Gyurkity Péter

Globális vihart vészel át az Opportunity

A remények szerint emiatt nem kell búcsút intenünk a marsjárónak.

Nem is olyan régen írtunk arról, hogy az eredetileg 3 hónapos küldetésre szánt Opportunity immár 5 ezer marsi napon van túl, most azonban egy újabb próbatétel nehezíti meg a marsjáró munkáját. A bolygón tomboló óriási vihar hosszú ideig megnehezítheti a feltöltést, ami akár végzetes is lehet.

A NASA külön internetes oldalon közli a legújabb fejleményeket, ami annak köszönhető, hogy a szokásos szezonban megjelent újabb vihar hatalmasra duzzadt, ez pedig akár globális jelenséggé is válhat, alaposan megnehezítve a kapcsolattartást és az akkumulátorok feltöltését. A hónap elején felbukkant vihar miatt június 8-án meg is szakadt a kapcsolat az eszközzel, ez azonban a remények szerint átvészelheti a nehéz időszakot, hiszen akár -55 Celsius-fokos hideget is kibír a marsjáró, a nyári időszak, valamint a homok jelenléte miatt pedig a helyszínen mindössze -36 Celsius-fokig csökken majd a hőmérséklet. Mindazonáltal az akkumulátorokat a nappanelek segítségével kellene feltölteni, ez pedig a vihar miatt szinte lehetetlen.

A szakemberek szerint az Opportunity egy olyan készenléti üzemmódba helyezte magát, amelyben kizárólag a belső óra működik tovább. Ez időszakosan felébreszti a számítógépet, amely ellenőrzi az akkumulátorok feltöltöttségét, pozitív eredmény esetén pedig megkezdi a többi komponens felébresztését. Ellenkező esetben marad az alvó (készenléti) üzemmódban, idővel pedig akár maga az óra is csődöt mondhat, bár ekkor még mindig lehetőség van a felébresztésre, amely azonban egy hosszadalmas folyamat eredményeként valósulhat csak meg. Eközben a NASA 3 műhold segítségével figyeli meg a vihart, amely azon ritka példányok közé kerülhet be, amelyek a bolygó nagy részét érintik.

A Curiosity a Mars másik oldalán van, itt egyelőre még nem tombol a vihar, de a helyzetet folyamatosan mérlegelik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csatabika #2
    Az RTG nem játék, ezért is alkalmazzák (ma már) körültekintően.
    Elég egy hiba (pl kilövés közben visszahullik a rakéta) és a következmények súlyosak, nagy "szemetelés" lesz a vége...
    Bevetik ha kell, hiszen a Curiosity RTG-t használ energia forrásként, de ha lehet más megoldás is akkor inkább nem ezt választják.
    Mint az írás is mondja az Opportunity-t 3 hónapos üzemre tervezték, oda felesleges lett volna meg drága is.
    Utoljára szerkesztette: Csatabika, 2018.06.27. 16:13:01
  • Macropus Rufus #1
    ha lenne rajta egy kis rtg eszköz akkor pont le lehetne szarni a vihart. Tudom, most jönnek majd a környezet védelemmel. Ez jó is lenne ha nem úgy mennénk minde hová, hogy szarrá szemetljük a környezetünket. Még a Opportunity is úgy szállt le, hogy közben szemetelt. Tehát hagyjuk ezt. Szóval ha lenne akkor most nem lenne gond. És egy golf kocsiba simán el is fért volna.
    De mind1 is. Úgy is túl fogja élni ;) 5000 napot kibírt. Volt már viharban is, szóval ezt is túl kell élnie ;)