Gyurkity Péter

Április elején zuhan le a kínai űrlabor

Erre számítanak az európai illetékesek, a baleset esélye azonban minimális.

Az már hónapokkal ezelőtt nyilvánosságra került, hogy az első kínai űrlabor hamarosan ismét beléphet a légkörbe, miután a kínai központ elvesztette felette az irányítást, emiatt pedig pályája fokozatosan erodálódik. Az Európai Űrügynökség szerint erre néhány héten belül sor kerülhet, az érintett terület pedig akár több száz kilométeres is lehet.

Az ESA által közzétett friss becslésből megtudhatjuk, hogy az északi és déli 43. szélességi fok között kerülhet sor az újbóli belépésre, ami egy meglehetősen nagy terület, vagyis számottevő pontosságról továbbra sem beszélhetünk. Ebbe a sávba éppen belecsúszik Spanyolország, valamint Franciaország, hazánk pedig kimarad belőle, a szakemberek azonban nem tudják előre meghatározni, hogy a becsapódásra a szárazföldön kerül-e majd sor. Ez utóbbi kifejezés nem véletlenül jelenik itt meg, a jóslat szerint ugyanis a Mennyei Palota első változata nem fog teljesen elégni a légkörbe való belépés során, vagyis egyes darabjai akár a fejünkre is pottyanhatnak, bár azt leszögezik, hogy ennek esélye minimális.

Az űrlabor eredetileg 2011 során indult útnak, 2016-ra azonban a kínai illetékesek elvesztették felette az irányítást. Míg a második és a harmadik változat főbb céljait egybeolvasztották, a Tienkung-2 pedig ugyanabban az évben, 2016-ban sikeresen elrajtolt, az első példány mostanra jutott el oda, hogy hamarosan befejezi pályafutását. A csaknem 9 tonnás eszköz március utolsó napjai, valamint április első hete között lép majd be a légkörbe, ennek során egy méretes tűzgolyó lesz megfigyelhető az égbolton, az azonban csak ezt követően derül majd ki, hogy mekkora darabok érik el az óceánt, illetve a szárazföldet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • molnibalage83 #9
    Mivel és hogyan kéne szétlőni...? Várom ennek kifejtését.
  • gaszton421 #8
    Ez igaz, de ehhez el kell találnia, de ha el is talál valakit biztos nem fog több ezer áldozattal járni mint ahogy abban a hozzászólásban írták amire reagáltam.
  • gforce9 #7
    Összevetette, hogy 3 tonna célzott robbanóanyag ledobására volt szükség 1 ember halálához. Ez se nem 3 tonna, se nem robbanóanyag, se nem célzott. Ha a lakásod területére esne le, akkor is 1:500 hoz kb az esély, hogy elkerül téged. Marhakicsi az esélye, hogy eltalál bárkit is. Ha város területénesik le, max anyagi kár keletkezik, de még annak az esélye is nagyon nagyon kicsi. Ennél sokkal nagyobb esély van arra, hogy egy lakótelepen egy ablakból kidobott tárgy agyonüt.
    Utoljára szerkesztette: gforce9, 2018.03.19. 17:29:35
  • codaco #6
    "de maximum néhány kilós darabok érhetik el a földfelszínt"
  • gforce9 #5
    Elolvastad amit írt?
  • codaco #4
    A max. néhány kilós fémdarab is nagyot tud ütni. És még forró is lesz.
  • gaszton421 #3
    Úgyhogy abból a 9 tonnából ugyan marad valamennyi de maximum néhány kilós darabok érhetik el a földfelszínt, A Skylab több mint 75 tonna volt de abból sem maradt darabok max tömege sem volt több mint 100 kg körüli, szóval valószínűtlen hogy több ezer fős áldozatokkal kelljen számolni, a második világháborúban ugyancsak igyekeztek de átlagosan 3 tonna bomba kellett egy halálesethez illetőleg japánban kb. kb 1 tonna / haláleset, pedig ott nem véletlenszerűen dobálták hanem célzottan a városokra.
  • ZSORRO #2
    Azért az sem egy gyenge kijelentés, hogy a baleset esélye minimális, de a fél bolygónkon bárhol becsapódhat!
    Miért nem lövik szét, mikor már belépett a légkörbe?
    Értem én, hogy macerás, de ha fent szétlövik, akkor tuti minden darabja elég, így pedig megy majd a találgatás kit is üt agyon!
    A több száz négyzetkilométernyi terület akkor lesz érdekes, ha egy-két nagyobb város pont beleesik, nem tudom hogyan oldják meg, hogy ne legyen több 1000 halott...
  • Cefet #1
    "az érintett terület pedig akár több száz kilométeres is lehet."
    Szerintem meg nem lehet. Legfeljebb több száz négyzetkilométeres lehet...