MTI

Az 1970-es évek óta csökken az emberek intelligenciája

Norvég kutatók egy nagyszabású tanulmányban kimutatták, hogy rosszabb eredmények születnek az intelligenciateszteken az 1970-es évek óta.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) bemutatott eredményeik szerint nemzedékenként átlag hét ponttal rosszabbak az eredmények, ami nyilvánvaló irányváltást jelent az 1930-as évektől tapasztalt tendenciától. Korábbi kutatások szerint az emberek a múlt század 30-as éveitől egyre intelligensebbek, James R. Flynn új-zélandi kutató amerikaiak, majd európaiak körében végzett kutatások nyomán mutatta ki, hogy az átlagos intelligencia tízévente három ponttal növekszik. A tendenciát Flynn-hatásnak nevezték el, ami az IQ-tesztek átlagos eredményében tapasztalt folyamatos növekedést mutatja.

A folyamatot számos elmélettel magyarázták, köztük az emberek jobb táplálkozásával, az egészségügyi ellátás javulásával, az oktatás színvonalának növekedésével. Bernt Bratsberg és Ole Rogeberg, a Ragnar Frisch Gazdaságkutató Központ szakembere most azonban 730 ezer teszteredmény alapján kimutatta, hogy ez a tendencia megszakadt, sőt az emberek ahelyett, hogy okosabbak lennének, butulnak. A kutatók az 1970 és 2009 között a norvég sorkatonai szolgálatba lépő férfiak IQ-teszjeit tanulmányozva kimutatták, hogy nemzedékenként hét ponttal romlott a tesztet kitöltők teljesítménye.

Az IQ-csökkenés lehetséges okai között környezeti tényezőket találtak, és úgy vélik, hogy bizonyos életmódbeli változások is hozzájárultak a csökkenéshez. Emellett szerepet játszottak a csökkenésben az oktatási rendszerben bekövetkezett változások, továbbá az, hogy a gyermekek egyre kevesebbet olvasnak, és egyre többet játszanak számítógépes játékokat - olvasható a medicalxpress.com tudományos hírportálon. Más kutatócsoportok is hasonló eredményekre jutottak. Egy brit csoport a közelmúltban azt találta, hogy az IQ-tesztek eredményei 2,5-4,3 ponttal csökkennek minden évtizedben nagyjából a második világháború befejezése óta.

Múlt év decemberében amerikai kutatók mutatták ki, hogy azok a gyermekek, akiknek étrendjében sok hal van, magasabb pontszámokat értek el az IQ-teszteken, és jobban is aludtak, ami szintén fontos tényező a felnőttek intelligenciaszintjében. Korunkban azonban számos országban a gyermekek nagyon kevés halat fogyasztanak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #158
    Én a z általános jelenségről beszéltem. És az tény. Hiába jössz a kiragadott példáddal, az csak kirívó eset.
    A vallás pedig nem tudom hogy jön ide. De ha már felhoztad, elmondanám, hogy nélkülük még mindig törzsekben gyilkolásznánk egymást, kb.
  • dyra #157
    "Kérdőjelezd" meg "magad" és te is kapizsgálni fogod én miről beszélek.
  • Steel #156
    Jó irányba kapizsgálsz.

    Külső behatások mindenkit érnek, aki nem egy barlangban éli le az életét. Az már rajtad múlik, hogy ebből mit engedsz be, mit fogadsz el. Mit hiszel el.
    És ezzel többek között a TV-hez is megérkezünk: nekem senki ne mondja meg abból a dobozból, hogy mi az amire szükségem van. Kizárólag én döntöm el, hogy mire van szükségem, mégpedig a harmincakárhány éves tapasztalatommal. Azt oldja meg a TV elfelejtése, hogy helyette te magad döntöd el, mi a véleményed, mit vársz az élettől.

    Mivel esélyt sem adok, hogy más döntsön helyettem, nem nagyon marad rajtam kivül, aki a gondolataim meghatározná.
    Nem azt vonom kétségbe, hogy pszichológusok hadosztályait vetik be a média minden frontján, hogy az utolsó kis szaros (itt gondolkodnom kellett, mert régóta nem tudom, manapság mit akarnak az emberekre rátukmálni) étkészletet is megvegyem, különben éhen halok...
    De ezeket ki lehet szűrni az életből úgy, hogy majd magam megyek el megnézni mi a választék, és melyik étkészletre van tényleg szükségem az összes 50 közül.
    Kb. 10 éve nem nézek TV-t, nem olvasok szennylapokat, és kurvára boldog vagyok, hogy annak idején így döntöttem.
  • dyra #155
    Pont attól lehetsz a "magad ura" ha felismered mi határozza meg a gondolataidat milyen úton érkezel meg egy következtetéshez vagy előítélethez és az milyen lábakon áll. Külső behatások ha akarod ha nem érni fognak tehát alakítani fogják az agyad. A TV kidobása mit oldana meg?
  • zola2000 #154
    Főleg hogy egyre népszerűbbek pl a steamen a visual novellek, amik tulajdonképpen a regények modern megfelelői, néha logikai játékkal keverve pl danganronpa/higurashi ... bár abban is túl gyakori a moe stílus, ami a ponyvaregénynek felel meg

    (bár lehet inkább a steam ázsiai terjeszkedése miatt, meg lehet nézni a pisa tesztetket ahol a bevándorlási válság kezdete előtt is ázsia fölény volt)
    Utoljára szerkesztette: zola2000, 2018.06.22. 13:08:51
  • Steel #153
    Sajnos nem tudok elmenni szó nélkül a nettó hülyeséged mellett!
    Az első, egyben az utolsó értelmes mondatod is a hsz-ben.

