Ötvös Tibor

Nem létezik teljesen tiszta víz

May Nyman professzor kutatása kimutatta, hogy a tiszta víz, ami valóban csak H2O-ból áll, nem létezik és minden, magáról ezt hirdető termék hazudik.

Az utóbbi években felbukkantak a természetes ásványvizek mellett az önmagukat csak Pure, azaz színtiszta vízként hirdető termékek, melyek saját állításuk szerint nem tartalmaznak semmi mást, csak H2O-t. Miután ez egy milliárdos forgalmat generáló piac és már egész alternatív gyógyászat építi fel magát a víz memóriájára, így a tudósok is elkezdték vizsgálni ezeket a vizeket. Nem meglepő módon kiderült, hogy csak H2O-t tartalmazó víz nem létezik a Földön és nincs olyan technológia a világon, mellyel elő lehetne állítani.

"Tökéletesen tiszta víz nem létezik" - állítja May Nyman, az Oregon Állami Egyetem kémiaprofesszora. A víz ugyanis "szereti" magába szívni a környezetében megtalálható kémiai anyagokat. A víz molekulája úgy néz ki, mint Miki egér feje, azaz két hidrogén mag kapcsolódik rá egy oxigénre. Miután különböző töltésekkel rendelkeznek, így a molekula ezen "füleken" át lép interakcióba és kapcsolódik össze a többi vízmolekulával. Azonban más molekulákkal, anyagokkal is képesek ilyen módon kapcsolódni, így ami elhalad mellettük, azt magukhoz szívják.



És minél "tisztább" a víz, annál erősebben próbál más anyagokat is magába szívni a víz molekulája. Ennek köszönhetően nem lehetséges előállítani sem, hiszen egy idő után a víz elkezdene az éppen tárolóként szolgáló eszközből kivonni az ionokat. A legjobb példa erre az Oroszországban található Bajkál-tó, ahol bizonyos részeken egy szerves anyagokat fogyasztó rák segítségével tudnak majdnem tiszta vizet előállítani (az állat elfogyaszt mindent, kivéve a víz molekuláit), mely azonban pohárba öntve azonnal elkezdi marni az üveget és már szívja is magába az ionokat.

Nyman szerint a technológia kifejlesztésére még biztosan hosszú éveket kell várni, hiszen bármilyen más anyaggal lép kapcsolatba a víz, azonnal átvesz belőle valamit és így először ezt a kémiai folyamatot kell valahogy meggátolni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #14
    Nem csak fluor van a teflon edenyben. Es a levegobol is le tud nyulni ionokat, atomokat meg mindenfelet.
    Szoval meg ha lehetseges is, nagyon specialis taroloedenyt igenyel, ami ma meg nem is letezik. Es a muanyagpalack biztos nem specialis.
  • tyű #13
    Nincs itt vki vegyész? A víz akkor is tudna ionokat lenyúlni a tárolóból, ha pl. teflon edénybe öntjük? Ha minden igaz, pl. a fluor nem arról híres, hogy szívesen kölcsönözne elektronokat.
  • ostoros #12
    Ez a konyhanyelv mennyire sérti a szemet... Miki egér, az......!
  • NEXUS6 #11
    És teljesen tiszta alkohol sem létezik!

    Egyesek szerint sajnos! XD
  • Agyturbinikusz #10
    Hat amikor en iszok tengervizet akkor, alltalaban fuldoklas van :) Erre nem tert ki a video :) vagyis az a kerdes, hogy szandekosan akarod magad megolni annak ivasaval, vagy veletlenul meg akarsz fulladni?
  • Tetsuo #9
  • k1571 #8
    http://www.webbeteg.hu/cikkek/elsosegely/4541/a-vizmergezesrol

    https://shop.builder.hu/agyhalal-vizmergezes-a3843
  • Ender Wiggin #7
    Hülyeséget nem kéne...
  • k1571 #6
    Csacsiság! Természetesen nem jó a sok desztillált víz fogyasztása, de mértékkel lehet, (de minek?).
    A mértéktelen vízfogyasztás valóban lehet káros, de az sok (4+) liter egyszerre, nem egy napra beosztva, vagy rendszeresen napi 10+ liter. Több dologtól függ, nem, testsúly, betegségek, stb.
  • Agyturbinikusz #5
    Remelm szarkazmus volt mert ha nem akkor egy kis info

    Utoljára szerkesztette: Agyturbinikusz, 2018.01.02. 04:32:51