átalakítása is jelentős késésben van (mostanra, augusztusra, a tervezett tesztrepülésre kellett volna elkészülnie). A 2016-ban felrobbant LC-40 újjáépítése fél évvel tovább tartott a tervezettnél, a saját tulajdonú indítóállás még az építés kezdetekor tervezett befejezéshez képest is több, mint egy év csúszásban van (igaz, azt már annyira nem is siettetik).
    Utoljára szerkesztette: llax, 2018.08.22. 22:00:49
  • kvp #14
    A Spacex eseteben inkabb ugy nez ki, hogy a Boeing csuszasa miatt varatjak oket, mert ha jelentos lesz a kulonbseg a ket rendszer elkeszulesi ideje kozott, akkor a Boeing tovabbi tamogatasa mar nagyon nehezen lesz megmagyarazhato. (gazdasagi es politikai teren is)
  • llax #13
    Aki figyeli a témát, ezek már ismert dolgok. Az utóbbi időben a kevésbé jó hírek a jellemzőek.
    A Dragon 2 első tesztrepülésének időpontja:
    -májusig augusztus volt, akár még augusztusban "in flight abort test", még idén személyzettel,
    -júniusban már szeptember, és a első személyzetes repülés legkorábbi időpontja jövő januárra tolódott,
    -júliustól már november és a személyzettel legkorábban jövő április, ill az "in flight abort test", amit eredetileg néhány héttel a személyzet nélküli tesztrepülés utánra (ugyanazzal a Dragon példánnyal) terveztek, most jövő márciusra van ütemezve. Ez utóbbi csak azért érdekes, mert kicsi az esélye, hogy néhány héttel utána már személyzettel repüljön a Dragon 2. Sikerének függvénye több hatóság és a NASA hozzájárulása a személyzetes repüléshez. Az adatok elemzése nem 2 perc és bürokrácia a nagy víz túloldalán is létezik (nem kicsit...). Ha nincs nagy gikszer, még akkor is lehet néhány hónap további csúszás (+ a SpaceX-en kívülálló tényezők is közrejátszhatnak, mint néha szoktak is).
  • Kissssss0 #12
    na ezek viszont már jó hírek.
    Utoljára szerkesztette: Kissssss0, 2018.08.19. 21:30:50
  • NEXUS6 #11
    Persze én is remélem, hogy végre lesz valami, mert már a világnak ciki, hogy az amcsik is az oroszok 50-es években kifejlesztett indítórendszere és a 60-as években a holdprogramhoz kifejlesztett űrhajójuk utódaival vitetik fel a seggüket.

    Nyilván az amcsiknál már csak az oroszok képesek több paperware/vaporware űreszközt bemutatni, de legalább van működő emberszállító rendszerük és nem hagytak ki 5-10 éveket, amikor valami nem úgy jött össze, ahogy tervezték. Szinte a 70-es évektől minden pillanatban egy orosz emberke kering a Föld körül. Ez azért egy eredmény, amit az amcsik nem mondhatnak el.

    Az is eredmény, hogy az amcsik idáig jutottak és már jó pár elnöki cikluson keresztül, kisebb nagyobb módosításokkal ugyan, de úgy tűnik a célegyenesben vannak.

    Szal én azért szorítok nekik.
  • llax #10
    A SpaceX-szel akkor kezdj komolyan számolni, amikor már elkészült valami hardver. Amíg csak terveket és maketteket mutogatnak, a kijelölt startdátumokat nem kell komolyan venni, pár év csúszás előfordulhat (ahogyan az űreszközök esetén gyakran elő is fordul). Onnét már "csak" néhány hónap. Pl. a Falcon Heavy késett néhány évet (nem is erőltették! időközben akkorát fejlődött a F9, hogy alig maradt feladat az FH számára, ami a "fejlett alapok" miatt, jelenleg "túl nagy" a piacnak), de a rakéta összeállítása után kijelölt első "komoly" startdátumhoz képest "űrrepülési mércével" jelentéktelen volt a késés.
    A SpaceX-et inkább nem bántanám. Már csak azért sem, mert ott a másik nyertes, a Boeing is, ami "kicsit" tőkésebb cég, sokkal több támogatást nyert el (4,8Mrd vs. 3,1Mrd), ugyanannyi ideje volt és mindezek ellenére pillanatnyilag rosszabbul állt a projekttel mint a SpaceX.
    Kisebb cég sokkal kevesebb pénzből többet ért el, mint egy mamutvállalat...
    Utoljára szerkesztette: llax, 2018.08.19. 20:15:40
  • NEXUS6 #9
    Szuper! De azért néhány évet azért késik az első repülésük. :D
  • llax #8
    A Dragon 2 2. tesztpéldánya teljesen megépülve és nagyrészt letesztelve néhány hete már Floridában, az indítóállás közelében van, ezzel végzik majd a személyzet nélküli berepülést és utána nem sokkal a mentőrendszer repülés közbeni tesztjét. Az 1. példánnyal végezték a mentőrendszer első tesztjét (indítóállásról). A 3. példány, amivel a személyzet repülését tervezik, tudtommal már megépült, azok a vákuumkamrás és egyéb tesztek vannak soron, amit nemrég végeztek a 2. példánnyal.
    A rakétának, az F9B5 változatnak kell még néhány sikeres repülés a "human rated" állapot eléréséhez, ez néhány hónapon belül jó eséllyel megtörténik.
    Így áll a SpaceX.
    Amíg csak a tervezőasztalon létezik náluk valami, addig éveket csúszik, ha már megépült a hardver, akkor legfeljebb néhány hónapot. Ha a tesztrepülések során nem akad nagyobb gond, jövő év első felében akár személyzettel is repülhet.

    A Boeing Starliner tesztrepülésre szánt példányának műszaki egységével a földi tesztek közben akadtak kisebb komplikációk, annak a repülése idén már nem várható. Személyzettel jövő év közepétől, de egyre többek szerint inkább 2020-ban jöhet az első repülés. (itt is volt cikk róla, meglepően pontos információkkal)
  • NEXUS6 #7
    Hát ez az...;)
  • Kissssss0 #6
    tervező asztalon...