    Ez egy hatalmas faszság, hogy: "Ráadásnak mindenkinek igénye...", és bla bla így tovább.
    Miért nem írod inkább azt, hogy neked igényed van arra, hogy megkapd minden reggel az aznapi programokat, parancsokat, stb?? De hiszen be is ismered: "Nincs egy olyan gondolatom amit ne kintről kapott előfeltételek határoznának meg."
    Ezt kellett volna kiemelned az általánosítás helyett!

    Mindenki a maga sorsának, mindenki a maga szerencséjének a...
    Na ez már inkább a valósághoz közelebb álló általánosítás, részemről.
    Én 100%-ban biztos vagyok, hogy akkor nem tartanék ma itt, ha így gondolkodnék mint te. Mielőtt megkérdezed, hogy van e főnököm, igen van. Ő legfeljebb megmondja, hogy a munkahelyemen a munkaidőben hogy és milyen munkát kell elvégeznem. Bár a "hogy" az 99% rám van bízva. Ezzel kb. az életem 20%-ba van valami kis beleszólása...

    Dobd ki a tévéd, és a szmártfos-od is, ha nem tudod mire való. Akkor majd lesznek önálló gondolataid.
    Nem értem mit kell hülyíteni a népet...
  • Meridian #152
    Az araboknál a belterjes családtervezés okán 1400 évnyi degenerálódás történt, ennek köszönhetően átlag 15-20 ponttal alacsonyabb az IQ-juk, mint egy átlag fehér emberé... ezzel jár a degeneráció. A négereknél (afrikaiak) az IQ 20-30 ponttal alacsonyabb, de itt nem degenárció miatt, hanem náluk ez a norma, nem betegség miatt van. Ők itt állnak az egyedfejlődés és evolúció szintjén.

    Na most Norvégiába az uccsó 30 évben kik vándoroltak be és szaporodtak nagy számban?
    Igen. Azok.

    És így máris megvan a válasz kérdéses problémára.
  • dyra #151
    Kevered a "skilleket" az intelligenciával. Attól, hogy írni olvasni tud még nem lesz intelligens senki.

    Ráadásnak mindenkinek igénye, hogy megmondják neki mit csináljon, de nem is nagyon tud mit csinálni mert úgyis megmondják neki - neked és nekem. Gondolod ha szabadon dönthetnél életed első percétől, hogy merre mész akkor itt lennél?

    Dehogy lennél, be vagy programozva mint mindenki más. Önálló gondolkodás? Az mi? Nincs egy olyan gondolatom amit ne kintről kapott előfeltételek határoznának meg. Már a szó is abszurd "önálló". :D A külső világ nélkül nem is lennénk.
    Utoljára szerkesztette: dyra, 2018.06.19. 20:46:59
  • bunny #150
    Nem kell vallás a korlátoltsághoz, lásd pl. hazai politika.
    Az emberiség nagy részének igénye van arra, hogy megmondják neki mit tegyen, mi a jó és mi a rossz. Ellenben nincs igénye az önálló gondolkodásra és pláne nincs igénye arra, hogy felelősséget vállaljon a tettei következményeiért.

    Az intelligencia meg baromira relatív. 150 éve aki írni-olvasni tudott már a top intelligens emberek közé tartozott. 50 éve aki bármilyen szinten kezelni tudott egy számítógépet minimum tudós volt.

    Ezzel együtt persze tényleg hülyül az emberiség, legalább is ahoz képest amit tudhatna egy átlag ember és amit tud, ott tényleg nyílik az olló elég durván.
  • TokraFan #149
    "Ezzel szemben a szegény réteg akinek nincs annyiféle szir szar szórakozási formára lehetősége, gyakrabban választja a tradicionális utat. "

    Igen, pl. kocsma. Aztán hazamegy, és agyonveri a feleségét és a gyerekeit is. Hagyjuk már ezt a sztereotíp badarságot. Veled az a baj, hogy saját magad egyszemélyes tapasztalatából képezed le az egész világot, azt elképzelni sem tudod, hogy más út/utak is léteznek, hogy bizonyos általad negatívnak ítélt tevékenységeknek ezer más ponton haszna is visszaközönhet, és hogy semmi nem zár ki semmit. Az, hogy valaki mondjuk kocka, még lehet kiváló családapa és 5 gyerek kiváló apja. Ezzel szemben semmi garancia nincs arra, hogy egy suttyó, akit semmi nem érdekel -ergo, nincs hobbija sem-, nem fog éppen emitt a dögunalmas élet miatt elzülleni, kocsmázni. Tudom, hogy a vallási háttér beszűkít nagyon sok ember az 1 bites világba (jók/rosszak, menny/pokol), de az élet NEM így működik. Az sokkal összetettebb és rendkívül sok árnyalata van! Ezt kéne már megérteni...Majd haz emberiség egyszer végre túl lesz a vallásokon, akkor talán...addig csak a sötétség marad.
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2018.06.19. 01:24:20