Gyurkity Péter

5 ezer marsi napon túl az Opportunity

A NASA marsjárója a tervezettnél jóval hosszabb ideje teljesít szolgálatot a bolygón.

A NASA JPL egy hosszabb blogbejegyzésben jelezte, hogy az Opportunity névre keresztelt eszközük már 5 ezer marsi hajnalt pillantott meg, ezzel alaposan túlhaladta a számára kijelölt, mindössze 90 napos időtartamot. Nem gondoltak arra, hogy a téli időszakot is átvészeli a marsjáró, ez azonban szintén sikerült.

Az Opportunity és a Spirit még 2004 januárjában érkeztek meg a szomszédos bolygóra, ahol mindkettejük számára egy 90 napos megfigyelési periódust írtak elő. Ezt mindketten alaposan túlteljesítették, azonban míg a Spirit 2010-ben elakadt a homokos talajban, majd pedig lemerült, társa hűségesen szolgált tovább, bár olykor itt is gondot okozott a laza talaj, egyes alkalmakkor pedig hosszabb időre (így például egy extrém esetben 19 napra) is megszakadt vele a kapcsolat. A marsjáró azonban még mindig működik, immár 45 kilométeres távot tett meg a földi szeméttel borított leszállóhelyétől, több mint 225 ezer fotót készítve és küldve vissza, egyben pedig (a talaj megfúrásával) igazolva azon feltevéseket, miszerint a bolygón egykoron folyékony víz volt megtalálható.


Egy marsi nap (sol) mintegy 40 perccel hosszabb, az év pedig csaknem két teljes földi évet tesz ki. Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy a különböző ügynökségeknek nagy gondot jelentett a helyi eszközök folyamatos és megbízható üzemelése, illetve üzemben tartása, hiszen a Pathfinder Sojourner névre keresztelt marsjárója 1997-ben alig 3 hónap után lerobbant, a brit Beagle 2 2003-ban pedig nem tudta teljesen kinyitni napelemeit, így a NASA számára mindenképpen nagy öröm, hogy az Opportunity ilyen hosszú ideje jól teljesít – a 2012 augusztusában megérkezett Curiosity pedig szintén jó ütemben halad előre, lassan felfelé kapaszkodva a helyi hegy lábán. Ez utóbbi marsjáró 1960 sol óta van a Marson, RTG-meghajtása révén pedig egy darabig nem lesz gond a szükséges energia biztosításával.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morguldae #4
    Hát ez sincs a Marson! Totál hülyére vesznek mindenkit. Vicces, amikor elemzik a képeit, és már pisztoly is volt rajta, meg egyéb földi tárgyak... Kit akarnak etetni ezzel a baromsággal, még hogy a Marson van... röhej!
  • petrov144 #3
    Mert ez grafika. Az első teljes selfie-t amin az egész gép látszódik pont az 5000 solt követően lőtte (képrészletekből) a jó öreg gépezet.
  • Lumbini #2
    Milyen szép tiszta a jármű a fenti képen,láttam olyan verziót is amin tiszta por.Talán takarító is van hozzá.
  • Kissssss0 #1
    vajon meddig bírhatja még?